HepiEnd

Anita eszméletlenül jó nő volt, bár erről nem nagyon vett tudomást. A kisváros, ahol felnőtt nem díjazta a külsőségeket. Az Alföld e távoli pontján nem sokat adtak a felszínre. A 80-as évek elején nem tombolt a szépségipar arrafelé, hogy beszippantsa a szép lányokat és műnőt csináljon belőlük. Így Anita, bár hullámos barna haja derékig ért és folyékony őszként keretezte az arcát, nem tűnt ki a tömegből.

Ha a külsőségek nem is vitték előre, a kisugárzása annál inkább. Mosolya, élénk fantáziája és szenvedélyes természete mégis olyan aurát teremtett köré, hogy azzal nem lehetett szürke verébként megbújni. Szülei elismert pedagógusként dolgoztak évtizedek óta a helyi gimnáziumban. Úgy tűnt, minden adva van neki egy sikeres élethez. Sorskönyvének írója viszont ezt nem tudta és valószínűleg elbóbiskolt, ugyanis néhány oldal nem épp úgy sikerült, ahogy azt kislányként megálmodja az ember lánya.

 
 

Ha az író rendesen rótta a sorokat, bevésett egy csinosan induló karriert, vagy egy gazdag és jóképű férjet. Ezt kellett volna tennie. De valami gubanc mindig közbe jött.

Egy ideig a tökéletességet karcolgatták a mindennapok, végül beütött a krach. A lángoló szerelem csúnya megcsalásba csapott át. A jómódú férj, aki szinte az égből pottyant Anita életébe, egyszer csak rájött, hogy a második házassága sem az igazi, merthogy Anita csak második lett. Egy ronda őszi napon, amikor már hét hónaposan közös gyereküket várta, Kristóf meglépett.

Csak egy kis hétvégi kiruccanás volt ez egy gimnáziumi osztálytárssal. A régi szerelemmel.

A második számú feleség nem kis meglepetéssel vette tudomásul, hogy a régi-új nő se nem szép, se nem különösebben okos. Volt két gyereke és úgy látszott, másra sem vágyott egész életében, csak az ő férjére.  Így a hetedik hónap végének traumája kórházba juttatta.

Kiszáradt szemmel, fakó bőrrel feküdt a szülészeti osztályon. Szerencsére nem lett nagyobb baj. A vérzés elállt. Ennek egyenes következménye volt a fogadalom. Többé nem lesz szerelmes. Kétnapi zokogás után nem maradt már semmije, ami kifolyhatott volna fájdalomként belőle.

A sorskönyv írója hirtelen feleszmélt. Pontosan 9 hónap leteltekor született meg a vidám arcú kisfiú.

Soha nem feledte, mit ígért magának. Nem kellett már neki a fájdalomba bújtatott szerelem. Így remek kapcsolatok jöttek-mentek az életében. Cseppet sem volt nehéz elengedni a pánikrohamos Tamást, a folyton unatkozó Pétert, de a klausztrofóbiás építészt, Lacit sem.

Mindegyik hozott valami újat az életébe, lepakolta, mint egy felesleges csomagot, aztán egy idő elteltével felvette és vitte is tovább. Anita mindig megkönnyebbült, amikor becsukódott mögöttük az ajtó. Gyorsan kidobta a hűtőben maradt joghurtjaikat, amiket különösen utált. A használt borotvák is repültek a szemétbe az ottfelejtett pólókkal együtt.

Ennyit értek. Minden pasi feladta egy idő után, mert rájött, nem kaphat tőle szerelmet. Kedvességet, odaadást igen, de rajongást semmiképp. És ezt nem tudták elviselni.

Benedek lassan hét éves lett. Tüneményes gyerek volt. Vörösesbarna haja, zöld szeme azonnal megragadta az emberek figyelmét. Kétéves koráig meg sem szólalt, utána viszont kerek mondatokban kezdett beszélni. Intelligenciája anyját is meglepte.

