Kicsiként már elkezdtem a tánccal és a színpaddal barátkozni.
Imádtam az egésznek az attitüdjét. A tréningeket, a koreogràfiákat, a próbákat, a jelmezeket, a zenét, mindent.
De azt sose gondoltam, hogy felnőtt fejjel arra jövök rá, a hamis énképemhez és az önértékelési zavaromhoz vezető út egy része a tánccal van kikövezve.
Mondhatni eltáncoltam az önbizalmam.
Nyilván hozzátesz a család, az ovitársak, az isitársak, a szakítások, a félrelépések és még egyéb millió tényező, de most kiragadok egy kis szegmenst.
A legtöbb kislány álma, hogy balerina lesz. De igazán kevésnek valósulhat mindez meg.
Én nem annyira akartam táncos lenni, sose lebegett előttem ez a pálya. Ellenben most már néhanapján bánom, hogy nem úgy sodort az élet.
Ettől függetlenül naponta szembesülök azzal mit is eredményezett az a tánctanáraim által felállított fal, amire rá van írva, hogy “sose lehetsz elég jó.”
Mit hallgattam éveken keresztül?
“Mosolyogjál..”
“ A színpadon nem látszódhat, ha valami nem megy”
“ Hagyd kint a bajaidat, a spicced nem lesz szebb, ha az arcod is szenved “
Persze, hogy kialakul egy negatív önkép, egy megvonásokkal és komplexusokkal teli élet.
Félreértés ne essék, ettől függetlenül tartom, hogy egy iszonyatosan jó alapot ad a gyereknek és sok pozitívval járul hozzá az életéhez.
De, ahogyan minden kettős, így, a tàncos létnek is vannak sajnos negatívumai.
Látom magam körül, hogyan gondolkodnak, miként cselekednek más, most már hivatásszerűen ezt dolgozó táncosok.
Hasonló, sőt talán durvább cipőben járnak.
A táncos, aki a társulat összes hetero fiújára rámozdul és beterpeszt színpadon kívül is, hiszen a kis lelkének nem elég a vőlegénye?!
A táncos, aki nem mert egy falatot se enni, nehogy kirakják és a színfalak mögött épphogy össze nem esik?
A táncos, aki identitászavarában nem tudja, hogy fiú vagy lány szeretne lenni?!
Hogyan értessem meg önmagammal, hogyan értesd meg Velük, hogy nem ettől függ?
Hogy maga a tánc egy isteni dolog. Ezzel a kreatív energia ki tudna teljesedni, az ember, a táncos egy olyan eszközt kap a teste személyében, ami ritka és kiváltság.
Az eltorzult Világ miatt nem jóra van ez használva.
Nem úgy csapódik, ahogyan ennek kéne.
Egy táncos test, egy táncos művész lélek maga a csoda.
De a fentebb említett sok negatívként lecsapódó további szegmens, egy olyan egyveleget hoz létre, ami borulni tud.
Én most értettem meg, hogy gyermekkoromban azonosultam a táncos világ szereplőinek problémáival.
Magamra vettem és a sajátommá tettem azt, ami nem Rólam szólt.
Eggyé váltam mások problémáival és ez eredményezte azt, hogy most sokkalta többször annyit dolgozhatok magamon, mintha kicsiként megtanulok tudatosabb lenni.
De egy gyerekkor nem erről kell, hogy szóljon.
Te is megetted a krétát és belázasodtál.
Te is magadra vetted, ha Peti bántott, vagy Erzsike beszólt.
Te is sírtál, ha valami nem sikerült és volt, hogy te is azt érezted nem szeretnek a szüleid.
Te is félreléptél és téged is csaltak.
Te is ember vagy és tapasztalsz.
Erről szól a világ.
Te is megkaptad a csomagodat és most itt az idő, hogy boldogulj.
Neked is ott van az a táncos önképzavar, csak máshogy vetül ki.
Fotó: easylife-online.com
