A Vermiglio nem háborús film, mégis minden képkockájában érezzük a következményeit. Arról szól, milyen nőnek lenni egy zárt világban, ahol mindent a vallás, a történelem, a közösség és a család határoz meg. A nők hangja ritkán hallatszik, vágyaik nem jutnak kifejezésre, ezért a csenddel beszélnek.
A filmben, ahogy az akkori Olaszországban (és gyakorlatilag mindenhol Európában) a nők életútja születésük kezdetétől kijelölt: munka, hallgatás, engedelmesség, házasság és anyaság. A rendező nem dramatizálja túl, hisz ez a nők számára „normális.” Ahogy az is, hogy folyamatosan teljesíteniük kell házastársi kötelességüket. Gyerekek születnek, nőnek fel, vagy épp halnak meg, és ez az „élet rendje”. Nincs mit siránkozni rajta.
A filmben szereplő nők nem hősök, hanem hétköznapi emberek, akik nem akarják és nem is tudják túllépni a korlátaikat. Egyáltalán nem vetődik fel a kérdés, hogy hogyan lehetne másképpen élni, csak az, hogy bele tudnak illeszkedni abba a közegbe, amelybe születtek.
Az anyák kulcsszereplők. Tovább örökítik a szabályokat, nem akarnak újítani, nincs bennük lázadás. Nem gyávaságból teszik, ők megtanulták, hogy vannak határok és azokat átlépni rendkívül kockázatos.
Amikor egy idegen katona, egy szicíliai jelenik meg a faluban, azonnal megmozdul a nőkben a vágy. A vágy egy olyan férfi után, aki nem része a rendszernek, aki új lehetőséget hordoz. Lucia azonnal szerelmes lesz belé, és ő kezdeményez, szinte ő kéri meg, hogy legyen a férje. Láttatja, hogy a nők bármibe belekapaszkodnak, ami eltér a kijelölt útjuktól. A jóképű fiú nem szerelmes, de a túlélés záloga azon a helyen, ha megnősül. Már terhes a felesége, amikor véget ér a háború, és a falu arra ösztönzi, hogy térjen haza a szüleihez, hogy megmutassa él. A falu tanítója, aki maga is sokgyerekes apa és az apósa, biztatja, de a felesége nehezen engedi el. Benne van a levegőben a tragédia szaga. A néző azonnal tudja, hogy nem fog visszatérni. Ő idegen, nem tartozik a faluhoz, várják a narancsok, a napfényes Szicília és a felesége, akiről nem tudnak idefent. Megígéri, hogy írni fog, de a levelek nem érkeznek meg.
A tanító legokosabb gyermeke, akit taníttatni is akar olvassa fel az újságból, hogy meghalt, megölték, mert bigámia vétkével élt. Lucia beleroppan, hiszen valódi szerelemmel szereti. Még közös gyermeküket is eltaszítja. Élete talán legbátrabb döntése, amikor legyőzve önmagát, nem lesz öngyilkos, hanem férje nyomába ered, hogy annak falujában keresse meg a válaszokat. Sírja mellett oldozza fel önmagát, és ébred rá arra, hogy gyermeke miatt tovább kell lépnie, még akkor is, ha a faluja megveti, lenézi és elfordul tőle. Mintha tehetne bármiről is.
A Vermiglio nem feminista film, nem is akar az lenni. A rendező belülről akarja megértetni a női sorsokat. Nem tanít, nem magyarázkodik és nem old fel mindent, hanem hagyja, hogy a nők megvívják belső küzdelmüket, amelyek azok után következnek be, hogy mások elvárásai miatt hátrányba kerültek.
A film az öröklött sorsokról, a kimondatlan szabályokról és a túlélésről szól. Olaszország a jövő évi Oscar-díjra nevezte be, nem ok nélkül.
A némaság, a csend, amely átszövi a gyönyörűen fényképezett tájat, a nők mindennapi viselkedését, bűnbánatát, esendőségét teszi ezt az alkotást különlegessé. Nem való mindenkinek, különösen azoknak nem, akiknek a lassúság ellenére van.
Kép forrása: Magyar Nemzet