Kicsit félelmetes volt látni, hogy mindenki mennyire kedvelte. Az óvodában soha nem okozott konfliktust. Az óvónő többször nyugtatta, ha ez megrémítette.  Egyszerűen jól tudott bánni a társaival.

Csodás szövetséget alkottak ők ketten. Lassan 8 éve voltak egymásnak. Viszont 11 hónapja nem volt férfi az életében. Konferenciáról konferenciára járt, előadásokat tartott a magzati viselkedésről és a méhben eltöltött idejéről másoknak, akik kétkedve hallgatták.

Tizenegy hónap. Bármennyire erősnek és bátornak hitte magát, nem volt az. Sebzett szíve bevarasodott, de a var nem száradt le teljesen. Szerette volna elhinni, készen áll egy új kapcsolatra, de amikor úgy döntött, nyitni fog, mindig közbejött valami.

Hol az anyja lett beteg, hol egy remek projekt vette kezdetét, amely teljes embert kívánt. Minden és minden útját állta a társkeresésnek.

Egy ronda, ködös őszvégi reggelen, a kocsija felé tartott a kutyapiszokkal tarkított járdán, amikor észrevette, valaki álldogál a kopott szobor mellett, amit ő csak Korsós lánynak hívott.

Fázósan húzta össze bőrdzsekijét és türelmetlenül topogott jobb lábával. Jóképű fiú volt. Az a lányok kedvence fajta. Magas, titokzatos arcú. Cigarettáját idegesen szívta. Csak egy pillanat volt, amit a bámulásával töltött, mikor megjelent a lány. Vékony ruhában szaladt felé. A fiú arca úgy ragyogott fel, olyan öröm áradt szét rajta, hogy Anita azt hitte, menten elájul a fájdalomtól. A szerelem egy másodpercre minden szépségét ebben a párba sűrítette.

Kinyitotta kocsija ajtaját és beülve sokáig sírt. Elemi erővel tört fel belőle az elfojtott keserűség. Hasztalanul igyekezett megkímélni magát az érzésektől.  Közben kivilágosodott. A szerelmesek eltűntek. Papír zsebkendő után kotorva a kesztyűtartóban, nagy sokára megértette.  Az eltelt idő alatt ledolgozta a fájdalmat. Kristóf elment, ám ettől ő még nem vált kevésbé értékessé.  Túl hosszú időn át hitte magát kavicsnak, eldobottnak és sárosnak, pedig már rég jöhetett volna egy vízmosás, amely fényesre simogatja.

Azon az estén felregisztrált egy internetes társkeresőre. Egy nagyon népszerűre. Sokáig válogatott a képei között, míg végül egyre rábólintott. A magamról c. rubrikába alig tudott pár épkézláb gondolatot megfogalmazni. Aztán rálegyintett. Ez csak egy próbálkozás, nem a világot akarja megváltani. A világ nincs tele tökéletesekkel. Szerencsére.

Csak másnap reggel merte megnézni, írt-e valaki. Persze, sokan, hiszen Anita szép volt harminc múltán is. Az alakja pedig kifogástalan. Talán csak a csípője lett szélesebb.

Tizenöt üzenet várta. Kivétel nélkül mindben magabiztos, öntudatos férfiak ontották magukról a csodálatos dolgokat. Hangosan nevetett az üres frázisokon. Az élet császárai vadászatra indultak.

Egyikre sem válaszolt. Becsukta laptopját és csomagolni kezdett. Brüsszelbe repült egy háromnapos konferenciára. Benedeket anyjára bízta, ahogy mindig.

A fárasztó előadások után, este a szállodában, lerogyva a terebélyes kanapéra jutott eszébe, hogy társat keres. Csalódottan vette tudomásul, az első roham után csak négy üzenete érkezett. Az egyikben elküldték a fenébe, mert nem válaszolt és trágár szavakkal utaltak a beképzelt hozzáállására. A másik kettőt szinte kinyitni sem volt érdemes, annyira közhelyes, sablonlevél volt.

