Egy eltévedt szerelmeslevél 11. rész

"Zsolt kiakadt. Volt ez egészben valami fura. Lehetetlen, hogy ő ismeri ezt a vékony, kifejezetten szép lányt, akit talán futólag kétszer látott, de túl jó nőnek gondolt ahhoz, hogy egyáltalán merjen rá gondolni."

Másnap reggel fejfájással ébredt. Két kávét is megivott, mire észre tért. Aztán csak egy rövid üzenetet írt:

Kedves Akárki!

Bevallom, erre nem számítottam. Úgy gondolom, ideje túlesni azon a teán, mert kíváncsi vagyok rád. Hogy az egésszel mi volt a célod, nem sejtem, de ha ma este jó neked, akkor én megint ott leszek a Créme Brulée-ben. Ha eljössz, megbeszéljük, ha meg nem, akkor részemről le van zárva.

Zsolt

 
 

Érezte, hogy sértettsége nem tud felülkerekedni szokásos magabiztosságán. Nem bánta. Régen érezte magát ilyen pocsékul. A munkahelyén is szétszórt és figyelmetlen volt, kétszer is bele kellett javítani utólag a munkájába. Ez nem volt nála megszokott. Lopva továbbra is a többieket leste, de szinte senki nem figyelt rá. Ebédidőben Bécivel evett egy gyrost, majd visszatért a munkájához. Ahogy közeledett az öt óra, egyre mérgesebb lett. Egészen felturbózta az agyát, és úgy érezte, mindegy, ki jön el vagy nem, ő nem szereti az ilyen játszmákat. Öt előtt pár perccel felállt, és elindult. Most nem volt kedve gyalogolni, azonnal buszra szállt, és percek alatt a kávézó előtt szobrozott. Nagy levegőt vett és belépett. Leült a szokott helyére az ablak mellé, amely most is szabad volt, ahogy múltkor és várt.

Nem látta belépni, nem látta megérkezni a lányt, aki megállt mellette. Egy világosbarna hajú, zöld szemű ismeretlen mosolygott rá.

– Szia! – mondta. – Nem Tünde vagyok…

– Tudom. A másodikon dolgozol a könyvelésen…– mondta, mert rájött, hogy ismeri a lányt.

– Pontosan.

– Leülsz? – kérdezte a fiú zavartan.

– Le. Jöhet a tea?

– Persze. – Hangja könnyed volt, de ez igen sok energiájába került.

– Ugye, nem ismersz meg? Persze, hogy nem, hiszen előtte se ismertél fel.

– Ismernem kellene téged? Nem, sajnos nem tudom, ki vagy.

A lány felsóhajtott.

– Mindjárt gondoltam. Egy általánosba jártunk.

– Te meg én? Nem hiszem. Emlékeznék rád!

Zsolt kiakadt. Volt ez egészben valami fura. Lehetetlen, hogy ő ismeri ezt a vékony, kifejezetten szép lányt, akit talán futólag kétszer látott, de túl jó nőnek gondolt ahhoz, hogy egyáltalán merjen rá gondolni.

– Nem jártunk egy osztályba, de te és a haverjaid nem bírtatok leszállni rólam.

A fiú felnevetett.

– Tényleg? Gondolom, egyikünknek se volt esélye nálad!

A lány nem mosolygott.

– Kövér voltam és szemüveges. Minden nap beszóltatok valami rondát.

A fiú felhúzta a szemöldökét.

– Írisz? – kérdezte döbbenten. – Az az Írisz? Te jó isten!

A lány elnevette magát, de a szeme jéghideg maradt.

– Gondoltam, hogy meg leszel lepve. Igen, én vagyok, csak kicsit megváltoztam azóta. Köszönve nektek.

– Nagyon megváltoztál! De mi gyerekek voltunk, ostoba kiskamaszok. Nem akartunk semmi rosszat, csak szórakoztunk veled. Mindig olyan vörös lett a fejed, amikor csúfoltunk.

Írisz elpirult. Nézte Zsoltot, akit szívből gyűlölt, és hiába múlt el több, mint húsz év, azonnal felszakadtak benne a sebek, ahogy meglátta az irodaház folyosóján. Abban a pillanatban kitervelte a bosszúját. Eredetileg azt találta ki, hogy eléri, hogy belé szeressen, aztán megalázza, de utóbb jobbnak tűnt, ha szakmailag tönkre teszi. Minden nap egy lépéssel közelebb került terve megvalósításához. Fokozatosan tette tönkre Zsolt projektjét, miközben a srác azt hitte, nyeregben van, Írisz elintézte, hogy hibát hibára halmozzon. Ez volt az ő bosszúja a millió bántásért.

Most viszont, ahogy ott ült vele szemben, megtorpant. Nézte a fiú arcát, az őszinte döbbenetet, és arra gondolt, lehet, hogy mégis képesek az emberek változásra? Nem úgy festett, mint az a szemét kölyök régen, aki miatt minden nap rettegve ment iskolába. Aztán legyintett. Nem, ilyen gyorsan nem szabadul meg tőle. Már akkor megfogadta, hogy ha lehetősége lesz, elintézi. Amikor elhelyezkedett a Global Time-nál, nem gondolta volna, hogy ennyire könnyen megy.

– Milyen tea legyen? – kérdezte végül mosolyogva.

Köszönöm, de semmilyen. Úgy gondolom, nem szükséges teáznunk.

– Ezt hogy érted? Valami gond van?

Zsolt a zsigereiben érezte, hogy valami nem stimmel a lánnyal. Bánta már az egészet. Szabadulni akart. Nem esett neki jól emlékezni a régi, ostoba fiúra. Ki ez a lány és miért hozakodik most elő vele? Nem tudott mást tenni, menekülőre fogta. Ő, aki azt hitte magáról, hogy bátor, határozott és higgadt. Most nem volt az. Írisz azonban nem nyugodott bele, hogy kicsúszik karmai közül az áldozat.

Folytatjuk…

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here