Én, a férjem és a szeretője – 4. rész

„– Te valóban tanácsadásra akarsz járni? – kérdem kacagva.
– Igen – bólogat a férjem bőszen.
– Te megbolondultál! – közlöm nevetve és visszatérek Heathcliff-hez, akibe tini koromban szerelmes voltam.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

Ahogy elindultam, tudtam, hogy muszáj ennem valamit, mert szétvet az ideg. Ehhez az éhség is társult. Egyenesen egy Mekihez hajtottam és két akkora hamburgert befaltam, hogy a második turmix már nehezen ment le. Még jó, hogy nem kértem nuggetset, mert most itt szottyadna a kocsiban mellettem.

Miközben kezdtem lehiggadni, Gina hívogatott. Mivel le voltam némítva, nem érdekelt, ettem tovább. Egyszerűen nem volt kedvem hozzá. Mit kezdtem volna nála? Örömódákat énekeltünk volna, hogy tönkrement a házasságom és tizenhat év után kezdhetem elölről az egészet?  Nem vágytam rá, viszont megbántani se akartam, hiszen biztosan boldog, mert azt hiszi, most jött el az ő ideje.

 
 

Én viszont nem tudom, hogy kinek az ideje jött el. Pocsékul érzem magam, pedig csak a fejem lüktet, a kaja nem oldotta meg a helyzetet. Haza nem mehetek azonnal, mert nem kerülhetek ki  vesztesként a helyzetből. Ha beállítanék a saját házunkba, a saját előszobámban vetném a cipőm, a feleségem már lőné is fel a tűzijátékot, hiszen megnyerte a háborút. Nem a csatát, hanem az egész francos világháborút. Akkor meg mire volna jó ez az egész?

Az tény, hogy jól éreztem magam az elmúlt egy évben, mert mindenem megvolt. Büszke is voltam magamra, mert extracsinos szeretőt tartottam, aki tulajdonképpen nem került semmibe, mert egy jó szóért is hálás volt. Volt, hogy vittem neki egy szál rózsát, azonnal elalélt és olyan kényeztetésben volt részem, amilyet venni egy rózsa áráért aligha lehet. Mellesleg az aluljáróban sózta rám egy kancsal öregasszony. De nem volt ráírva.

Otthon is működtek a dolgok és tulajdonképpen minden rendben lett volna, ha valahogyan nem bukom le. Azóta is gondolkodom rajta, hogyan történt, de sose tudom már meg. Ezt sem akarom megkérdezni Ritától, mert megint a képembe vigyorogna és húzna egy rovátkát a saját nyerő szériájába.  Egy biztos, megfeledkeztem a női FBI ösztönről. Vagy magánnyomozót fogadott? Az is lehet, mert manapság ez se ritka. Géza is így nyomoztatott a felesége után, lett is eredménye. No, nem a válás, mert az a balfék továbbra is kitartott a nő mellett, és az sorolta, hogy nem figyelt rá eléggé, megérdemelte, amit kapott.

De nálunk ez nincs így. Igaz, hogy későn járok haza, de soha nem felejtem el az ünnepeket. Mindig veszek virágot és bonbont is. Igaz, hogy a múltkor találtam két konyakmeggyet a szekrényben még nőnapról és Rita névnapjáról, de gondoltam, biztosan fogyózik, ezért nem ette meg. Soha nem teszek becsmérlő megjegyzést a gyerekeim anyjára, és a múltkor el is mosogattam. Rita nem szólt rá semmit, mert céges tréningen volt és nem volt kedve semmihez utána. Azt mondta, felháborítóan pökhendiek a kollégái. Meghallgattam és közben meg is sértődtem, mert az én igyekezetem fel se tűnt neki.

