A gyerekkor talán legkedvesebbjei azok a mondások, amiket gyerekeink böknek ki egy-egy váratlan pillanatban, vagy szalad ki szájukon, még akkor is, ha nekünk, felnőtteknek, ezek olykor kellemetlenek. Jöjjön mindjárt kettő, ami konkrétan az én családomban esett meg, kommentben pedig jöhetnek tőletek a jobbnál jobbak, hiszen olyan aranyosak és őszinték, hogy kitalálni se lehetne találóbbakat.
Amikor még kicsi volt a lányom, december 5-én este mindig tetőfokára hágott nálunk az izgalom. Alig tudtam rávenni, hogy fürödjön, mert félt, hogy elszalasztja a fehérszakállút. Próbáltam győzködni, hogy ne aggódjon, hallani fogjuk, hisz a szán leszáll a háztetőre, vagy netán csilingel valamelyik szarvas nyakában a csengő. Erre valahogy megnyugodott. De hogyhogy nem, a Mikulás mindig akkor érkezett hozzánk hol csendben, hol hangosan, amikor a lányunk a fürdőszobában. Egyik alkalommal, amikor épp Mikulás előestéje volt és zajlott az esti fürdés, a Mikulás „manója”, (apa álruhában) nem találta a csengőt. Bekopogott, jelezte a szemével, hogy gond van, mire átváltottam anyából intéző üzemmódba. Odasúgtam neki szigorúan az ajtón kívül, hogy ha egy mély poharat belül egy szimpla vajazó késsel megkocogtat, olyan hangot fog az kiadni, mint egy csengettyű. Rám nézett fura tekintettel, hitte is, meg nem is, de amikor visszarohantam a törülközőben várakozó csöppnyi négyévesemhez, egyszer csak hallom, hogy már dübörög a tetőn a szán, no meg a szarvasok, és szól a csengő is. A szám fülig szaladt, fellélegeztem: minden rendben! Erre a frissen suvickolt lányunk halálos nyugalommal megszólalt:
– Jé, a csengőnek pont olyan hangja van, mint a késnek egy pohárban!
Hogy ezt honnan vette, vagy miféle tapasztalat mondatta vele, azóta se tudom, de szó nélkül maradtam. Eltartott egy ideig, amíg tiltakozni kezdtem, egy laza ugyannal.
És ha már az ünnepeknél tartunk, még egy párbeszéd, ami ovisommal zajlott valaha:
– Anya, a karácsonyfát a Jézuska hozza? (Felénk igen, nem az angyalka, és nem is közösen díszítettük, hanem karácsony reggelére hipp-hopp ott termett a szoba sarkában.)
– Igen, ahogy mindig.
– A Jézuska is díszíti fel?
– Persze. (Gondolom, sokkal kevesebb vitával, mint a szülők, akik idegesen lesik, biztosan alszik-e már a gyerekük.)
– A csomagokat is ő teszi a fa alá?
– Igen.
– Jó, akkor csak azt nem értem, honnan tudja, hogy a talpat mi a kamrában tartjuk?
Erre megint nem voltam felkészülve, így szó nélkül maradtam, majd valami olyasmit hebegtem, hogy a Jézuska mindent tud, és mindent meg is old. Ezzel le is zártuk a témát. Hogy meggyőztem-e, a mai napig se kérdeztem meg tőle. Azt hiszem, az idén megteszem.
Kedves Olvasóink! Meséljetek most ti is kedves, aranyos és vicces sztorikat, hiszen mindenkinek van a tarsolyában egy-kettő, ebben biztos vagyok!
Kép forrása: Pinterest
