Créme Brulée – 15. rész – Gyanús tervek

“- Most mennem kell. De holnap beugrom. Hozok neked valami finomat, jó?
És megint a régi nevetős, fesztelen srác állt Laura előtt.
A lány bólintott. Holnap jön… Megint. És ettől az érzéstől boldogabb lett, mint gondolta volna pár napja.”

Az előző részeket itt olvashatod

Ahogy Oliver eltűnt, hirtelen még csendesebb lett minden. Laura nyugtalanul feküdt az ágyon és próbált tisztába jönni az érzelmeivel. Minden erejével azon dolgozott, hogy meggyőzze magát, a csók nem jelentett neki semmit.

Márpedig jelentett. Sokkal többet, mint azt pár napja sejteni engedte volna a szíve. Néha sikerült beengednie gondolataiba Olivert, pedig a helyet Balázsnak tartogatta. Annak a Balázsnak, akiről tulajdonképpen nem tudott semmit, csak egyszerűen elvarázsolta a külsejével. Az ajándékok szépek, érdekesek voltak, de nem lehetett tudni, milyen embert rejtenek. És az a fura “Állandóan” kifejezés sem biztos, hogy feltétlenül jót jelentett. És feltételezve, de nem elfogadva, hogy Balázsnak ő tetszik, akkor mit fog kezdeni a fennálló helyzettel? Választania kell majdan? És vajon képes lesz majd választani, ha sor kerül rá? Még azt sem mondhatta, hogy az esze és a szíve között vacillál. Tulajdonképpen semmi nem történt, azaz az egyikkel egy röpke csók, és halomnyi kedvesség, a másikkal pedig valamiféle régimódi udvarlás és képzeletbeli rajongás. Rágta lelkét a kérdések sora, amelyek igazából nem is léteztek.
Létezett viszont egy undok eszköz, ami muzsikálni kezdett és tudatta, hogy Luca szeretne beszélni a nővérével. Laura felvette, de nem érzett örömöt, amiért keresi, csak idegességet.

 
 

– Hogy van a kezed? – kérdezte a húga. Hangja most nem volt olyan vidám és tolakodó, mint szokott. Laura meglepődött, hisz nem tudhatott a balesetéről. Vajon hogy szerzett róla tudomást?
– Nem a legfényesebben, de megmaradok – mondta csendesen. – Ki volt a hírvivő?
– Tulajdonképpen senki. Csak tudok róla.
– Luca nem merte megmondani, hogy ott járt. Nem merte elmondani, hogy a nővére ellen szövetkezik. Volt abban valami szégyenteljes, ahogy eldöntötte, márpedig neki pontosan az a férfi kell, aki Laurának. A tudat, hogy ő legyőzhető, hogy a versenyben második lehet, felkorbácsolta benne a versenyszellemet. Kiskorukban sem volt ez másképp. Csak akkor anyjuk szeretetéért, játékszerekért, szép ruhákért ment a harc, később pedig az elismerésért, hogy lehet szebb, érdekesebb, mint a nővére, ha megvív vele. Csatázni meg kell, mert ez vitte előre. Még azon az áron is, hogy a kapcsolatuk minden alkalommal, ha sor került a versenyre, sérült egy keveset. De elbírta. Lánytestvérek között ez nem ritka.

– Most nem akarlak zavarni, de holnap megkereslek, jó? Mondanom kell neked valamit.
– Nagyon titokzatos vagy. Most is mondhatod. Csak a kezem sérült, de azért meg tudlak hallgatni.
– Nem, szeretném személyesen.

Laura még feszültebb lett. Talán valami nagy baj történt, valami rossz körvobalazódik a háttérben és ő nem sejt semmit? Vagy ez is olyan Luca-féle figyeljetek már rám- húzás?

– Baj van? Terhes vagy?
– Dehogy vagyok! Holnap minden elmondok. Addig meg pihenj. Rendben?
– Ahogy gondolod, bár ez a titokzatoskodás nem jellemző rád…
– Változunk nővérkém, változunk – mondta Luca komor hangon és letette.