Már hatszor megkerültem a fél kerületet, mire úgy határoztam, hogy elég ebből, és hazamegyek. Úgyis azt fogja gondolni, hogy Ginával voltam. Szeretnék már lezuhanyozni és aludni egy nagyot az ágyon, amit tavaly vettünk és piszkosul kényelmes. Dönthető a fejrésznél, így kényelmesen lehet benne olvasni. Nem fárad el a nyakam, ami nem egy utolsó szempont. Pontosan olyan hosszú, hogy ülve nem kell attól tartanom, hogy lelóg a lábam. Nem volt olcsó, de nagyon megérte. Az ilyesmire sose sajnálom a pénzt, mégiscsak többet ér, mint a kerti lugas, amit ősszel rinyált ki magának Rita. Sosincs időm kiülni, meg nem szeretem a legyeket sem.
Egyszer próbáltam a haverokat odacsábítani, de panaszkodtak a szúnyogokra. Na, azért a helyért kár volt. A fa egy vagyon volt. A virágokról nem is beszélve.

Azon törtem a fejem, mit mondjak neki, ha belépek, mert nem hiszem, hogy némaságra vár. Minden nő beszélgetni akar, a férfiak meg aludni. Legfeljebb felajánlom neki, hogy menjünk szakemberhez a problémáinkkal. Viszont nincsenek problémáink. Mi az ördögöt mondanánk egy ismeretlennek sok pénzért?

Semmi kedvem ostoba játékokhoz, amit felajánl majd, hogy segítsen. És írogassunk házi feladatot arról, mit szeretünk a másikban, vagy hogy mivel tudnánk mosolyt csalni az arcára. Ki a fene tudja megmondani tizenhat év után, mit szeret a másikban? Ennyi év elteltével már nem áll fel azonnal, ha bugyiban végiglejt a szobában. Régen búvárruhában is ment volna, de most igen csak fel kell turbóznom az agyam pornóval, hogy ne unjam az azonos mozdulatokat, illatokat, sóhajtásokat. Percre pontosan tudom, mikor liheg hevesebben, és mikor akarja már abbahagyni, mert begörcsölt a combja. Ezt mégse akarom tudtára hozni, minek bántsam?

Megemlítem a szakembert, az jó ötlet. A nők, akik nem akarnak válni, kapva kapnak majd a lehetőségen. Rita sem lesz másmilyen.

Nincs még igazi csend a házban Dani a fülében bömbölteti a zenét, ezért nem hall, amikor szólok hozzá. Rárivallok, hogy ideje aludnia, de úgy néz rám, mintha eszement lennék. A kisebbik meg tuti, hogy a haverjánál van. Mivel Rita nem tévézik, tudom, hogy a hálóban olvas.

Kinyitom az ajtót, mire rám néz új szemüvege mögül, és a tekintete nem fejez ki érzelmet.

Benyögöm neki a nagy ötletet, de a képembe röhög. Most szórakozik velem? Talán virágot kellett volna vennem! A fene egye meg, hogy az ilyesmi mindig későn jut az ember eszébe. A sarki közértben meg felkaphattam volna egy bonbont is. Akkor most nem nevetne ilyen vidáman. Vagy én nem szerencsétlenkednék ennyire.

A terápiás ötletemet csípőből elveti. Lehet, hogy tényleg válni akar? Mi a fene történt vele? Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire elszánt. Ez egyetlen dolgot jelenthet csak: van valakije. Biztosan az támogatja ebben a döntésében és azért ilyen pimasz. Ezt mondjuk, el sem tudom képzelni, mert ő nem olyan nő, nem is bújik bárki ágyába. Előttem alig volt pasija. Felháborít még a gondolata is. Á, nem, az lehetetlen, mondom félhangosan.

– Ja, mielőtt elfelejteném, hívd vissza Ginát, mert azt hiszi, meghaltál! Nagyon aggódik érted –  mondja csillogó szemekkel, én meg csak arra tudok gondolni, hogy egy null oda.

Gina meg menjen a francba, felfoghatta volna egyszer és mindenkorra, hogy soha nem telefonálhat ide.

Ez az én házam, az én életem. Miért nem érti meg?

Előző rész
Következő rész

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here