Eladtam a testem – 7. rész

Petra lehunyta a szemét és az járt a fejében, vajon milyen élet várna rá a mellette ülő férfi mellett, akit szeret, de egyáltalán nem biztos benne, hogy az szereti őt. Hogyan kezdhetne vele új életet, amikor ismeri a múltját?

A sorozat többi részét itt olvashatod

A férfi hallgatott. Nem az útra koncentrált, hanem befelé fordult. Az járt a fejében, ami miatt nem tudott aludni napok óta. Nem emlékezett arra a pillanatra, amikor rájött, hogy szereti a mellette ülő nőt, de abban biztos volt, hogy ez a szerelem más, mint amit addig megélt.

Tele volt kétellyel, aggodalommal, de örömmel is. És ez utóbbi alatt nem a szexualitást értette. Pontosabban nem csak azt. Nehezen fogadta az érzéseit és magát a tényt, hogy vívódott. Mondhatta volna egyszerűen, hogy van még ezer meg ezer nő a világon, aki tisztább életet él, de Petrában azt is szerette, hogy tiszta tudott maradni, pedig eladta a testét.

 
 

Hosszú időnek kellett eltelnie, amíg elfogadta, hogy a nő szabad, azt tesz, amit akar és a teste nem egyenlő a lelkével. Azt nem adta senkinek, neki sem. Azért nem lehetett fizetni. Annak az árát nem pénzben mérték.

Az aznapi eset ráébresztette, hogy ha egymás mellett döntenek, nem lesz könnyű az első időszak. Jocó-félékkel tele a város, soha nem lehettek biztosak abban, hogy nem lesz egy újabb alkalom. Hiába mondogatta magának, hogy ebben a hatalmas városban el lehet bújni a kíváncsi tekintetek elől, a szíve mélyén tudta, hogy ez nem igaz. Ha viszont ezen gondolkodik, akkor nem érett meg a folytatásra. Ez a gondolat fájt neki.

Amikor Petra kinyitotta a szemét, látta, nem a lakása felé haladnak. Mielőtt azonban megkérdezhette volna, Tamás lassított és meg is állt a kórház parkolójában.

– Meg kell nézetni az arcod, kérlek, ne tiltakozz! – mondta kedvesen. – Nem bánom, ha bokszoló leszel, de azért talán jobb, ha nem. Meg a végén még horkolni is fogsz a törött orrod miatt.

A nő halványan elmosolyodott. Tudta, hogy a férfi viccel próbálja oldani a feszültségét, de akkor sem volt elragadtatva az ötlettől. Nem akart vitatkozni, ezért kiszállt és megvárta, amíg Tamás mellé lép, majd belekarolt. Érezte, ahogy a biztonságot adó ölelés megnyugtatja.

Az ügyeleten csak ketten várakoztak. Fél óra múltán jutottak be az orvoshoz, aki megtapogatta az arcát és elküldte röntgenre.

Valami különös csoda folytán nem tört el az orrcsontja. Az orvos gyanús tekintettel méregette a nőt és kétszer is megkérdezte, kíván-e feljelentést tenni. Petra mindkétszer hárított.

– Ugye tudja, hogy ezzel alkalmat ad egy következő lehetőségre? – kérdezte az orvos és mélyen a szemébe nézett.
– Nem lesz baj – válaszolta Petra sietve.
– Mind ezt mondják! Aztán pár hét múlva mégis… Most mondja meg, megéri? Tényleg nincs más megoldás? Valóban egy ilyen ember mellett kell maradnia?

Petra szeméből kigördült egy könnycsepp. Idegesen morzsolgatta a zsebéből kikotort használt papír zsebkendőt.

– Higgye el, doktor úr, nem maradok mellette – mondta végül csendesen.

– Szeretném elhinni, hogy ez így van! Maga fiatal, csinos nő, biztosan talál más megoldást. Egy nő sem hagyhatja, hogy bántsák! Ha segítségre van szüksége, kérem, hívja fel ezt a számot! – Azzal az asztala felé nyúlt és elvett egy névjegykártyát.
– Tessék! Bízhat bennük, segíteni fognak!
– Segíteni? Miben? Hogyan oldhatja meg valaki az életem, amikor nem is ismeri?
– Kérem, ne sírjon! Próbáljon meg erős maradni és keresse őket! Nem ön lesz az első, sem az utolsó, aki bajba került! Ne szégyellje!

A nő majdnem felnevetett. Ez a drága orvos nem tudhatta, miért ütötték meg. El sem mondhatta neki. Nem akarta tovább feszíteni a húrt, ezért bólintott és felállt.

