Vajon meghagyni erőnek erejével egy életet lehet jó döntés? Igen, megeshet. Talán évekkel később, ha a lány vagy a pár segítséget kap, és úgy-ahogy elboldogul.
Feltételezzük, hogy lelkiismereti és egyéb okokból a kisbaba megszületése mellett döntenek. Két éretlen fiatal, akik még önmagukat sem ismerik, nem is tudják ellátni a gyereket, csak egy felelőtlen pillanatnak a következményeit élik meg jól, rosszul. Természetesen alakulhat jól is a kapcsolat, bár a mai felgyorsult világ nem kedvez a korán házasodóknak, és tulajdonképpen senkinek sem, akik nem elég érett. És ha érett is, akkor sem egyszerű. A házasságot vállalva és úgy nekiindulva az életnek, hogy egy gyerek köt össze egy párt, nem könnyű. A külvilág szívesen ítélkezik, és szól bele a fiatalok életébe felkínálva nekik a folytonos változtatás lehetőségét. Minden kortársuk bulizik, tanul, utazgat, ők meg azt az életet élik, amire még ráértek volna…
A terhesség kiderültével a másik lehetőség a nemkívánt magzattól való megszabadulás. Maga az abortusz fájdalmas és megterhelő mind lelkileg, mind testileg. Azok, akik úgy élik meg, hogy embert ölnek, öletnek, súlyos terhet vesznek a lelkükre. Pokoli érzés annak tudata, hogy nem engedünk kifejlődni egy életet. Hatalmas lelkifurdalást okozhat nem beszélve a beavatkozás következményeiről. Mert lehet az egy sima ügy, de előfordulhat, hogy a terhesség soha többé nem jöhet létre. Maga az eljárás is nehéz a szívnek és a testnek is. A lány, ha senki sincs mellette, akkor is ismeretlen és kellemetlen procedúrának van kitéve. Ha meg van segítsége, akkor egy fokkal talán könnyebb neki, de mégis ő fekszik egy asztalon, mégis neki kell az olykor megvető tekintetek előtt összeszorítania a fogát és sírva, nem sírva kibírnia, hogy elvegyék tőle a magzatot. Lehet, hogy ez egy orvos számára rutinműtét, de annak, aki megéli, sose lesz az. Soha nem könnyű testileg sem megmutatni magunkat egy idegennek és várni, hogy különböző eszközökkel felnyúljanak belénk.
Ilyenkor túl egyszerű azt gondolni, hogy miért nem figyelt erre a lány előbb?
Azért, amiért mi, többiek nem figyelünk más dolgokra. Félelemből, tudatlanságból, megfelelési kényszerből és persze felelőtlenségből is. Vannak helyzetek, amikor nem tudunk jól dönteni. Előtte és utána talán sikerülne, de akkor, amikor igazán fontos lenne, nem megy.
Egy kamaszlány lehet, hogy testiekben fejlett, talán a szavai is ezt jelzik, de a tapasztalatai, a lelke nem az. Elhiszi, hogy vele nem történhet rossz. Ahogy mi mindannyian ezzel a meggyőződéssel szállunk be az autónkba és hallgatjuk a hírekben, hogy hányan haltak meg aznap balesetben.
Mi, felnőttek, anyák, apák tudunk csak segíteni a gyerekeinknek.
De csak akkor, ha a mi magunk is elég érettek vagyunk. Ha nem küldjük el a gyereket a kényelmetlen kérdéseivel. Ha leülünk mellé, mert észrevettük, hogy valami bántja. Csak mi mesélhetjük el nekik, hogy a szex nagyon fontos és meghatározó része az életünknek, és a maga örömével és lehetőségeivel együtt sok gond okozója is lehet. A felelősség az, amit meg kell tanítanunk gyerekeinknek. Elsősorban önmaguk felé. És arra kell nevelnünk őket, hogy bizalommal forduljanak hozzánk. Hogy eszükbe ne jusson, hogy egyedül állnak a világban, és esetleg drasztikus módon próbáljanak megszabadulni a gyereküktől vagy a terhességtől. Lehet, hogy van, ami nem rajtunk múlik, de ennek tudatosítása mindenképp.
A szex nem a pornó. Nem azt jelenti, hogy úgy kell csinálni, ahogy ott látják. A szeretkezés két test elköteleződése egymással. Ha ez kamaszkorban még nem is tudatos, akkor a védekezés fontossága mindenképpen az lesz. Meg kell tanítanunk lányainknak nemet mondani arra a helyzetre, amelyben nem érzik jól magukat. Ez nem játék, nem múlhat a mi gyakorlatlan hozzáállásunkon. Levetkőzve önön szemérmességünket és idegességünket, beszélgetnünk és segítenünk kell, mert később sokkal nehezebb lesz.
A feladat adott és nekünk szülőknek kell ehhez elég bátraknak, rátermetteknek lennünk. Nehéz, de ezt is vállaltuk annak idején, amikor gyerekeinket világra kértük.
fotó: Pinterest
