Hogyan éld túl a vakációt?

Minden tiszteletem azoké, akik egy-két gyerek mellett még főállásban dolgoznak – ők az énidőnek legfeljebb csak távolról integethetnek. Külön komoly fejtörést okoz mindemellé az a bizonyos június, július és augusztus – hiszen a munkahelyi teljes nyári szünetet még sajnos nem „találták fel”.

 
 

A probléma viszont marad, megkezdődhet a szervezés. Fussuk át gyorsan, milyen lehetőségekkel élhetsz.

A legkézenfekvőbb megoldás természetesen a nagyszülői ház. Ez elsőre egyértelműnek tűnhet, sok esetben a helyzet viszont nem ilyen egyszerű. Legtöbbünk baromira nem a szülőfalujában él, így a 8-tól 4-ig való „lepasszolás” nem járható út. Persze nyaralás címszó alatt el lehet küldeni a gyerekeket vidékre anyádékhoz – és ha szerencsétek van, a párodnak is normális és egészséges szülei vannak. Sok esetben sajnos ez nem elmondható.

Valószínűleg ilyenkor jön rá az ember lánya, hogy tényleg érdemes jó rokoni kapcsolatokat ápolni. A szüleiden kívül ugyanis még ott lehetnek a keresztszülők, a testvérek, a sokadrangú unokatestvérek is -mindegy, csak jó legyen a viszony. Mert a bébiszitter elég drága móka. Persze azt azért nem árt hozzátenni, hogy ez leginkább csak átmeneti megoldás – egy ugyancsak dolgozó testvértől nem elvárható, hogy ilyen szinten osztozkodjon a terheiden.

A többi anyuka. Igen, velük is érdemes jóban lenni -hidd el, nem mindegyik csak a gyerekéről fecsegős, facebook – posztolós típus. Ez persze áldozattal is jár, de megéri: ha te bevállalod a kis Bencét 3 napra, ő is be fog neked segíteni a te gyerekeddel. Ezt természetesen több szülővel is el lehet játszani – sok kicsi sokra megy. Nem árt persze, hogy ezek a kis lurkók jólneveltek, könnyen kezelhetőek is legyenek – máskülönben elég nehéz bírni velük. Szerencsére egy gyereket gyakorlatilag bármivel le lehet kötni – fagyizás, játszótér, kerti parti, és így tovább.

Nyaralás. Ha szerencséd van, ki tudtok venni akár zsinórban két hetet a munkahelyeden, és együtt lehet a család. Az már más kérdés, hogy sokaknál a nyaralás csupán 3 nap Balatont jelent, a többit pedig otthon tölti.

Nyári táborok. Igen, tudom, a nyaralás mellett a másik nagy pénznyelő, de megéri, főleg, ha már végképp kifogytál a segítségből. A kínálat nagy, igyekezz olyat választani, ahol a gyereked is jól érzi majd magát, viszont valamiképp hasznos is lehet. Lovastábor, tánctábor, nyári nyelvtábor, sőt csillagászati tábor is van a porondon.

Elméletileg még mindig létezik nyári napközpi alsó tagozatban és óvodában, végső megoldásként ez is működőképes lehet. Más kérdés persze, hogy ilyenkor a csoportokat értelemszerűen összevonják, és egy félénk gyereknek az idősebbek társasága nem feltétlen tesz jót. Emlékszem, amikor én kislány voltam, már egy öt fős lánybandában sem tudtam feloldódni – nemhogy egy 20-30 főből álló gyerekseregben. Az általános iskolát 8 év rémálomként tudnám prezentálni – ugyanis egy pedagógus sem tudott rám elegendő figyelmet fordítani. A vicc az, hogy amikor nyári tábort tartottam óvodás gyerekeknek, ott is volt egy rettentően félénk kisfiú – és rajtam kívül a kutya sem nézett rá. És ez azért elgondolkodtatott. Úgyhogy ha a gyermeked extrém módon félénk, ne feltétlenül terrorizáld ezzel a „megoldással”, hidd el, tapasztalatból beszélek. Bőven elég neki az egész évet végig kínlódnia.

Persze probléma megoldva, ha apuka milliókat visz haza havi szinten, anyuka meg maradhat otthon – remélem, érződik az irónia. Legtöbb esetben nem is arról van szó, hogy az édesanya előrébb helyezi a karrierjét, mint a gyerekeit – egész egyszerűen csak képtelenség egy fizetésből 3-4-5 embert eltartani. Illetve lehetséges – de akkor minden másnap parizeres kenyér az ebéd.

Szóval megoldások léteznek, de azért kell hozzá némi szervezői képesség és türelem, hogy jó kezekben legyen a gyerek nyáron. Csak okosan össze kell kombinálni a lehetőségeket – és legyünk őszinték: mélyen a pénztárca fenekébe kell nézni.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here