Igen, hárman vagyunk. Régóta. Hogy pontosan mióta, nem tudom, de én nyolc hónapja fedeztem fel. Tizenhat éve élünk házasságban, vaknak kellett volna lennem, ahhoz, hogy ne vegyem észre a változásokat. Amikor egy férfi a negyvenes éveinek elején hirtelen elégedetlen...
"Ahogy az antik kakukkos óra kettőt jelzett, Vincent visszazökkent a mába. Tudta, hogy Monicque, azaz becsületes nevén Vass Mónika késni fog az óráról, mint mindig, de nem bánta, mert a saját idejéből vonódott le."
A sorozat többi részét itt olvashatod
Vass...
"– Ez kérem, rongálás! Nézze csak meg! – mutatott a fedőlapra. – Valaki éles, kemény szerszámmal üthetett rá. Látszik a repedésen az emberi kéz nyoma."
Lili értetlenkedett. Nem az esőzés miatt csúszott el a műkő? Nem amiatt, hogy rosszul készítették el az...
Vincent ízig-vérig francia volt. Olykor. Máskor meg magyar, hiszen nem tudta volna megtagadni anyját, aki hatvanévesen is legszebb nő volt a világon.
A sorozat többi részét itt olvashatod
Marie élete olyan volt, mint egy regény. Elhatározta, hogy kiszökik Párizsba, mihelyt betölti...
Még ez is! – gondolta ingerülten Lili, amikor felhívta a temető gondnoka. – Beszakadt a sírkő.
Ezt majdnem nevetve közölte vele az öreg Janó, aki nem is volt öreg, de mindenki úgy tekintett rá. Lehet, hogy már gyerekkorában is ráncos...
"– Vilma néni, tarts ki – suttogta a nő sírva.
Válasz nem érkezett."
A sorozat többi részét itt olvashatod
A kórház a maga kellemetlen illatával, a szorongás semmihez sem hasonlítható leheletével megijesztette Petrát. Látta, hogy teljesen felesleges ott lennie, mindenki teszi a dolgát...
"Bence meghatódva nézett a kis alufólia csomagokra, és magában eldöntötte, hogy soha, egyetlen egyszer sem fog fájdalmat okozni örökbefogadójának, ha most megússza a kalandot."
A sorozat többi részét itt olvashatod
A vonat pontosan futott be az állomásra, bár az átszállásnál volt...
"Lezuhanyozott, bevett egy fájdalomcsillapítót, mert sajgott a feje, aztán úgy elaludt, hogy észre sem vette, hogy a telefonján üzenetek sora érkezik."
A sorozat többi részét itt olvashatod
Nyolc óra is elmúlt, amikor Petra arra ébredt, hogy valaki kopog. Hirtelen azt sem...
"Bartáné lehajtotta a fejét és tisztában volt azzal, hogy ez a beszélgetés nem a vége, hanem a kezdete volt valaminek, ami nem biztos, hogy egy jó elindítója. Ez görcsbe rántotta a gyomrát."
A sorozat többi részét itt olvashatod
A tizenhárom éves...
Petra lehunyta a szemét és az járt a fejében, vajon milyen élet várna rá a mellette ülő férfi mellett, akit szeret, de egyáltalán nem biztos benne, hogy az szereti őt. Hogyan kezdhetne vele új életet, amikor ismeri a múltját?
A...































































