Ciki miki – kellemetlen percek a mikulással

“Nagyszakállú Télapó, jó gyermek barátja.” – csendül fel a kedves kis gyermekkórus a vidéki óvoda omladozó közösségi termében. Az óvónők büszkén, a szülők meghatottan, a nagylelkű multicég marketingese az órájára pillantva, a Mikulás pedig sárga fogait villantva hallgatja őket. Ömm, várjunk csak egy percet! Sárga? Hogy-hogy sárga? Meredtem döbbenten a párna-pocakos öregre… és tényleg az! Pár perc múlva már nem csak az volt gyanús, hogy az alkalmi Miki nem költött mostanában fogorvosra, de az is világossá lett, hogy hova vitte helyette a pénzét… A trafikba. A gyanúsan igazi szakáll áporodott nikotinszagot árasztott… és még ez a dolog is csak a középmezőnyben végezne egy “cuki-ciki-vérkellemetlen” skálán, ha nem lett volna a Mikulás egy neves közvetítőcég embere. Az ünnepség amúgy jól sikerült, mindenki elégedetten tért haza. Az utolsó lekapcsolta a villanyt… és nyitva hagyta az ablakot.

 
 

“Minden gyermek várva vár…” – mi, a felnőttek pedig főleg azt, hogy legyünk már túl ezen az újabb költséges herce-hurcán, a gyerek örüljön, és “jónapot”. Na, de mi van, ha ez utóbbi sem jön össze? Vagyis, hogy a gyerek örömkönnyek hullatása helyett sikítófrászt kap? Ennek voltam a következő évben szemtanúja, amikor a vicceskedő Mikulás egy-egy virgáccsal is megtoldotta a csomagot… a megfelelési kényszeres kislány pedig attól a pillanattól kezdve csak egy külön teremben, egy órányi babusgatás után volt képes abbahagyni a sírást. “Bocsika!” – búcsúzott a piros kabátos, aki valószínűleg nem állt sorban, amikor az empátiát osztogatták.

Két évvel később egy újabb eseményen, egy újabb Mikulással sodort össze az élet, akinek “cukrot,diót, mogyorót rejtegetett a zsákja…” – ami persze rendben is volt. De az a sok drága cucc egyszer elő is került! Modern Mikulásunk ebbe az unalmas turkálásba akart belevinni valami laza show-elemet, és néhány édességet nagy lendülettel szétdobált a színpadról. A gyerekek döbbenten álltak, de nem az ajándékosztás módjától kaptak sokkot… hanem, mert a siketek iskolájából jöttek, és semmit sem értettek a nagy szakáll alól érkező motyogásból, és abból, hogy miért dobálja őket az a piros ruhás öregember a színpadról.

“Jöjj el hozzánk, várunk rád, kedves öreg Télapó…” – ohh, hát, igen, a kedves, öreg, jótevő bácsika. Mert mi más is lehetne? Hát, a tavalyi Mikulás például valószínűleg inkább kék tablettákat rejtegetett a zsákjában, és a szeme sem a meghatottságtól volt könnyes… A közös fotózáson pedig, miközben mindenki a kamerába mosolygott, egy határozott mozdulattal megpaskolta az óvónő popóját.

 (A cikk megtörtént eseteket dolgoz fel, de akinek nem subája, az ne vegye magára!)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here