A negyedik viszont telitalálat volt. Minden klappolt. A fényképen egy megnyerő arcú, negyven körüli férfi mosolygott. Tömören annyit írt, találkozzanak, mert úgy érzi, érdemes lenne beszélgetniük. Nem fényezte magát, csak viccesen annyit jegyzett meg, nem egy ördög, aki a netet valóságnak képzeli. Anita elmosolyodott. Tetszett neki, hogy nem futnak felesleges köröket.

Azonmód írt, de nem akart sokat elárulni magáról. Csak ennyit: két nap múlva Pesten lesz, szívesen beülne egy kávéra. Egy percen belül jött rá válasz. Szerda fél 6, Művész.

Másnap, ahogy kinyitotta a szemét a bézsfalú, kissé kopár hotelszobában, eszébe jutott, randija lesz nem sokára. Ettől melege lett. Érthetetlen volt az izgalma, hiszen csak egy képet látott. Egy új üzenet is várta.

Gábor egy kisebb cég vezetője volt, elvált, két gyereke már nagykorú volt. Elmondta, hogy egy éve keresgél, de nem talál olyan nőt, akit be tudna illeszteni élete kirakósába. A legjobb az egészben az volt, hogy nem felejtett el kérdezni róla. Nem ömlesztette önön gondolatait végtelen hosszúsággal, hanem kíváncsi is volt. Ez felvidította. Végre valaki!

A hosszú másfél nap után, majdnem lekéste a járatát. A taxi hatalmas dugó közepette vesztegelt. Arra sem volt ideje, hogy átöltözzön, vagy hogy rendes sminket tegyen fel. Haját copfba fogta, és egy barna pulcsit kapott csak magára, ami kissé öregítette. Későn vette észre, hogy a szobájában felejtette a szempillaspirálját. El se hitte, hogy kiért időre. A gép késve indult. Tudta, ezer százalék, hogy elkésik a találkáról. Mielőtt felszállt, még írt egy gyors üzenetet remélve, Gábor elolvassa és megvárja.

Szinte csodának tűnt az alig negyedórás késés. Szinte beesett a kávézóba. Feszülten körbepillantott és meglátta a férfit.

Az felnézett a kávájából, és alig észrevehetően elmosolyodott. Másfél órás beszélgetésük során nem pattogtak szikrák, nem volt pillangórepkedés a gyomorban. Csak olyan egyszerű, hétköznapi csevej volt, ami elszomorította. A szemközti tükörben fáradt arca nem ragyogott fel. Nem ez volt élete legjobb találkája. Kinn eleredt az eső. Sötét, nyirkos novemberi este lett, bekúszott a cukrászda ajtaján is. Semmi másra nem vágyott, csak arra, hogy hazaérjen és ruhástól végigdőljön az ágyán.

Az eső meg csak ömlött. Esernyő nem volt nála, a kocsival is kétsaroknyira parkolt, annyira tele volt a Belváros. Gábor kedves volt, de semmi több. Az ő szemében sem csillant meg a fény. Elkótyavetyélt időnek tűnt az este.

Két krémes és egy latte után felálltak. A férfi felsegítette könnyű kis kabátját. Az ajtóban megállt és konstatálta, Anitának nincs ernyője. Kinyitotta az övét. A kocsijához kíséri, mondta. A szétmálló esőfolyamban a nő belekarolt a férfiba.  Olyan természetes volt ez a mozdulat, ez az érintés, hogy beleborzongott. A kis piros Renaultnál Gábor egy könnyű puszit lehelt az arcára és el is tűnt a fekete ernyő takarásában.

Senki nem gondolta volna, hogy egy ilyen találkozás hepiend lesz. Ez a fáradt, nyúlós este egy évvel később egy kislány születésében csúcsosodott ki. Az az érintés, amit egy esernyő alatti kényszerösszebújás hozott, világra segítette a szerelmet. Egy érzést, amely nem fulladt bele a pesti est posványába.

 

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here