Laura elkomorodott. Vajon mi lehet az, ami miatt a húga ennyire kedvetlen? Szinte soha nem búslakodik semmin.  Mivel erre nem kaphatott választ, maradt a zuhanyozás, a lefekvés és az agyalás hajnalig.

A Créme Brulée is elcsendesedett. Az utca elnéptelenedett és mindenki nyugovóra tért. Azok is, akik szívükben és emlékeikben nagy titkot őriztek.

Az egyik toronyház tágas apartmanjában egy férfi még ébren volt, és a laptopján dolgozott. Csak néha pillantott fel, de látszott rajta, hogy mélyen elmerül a munkájában. Nem lehetett tudni, élvezi-e, mert az arcán nem voltak érzelmek. Smaragdzöld szemében olykor megcsillant a fény, aztán megint kihunyt.
Egy kávéházat nézegetett a neten, pontosabban magát az épületet. Már rég eldöntötte, hogy szállodát csinál belőle, uszodával, fallabda pályával és mindennel, ami szükséges ahhoz, hogy a városba vonzza a befektetőket. Lesz benne játékkaszinó, és minden más, ami elvarázsolja az unatkozó úriembereket, ha pihenni támadna kedvük.

Az utóbbi öt éve erre ment rá. Millió munkaóra volt benne. Tulajdonképpen minden készen állt, csak épp az épületet nem tudta megszerezni. Bárhogy próbálta megközelíteni a tulajdonost, elérhetetlen volt.  Egy fiktív név alatt futott a Créme Brulée és az egész négyszintes ház. Már nyomoztatott is utána, de a szálak külföldre vezettek. Mindig elakadt valahol, és nem lehetett kideríteni, hogy pontosan kié az épület. A név nem mondott neki semmit, viszont sikerült találnia egy szerződést, amelyben záradékként azt jegyezték le, hogy a tulajdonos halála után egy ember örökli az egészet. És ez az egy ember egy csinos nő volt, akit Balázs azonnal kiszemelt: Egressy Laura.

Pontosan tudta, hogy egy húga is van, de rá a szerződés nem tért ki. Valamiért kifelejtődött, vagy egyszerűen nem neki szánták. Balázs biztos volt benne, hogy Laura tudja, miért ő kapja meg azt a fantasztikus épületet, és azt is, hogy ki a mindenkori tulajdonosa. Kicsit furcsa volt számára, hogy a lány miért vállalt munkát Madame Nováknál, hiszen főnök is lehetne, de aztán azzal magyarázta, hogy valószínűleg mindenbe betekintést szeretne nyerni, ehhez meg szükséges, hogy inkognitóban maradjon. Az inkognitó arra is jó, hogy tisztában legyen az ott dolgozókkal, a beszállítókkal és a hely minden titkával. Ezt remek húzásnak találta. A lány annyira tökéletesen játszotta az alkalmazott szerepét, hogy nem győzte elrejteni a döbbenetét.
Csinosnak csinos volt, de semmi különös. Úgy látta, nem lesz nehéz behálóznia, mert vonzereje sosem hagyta cserben. A nők soha nem mondtak neki nemet eddigi pályafutása során. Ugyan miért mondana ez a lány?

Emellett azonban tett is róla, hogy elkápráztassa. Igaz, olykor a véletlen is kezére játszott. A rózsa-ügy majdnem mellé ment, de a doboz telitalálat volt. Azt pontosan látta az üzletben, milyen sóvárogva nézi Laura a kis kék ládikót. A fényképet megszerezni pedig nem volt nagy dolog, hisz nyomozója rátalált Laura nagymamájának kedvesére, aki annak idején nem akarta elvenni a terhes lányt. Már vén volt és szenilis is, így zsebre tenni a képet gyerekjáték volt. Mindezek együtt pedig előkészítették neki az utat a lány szívéhez, akit csak le kellett nyűgöznie, és készen is volt a terv. A kis kártya, amit az ajándékokhoz csatolt remek ötlet volt a húgától. Azt mondta, a nők mindig ilyesmiről fantáziálnak. És ha Laurát behálózza, elveszi, akkor gyakorlatilag ingyen az övé lesz a hatalmas ház, és onnantól kezdve indulhat a vadonatúj beruházás. Így is nagyon sok pénzt fog felemészteni az átalakítás, de ha megvan az épület, akkor egy csomót megtakaríthat.

