Bevásárlólista az Élet nevű bolthoz

Legtöbb ember, ha beszélgetni kezd egy ismeretlennel, előbb-utóbb megtudakolja, hogy van-e családja, gyereke, kutyája, macskája. Később elhangzik a kocsira, házra, nyaralóra vonatkozó kérdések sora is. Sokakat az érdekel, hogy mekkora a kert, ami ház körül van, van-e benne medence, tó vagy egyéb.

Ezer kérdés jön egymás után és mind azt feszegeti, mink van?  Mindenki azt akarja tudni, hogy az Élet nevű boltban sikerült-e rendesen bevásárolni?  Volt-e leárazás, esetleg került-e sor cserére?

 
 

Mintha az ember nem állna másból, mint egy vevőnek álcázott élőlényből, akinek az a dolga, hogy gyűjtögessen az évtizedei során.

Hiába mondogatjuk, hogy a legfontosabb a szeretet meg az egészség, vajmi keveset törődünk vele. Csak kacérkodunk a gondolattal, hogy esetleg futni kezdünk, sportolunk majd heti háromszor. Diétázni is jó lenne, meg az a léböjt kúra is biztosan hatásos, amit láttunk a neten minap, de az esetek igen nagy százalékában nem teszünk semmit. Sóhajtozunk, jajongunk, kesergünk a külsőnk, a kilóink, az egészségünk, a kedvünk, a terheink miatt, de semmin nem változtatunk. Azt mondjuk, nincs időnk, erőnk még kevésbé, sőt kedvünk sem, mert a változáshoz mi már vagy öregek, vagy túl kényelmesek vagyunk.

Aztán vannak pillanatok, amikor mégis elgondolkodunk, hogy jó-e az, ami most van? Vajon megtettünk-e mindent azért, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben? A válasz természetesen nagyon kényelmetlen, hiszen tudjuk, hogy nem. A nap minden percében elhitetjük önmagunkkal csalárd módon, hogy nem tehetünk mást, mint, amit teszünk.

Mert fáradtak vagyunk, ötlettelenek és lusták.

Az Élet nevű bolt nagy nyitva tartással dolgozik. Nincs ünnepnap, hétköznap, csak egy váratlan vagy kevésbé váratlan zárás. Senki nem figyelmeztet bennünket egy őszi reggel, hogy a 152. cipőnket nem kell megvenni, mert már nem lesz rá szükség. A bolt ajtajában nem utasít vissza bennünket egy fásult eladó, hogy ideje lenne hazamenni már és nem tárgyakat gyűjteni. De mondhatna bárki bármit, valószínűleg nem hinnénk neki. Fordítva élünk. Nem hisszük a véget, nem gondolunk arra, hogy a reggeli ébredés nem mindig természetes.

A bevásárló listával a kezünkben talán jó lenne élményeket beszerezni, világot látni, vagy, ha ez nehéz, mert annyi minden hátráltatja, akkor kosarunkba rakni egy kis fényt, melegséget, napkeltét és egy lehulló, színes levelet.

A hatalmas bevásárlókocsi, amit létünk során magunk elé tolunk, ezer kacattal van tele. Nehezen rámolunk ki. Mindent akarunk. Most, azonnal, és ha lehet egyszerre. Pedig a kártyánkon nincs hitel. Nem fér bele a keretbe! A kanyargó sorok között, ahol egy újabb autó, egy szekrénysor, egy értékes ékszer vár, nem szabadna elcsábulnunk.

Az idő múlásával, ez valahogy rendeződik. Az öregség kissé lassítja a gyűjtögetést.

Igaz, hogy a könyörtelen idő vasmarokkal dobálja ki a lényegtelen holmikat, de azért mi olykor vissza-visszakapkodjuk őket. Nem tesszük le a fájdalmat, a keserűséget, a csalódásokat, inkább újracsomagolva, dédelgetve a batyunk aljára süllyesztjük. Pedig egyikre sincs szükségünk. A félelmeink, a szorongásaink, a panaszaink nem mi vagyunk. Ha lenne erőnk élni, akkor ezektől könnyedén megszabadulhatnánk.

A csendes kétségbeesés, ami ural bennünket, azt sugallja, tárgyakkal kiválthatjuk a pillanatnyi boldogságot. Egy új autó, egy szép lakás lehet öröm, de a pénztárnál már kifizetni sem tudjuk, mert semmink nem marad, amit el ne kótyavetyéltünk volna addig.

Fizetéskor csak egy valami számít. Hogy érdemes volt-e? Hogy megérte-e? Erre előbb aligha kapjuk meg a választ, mint akkor, amikor már szükség sem lesz a feleletre.

Ezért új cetlire, új dolgokat kellene feljegyeznünk és azzal menni tovább. Ha valami kimarad, az már el is veszik örökre.
A kasszánál senkit nem vár a Viszontlátásra felirat…

fotó: Pinterest

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here