Sokat olvasó kislányként korán találkoztam Adyval. Az is hozzásegített, hogy mind általánosban, mind a gimnáziumban a magyartanárnőm kedvence volt, így aztán be kellett magolni a fél Ady összest, és a dolgozatokban olyan pontosan kellett idézni egy-egy verséből, hogy majd belezöldültünk a magolásba.
Nem is voltam túlságosan oda tőle, főleg a Léda-versek álltak távol tőlem. A héja-nászt hírből sem ismertem, mert a szerelem épp csak meglegyintett, aztán el is illant. Nem fogott meg a költőben semmi igazán, addig a pillanatig, amíg az életével nem kezdtem foglalkozni. Nem a hivatalossal, meg a szokásos iskolai tananyaggal, hanem a körülötte jövő-menő kapcsolatokkal, szerelmekkel. Léda a maga buja asszonyi mivoltával, a képeiről sugárzó számomra fennkölt arckifejezésével nem vált rokonszenvessé. Ellenben Csinszka igen. Pontosan olyan hebrencs-rajongó lány voltam én is, mint ő, és titkon reméltem, hogy egyszer jönni fog valaki, akire felnézhetek, aki mellett én különleges feleség lehetek.
Csinszka előtt már kacérkodtam Szendrey Júlia mintájával, de ez egy másik történet. A kis Boncza Berta a szerencsétlenül induló életével, amelyben anya nélkül marad, mindig megérintett. Soha egy pillanatig nem gondoltam rá úgy, mint túlságosan nagyravágyó és szeszélyes lányra. Éreztem valahol belül, hogy talán semmi más nem hiányzik az életéből, mint az anyai szeretet, de ezt kompenzálja a hírességekhez, ismert emberekhez való ragaszkodása.
Adynak levelet írni és tőle választ várni szememben egyenlőnek tűnt a pimaszság négyzetével. Egy kis fruska, aki unatkozik a svájci intézetben, elhatározza, hogy új utat választva teszi izgalmassá az intézetben töltött napokat. Láttam magam előtt ábrándos tekintetét, benne a hiú nőt, aki elhiteti magával, hogy egy országosan botrányos hírű költőzseni felfigyel rá. És nem hogy felfigyel, a közelébe is engedi egy olyan perzselő lángolás után, amelyben Ady Endre, ha nem is porladt szét, azért rendesen megperzselődött.
Amikor megtörténik a lehetetlen és Ady válaszol, Csinszkából kibújik a nő. Azonnal játszmázni kezd. Flörtöl, hízeleg és küldi dagályos leveleit, közben meg igyekszik elcsavarni a számára elérhetetlennek tűnő férfi fejét.
Talán ez az a pont, amelytől kezdve én akkor eldöntöttem, hogy ha Csinszka lehettem volna, másképp csináltam volna mindent. Tetszett nekem a merészsége és a szemtelen játéka, mégsem akartam volna ily módon Ady közelébe férkőzni. Bertuka, ahogy a család hívja, csinos volt, de semmi több. Viszont volt benne, valami ellenállhatatlan nagyravágyás, amellyel szeretett volna bekerülni a halhatatlanok sorába. Ugyan ki ne akarna Múzsa lenni? Egy költő szerelme, ihletett adó tökéletes vágyálma… Istenem… Szép tervek…
És a lány eléri, hogy felfigyeljen rá Ady, aki azért, valljuk be, igen sok nőre felfigyel. Mindet ejti, keveset talán szeret is, de hagyja, hogy a nők istenként tiszteljék, még ha nem is ad rá mindig okot.
És én ott, akkor a gimnáziumi zöld padban üldögélve, amelyből kiállt egy apró szög, és nap, mint nap végigkarcolta a lábam, eldöntettem magamban, hogy én jó Csinszka lettem volna. Jobban gondoskodtam volna a férfiról. Minden nőt elhajtottam volna, de nem csak úgy ímmel-ámmal, hanem ha kell, ostorral is. Nyughatatlan férjemnek kuckót varázsoltam volna bolondos szíve sarkába, és sose hagytam volna, hogy fájjon a feje a pénz miatt. Vagy netán a szerelemért. Én lettem volna az egyetlen, aki őt úgy ölelte volna, hogy eszébe sem jutott volna, másra vágyni.
Hogy a költő ivott és mérhetetlenül sokat cigarettázott? Nem bántam volna. Azaz mégis egy kicsit, de szerettem volna annyira, hogy ne italba ölje az érzéseit. Jobb és odaadóbb lettem volna, mint az összes nő együttvéve. Esténként lesimogattam volna a gondot az arcáról, és elmeséltem volna neki, hogy az én szerelmem végtelen, és semmihez nem fogható. Aztán, ha nyugalomra vágyott volna, főztem volna neki egy teát és hagytam volna elmerengni pár gyönyörű szón, ami lelkében virágzásnak indult.
Tizenhét évesen így gondoltam kedves naivan, hogy az életet lehet efféle módon irányítani. Még elhittem, hogy semmi más nem számít, csak a szerelem. Hogy mit akart volna a költő? No, az eszembe sem jutott, mert aki Csinszka akar lenni, az legfőképp azzal foglalkozik, hogy mit akar a nő, aki nem a tankönyvekbe vágyik…
Aztán idők jöttek-mentek mellettem és elfelejtődött régi nagy vágyam. Ady megmaradt és ma már tudom, akkor és ott, Csinszka csak egy lehetett. Jól, rosszul, hibákkal és csalódásokkal telve, de másképp ez nem alakulhatott.