Jó ideje bejárt a kávézóba és figyelt. A forgalom tűrhető volt, de mégsem akkora, amellyel ő elégedett lett volna. A minőség azonban kiváló volt. Madame Novák kitett magáért, lehet, hogy őt meg is tartja majd, mert remek munkaerő, és nem kell mást betanítania. De nem ilyen francia hely lesz, vagyis hasonló, de nem ilyen apró. Egyszóval a tervek már javában körvonalazódtak a fejében. Sokáig nem hitte, hogy sikerül megszereznie a helyet, de akkor a semmiből előkerült ez a lány és szinte minden azonnal gördülni kezdett, ami eddig döcögősen haladt.

Laura, mondta ki magában nevet. Nem is rossz. Kicsit átformálja, kicsit megújítja külsőleg, belsőleg, és csodás, engedelmes feleség lesz belőle. Még az is lehet, hogy nem jár vele rosszul.

Másnap újra akcióba lép, és elkezdi magához édesgetni a lányt. Igaz, hogy a Laura húga zavaró tényező, meg izgága, és úgy tesz, mintha ő lenne a főnyeremény, de majd tesz róla, hogy kicsit eltávolítsa a közeléből. Ki is találta, hogyan.

Miután a terve szinte százszázalékosan készen állt, megnyugodva lecsukta a laptopot és elmosolyodott. Milyen könnyűvé válik minden, ha az ember a nőkkel kezd! Csak el kell hinteni valamiféle szerelem-illúziót, és ha a magot elvetette, szárba szökken az kevés gondozással is.

Ezen az éjszakán még egy különös dolog történt. Egy másik helyen, egy másik szobában egy lány feküdt az ágyában. Nem volt valami jókedvű, inkább a méreg fűtötte a gondolatait. Már majdnem sikerült neki visszaédesgetnie magát Oliver életébe, amikor feltűnt az a semmilyen ribanc, és felhívta magára a figyelmet. Ismerte a srácot, tudta, hogy aranyszíve van, de ez nem jelentette, hogy szerelmes is lett. Egyszerűen csak segíteni akart.
A farmon, ahol egykor találkoztak, segített minden birkán, lovon és akárkin, aki bajba került. Egyszerűen ilyen volt. Talán túl jó erre a világra. Erre jön ez a szánalmas liba, és hirtelen felhívja magára a figyelmet.
Igaz, hogy Oliverrel nem volt hosszéletű a kapcsolatuk, hiszen fél évet sem bírt ki, de ez nem jelenti, hogy ne lehetne folytatni, mert ő közben megváltozott. Már nem olyan lobbanékony, mint régebben. Nem cirkuszol minden apróság miatt, csak akkor, ha feltétlenül szükség van rá. A férfiak értetlenek, és csak akkor veszik komolyan a nőt, ha az kinyitja a száját. Ezen a téren ő jól működött. Nem volt hajlandó benyelni minden baromságot. Ha a pontosságról volt szó, akkor pontosságra koncentrált teljes egészében. Vele ne szórakozzon senki azzal a szöveggel, hogy dolgozni kell, meg, hogy nem ér rá, meg majd késni fog egy keveset, erre beesik fél óra múlva. Nem, a férfiakkal keményen kell bánni, mert azt hiszik, minden nő ostoba. De ő, Váradi Andrea majd megmutatja nekik, hogy vele nem lehet akárhogyan bánni. Elvégre okos, szép és rafinált.

Ezért nagyon jó lesz, ha az a liba elkotródik, mert ha az aznapi baleset nem lett volna elég neki, akkor tesz róla, hogy történjen még vele egy pár, de nem ilyen egyszerűen megúszható.

Folytatás vasárnap 

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here