– Köszönöm szépen! – mondta.
– Viszontlátásra! Azaz mégse – válaszolta komoran az orvos. Az járt a fejében, hogy az évek során hány meg hány ilyen esettel találkozott és egynek sem lett jó vége.

Petra alig várta, hogy kinn legyen a rossz szagú szobából, a folyosóról és az egész kellemetlen helyzetből. Pihenni és gondolkozni akart.

Úgy érezte, Tamás elbizonytalanodott. Nem számolt a vele járó kellemetlenséggel. Vagy ha gondolt is rá, nem mélységében tette.

A férfi, amikor meglátta, fellélegzett. Átkarolta a törékeny nőt és kifelé terelte a kocsihoz. Amikor beszálltak, Petra arra kérte, vigye haza, de ne maradjon nála, jobban szeretne egyedül lenni.

– Megértelek, és nem is. Azt hittem, jó neked, ha melletted vagyok – hangzott el a szemrehányó mondat.
– Valóban jó, de nem érzem, hogy te ezt akarnád.

Tamás kibámult az ablakon. Az esti forgalom cseppet sem volt kisebb, mint a délutáni. Ritkán aludt a város.
Eszébe jutott az a pillanat, amikor elkezdett más nőként nézni Petrára. Amikor már nem csak szeretkezni akart vele, hanem csókolózni, de úgy, mint egy szerelmessel, akinek jól esik ajkát megérintenie. Akkor még a nő azt mondta, rendben, de azért külön kell fizetnie. Elfogadta, de már bántotta a dolog.
Vajon tudna-e később azzal a tudattal élni a kapcsolatban, hogy a nő, aki mellette van, prostituált volt? Nem hagyta nyugton a tény, pedig tudta, hogy ezt a kérdést biztosan feltenné önmagának, és abban is biztos volt, hogy nem lenne határozottan boldog a választól.

– Hazaviszlek. Jobb lesz, ha egyedül leszel. Nem akarok vitatkozni, most csak összevesznénk. Inkább aludj egy nagyot és majd reggel kereslek.

Azzal a nő lakása felé kanyarodott. Amikor megállt, gyorsan kipattant és kinyitotta a kocsi ajtaját. Megható volt a figyelmessége.

– Bekísérjelek? – kérdezte, bár tudta a választ.
– Ne, felesleges! Nincs semmi bajom már.

Tamás visszaszállt. Megvárta, amíg becsukódik az ajtó és nem mozdult. Csalódott volt. Csalódott önmagában, mert azt hitte, erős és elszánt. Nem volt az. Nyomorult volt, aki az első komolyabb próbatétel előtt meghátrált.

Amikor Petra belépett a lakása ajtaján, fellélegzett. Csend volt, csak a hűtőszekrény duruzsolt. Reggeli parfümjének illata még benn volt a levegőben. Lerakta a táskáját és eszébe jutott, hogy alig evett aznap. A parányi konyhában gyorsan összeütött egy rántottát, és leült falatozni. A felénél tartott, amikor megszólalt a telefonja.

– Ne haragudjon, hogy zavarom, kedves – szólt bele Vilma néni.
– Nem zavar, épp most értem haza.
– Szeretnék beszélni holnap magával. Át tudna jönni hozzám? A kocsija amúgy is itt van, gondolom, jött volna érte.

Petra meglepődött. A falat megállt a szájában. Ha lett volna tükör előtte, biztosan megütközik azon, milyen buta fejet vág. Mi akarhat, amit nem mondhat el telefonon?

– Igen, valóban ott maradt. Mikorra menjek?
– Hogy érzi magát, kedvesem? Voltak orvosnál végül?
– Igen, de szerencsém volt. Nincs nagyobb baj.
– Hála az égnek. Jöjjön, amikor magának megfelel. Tudja, én már mindig itthon vagyok.
– Köszönöm, akkor nagyjából tíz körül ott leszek. Vigyek valamit? Előtte beugrom a boltba vásárolni.

Vilma néni hallgatott. Aztán ásványvizet és szörpöt kért.

Amikor elköszönt, Petra befejezte az evést és átfutott a fején, hogy furcsa volt az öreg hölgy hangja. Olyan titokzatos. De az is lehet, hogy képzelődött.

Lezuhanyozott, bevett egy fájdalomcsillapítót, mert sajgott a feje, aztán úgy elaludt, hogy észre sem vette, hogy a telefonján üzenetek sora érkezik.

Előző rész
Következő rész

fotó: Pinterest
https://purpurfoto.com

 

 

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here