Amikor a tudomány a növények kommunikációjáról beszél, nem hangokra kell gondolnunk, nem a megszokott beszélgetésekre, hanem kémiai, elektromos és mechanikai jelek bonyolult hálózatára, amely lehetővé teszi, hogy egy növény információt közvetítsen saját részei vagy épp más élőlények között.
Az egyik legjobban dokumentált forma az illékony anyagok kibocsátása. Ha pl. egy hernyó rágni kezdi egy növény levelét, akkor a sérült szövetek olyan molekulákat küldenek a levegőbe, amelyek a közelben lévő azonos vagy akár más fajhoz is eljutnak, és arra késztetik őket, hogy védekezési mechanizmusokat indítsanak be. Ez alatt azt kell érteni, hogy pl. keserűbb ízű vegyületeket vagy mérgező anyagokat halmoznak fel, ezzel elriasztva a hernyók támadását.
Talán ennél is lenyűgözőbb, hogy a talajban milyen nagyszerű kommunikációs rendszer működik, méghozzá úgy, hogy a növények gyökerei szoros kapcsolatban állnak egymással és úgy működnek, mint egy biológiai internet. Ezen a hálózaton keresztül kémiai jelzések is vándorolnak, nemcsak a víz vagy a tápanyag, és még arról is tudósítanak egymásnak, hogy milyen kártevő közeledik.
A másik növényekkel kapcsolatosan gyakran felmerülő kérdés, hogy vajon képesek-e valódi helyváltoztatásra, különösen a fák. Ez persze abszurdnak tűnik, hiszen nem látunk sétáló vagy vándorló gesztenyefákat, ám a válasz mégis meglepően árnyalt. Habár a fák nem úgy mozognak aktívan, ahogy az állatok, mégis képesek csoportosan helyet változtatni. Ez úgy történik, hogy a víz, a szél és az állatok is elviszik a magokat, ahogy továbbállnak, ha egy területet kimerítettek. Így máshol csíráznak ki, nőnek fel, ott, ahol kedvezőbbek a körülmények.
Azt is megemlíthetjük, hogy a szemünk takarásában másféle láthatatlan mozgás is történik, hiszen a gyökerek folyamatosan keresik a tápanyagban gazdag területeket. A hajtások is a fény felé fordulnak, vagyis a növény érzékeli a környezetét, annak megfelelően alakítja önmagát.
Az irodalomban számos író és költő említi a mozgó fákat, de legtöbbször szimbolikus értelemben. Vannak olyan művek, amelyekben azonban a szó szoros értelemben elindulnak, beszélnek, háborúznak a fák. Az egyik ilyen Tolkien Gyűrűk ura c. regénye, ahol a mozgás nem metafora. A természet megelégeli az ember viselkedését és visszavág.
A kelta és szláv mitológiákban is találkozhatunk olyan erdőkkel, amelyek utakat zárnak el vagy nyitnak meg, néha vándorokat nyelnek el. Mintha az erdő maga döntene arról, hogy mit kezd egy ember sorsával. A mozgó fa képe az irodalomban annak jelképe, hogy a természet megszűnik háttérnek lenni, tehát a stabil világ elmozdul, és az ember rájön arra, hogy nem egyedüli szereplője a világmindenség folyamatának.
Sokan hisznek a fák megnyugtató erejében és vigaszában is, azt sem fura manapság, hogy fatörzseket ölelgető kirándulókkal találkozunk sok helyen séta közben.
Tehát a fák nem kelnek útra a valóságban, nem vívnak csatákat, mégis átalakulnak. Mindezzel azt üzenik, hogy a természet mozgásban van, olykor lázad, és ha nem figyelünk eléggé, idővel megisszuk a levét tetteinknek. Meglehet, hogy egyszer nemcsak az irodalomban fognak megindulni.
Az emberiség bár sokat látott és tapasztalt, talán nem ismeri úgy a környezetét, ahogy gondolja. Egy reggel ébredhet netán úgy, hogy a pusztítás, amit eddig végzett, visszaüt.
Fotó: Atlantic Ambience: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/1174183/
