Én azt hiszem, mindenkinek vannak különleges és megmagyarázhatatlan történések az életében. Ha hiszünk az angyalok, ha nem, akkor is történnek velünk furcsaságok, ha nem akarjuk észrevenni őket. Gyerekkorunkban sokszor halljuk, hogy az őrangyalok vigyáznak ránk, ami felnőttként is megkapó, és olykor nehéz elhinni, hogy nem így van. Bár a némelykor szkeptikus énem halkan azt kérdi, hogy akkor miért nem vigyáznak mindenkire…Erre azonban nem tudom a választ, viszont jöjjön egy fiatal anyuka története, aki máig beleborzong, ha elmeséli.
Másodikos kislányát még nem akarta egyedül hazaengedni az iskolából, mondván, sok a figyelmetlen sofőr, jobb, ha érte megy, habár csak pár saroknyira laktak. Hazafelé mindig jókat beszélgettek, ezt szerették.
Egyik nap reggel azonban kiderült, hogy a mosógépszerelő, akire egy hete várt, csak a kora délutáni órákban tud jönni. Nem volt más megoldás, ezért annyit mondott kislánynak, hogy jöjjön haza egyedül. A járdán haladva tulajdonképpen csak egy zebrán kell átmennie, de ha szétnéz, nem lehet gond, aztán folytathatja az útját a járdán tovább. A kislány rettentően boldog és büszke volt, hogy végre nagylány módjára sétálhat haza, és mindenképpen elutasította, hogy valaki más hazavigye. Egész délelőtt izgatottan várta az órák végét. Ebéd után elköszönt, és indult nagy büszkén. Két saroknyira a zebránál megállt, de amikor óvatosan körül nézett, aztán még egyszer, váratlanul egy hang annyit mondott neki, hogy menjen már. Körbepillantott, de senki nem volt a közelben. Még mindig tétovázott, mire a hang egy picit erőteljesebben szólt hozzá. Megint csak annyit, hogy siessen, lépjen le.
Ahogy ezt megtette, és átért a túloldalra, egy autó nagy sebességgel felgurult a járdára, épp oda, ahol ő várakozott. A vezetője fékezett, de így is a falnak csapódott. Ha a kislány egy perccel előbb nem indult volna el, valószínűleg a kocsi kerekei alatt marad. Nem tudni, mi történt az autó vezetőjével, mert a lány a csattanást hallva és látva, futni kezdett hazafelé. Amikor az anyuka meglátta, alaposan megrémült, főleg a történet kapcsán.
Kétszer is elmeséltette vele, és alig akarta elhinni, hogy valaki megmentette a kislánya életét. És ez a valaki nem lehetett más, csak egy angyal, mert közel-távol senki nem volt a közelben, és emellett Dórika kétszer is hallotta a sürgetést. Azt is hozzátette, hogy a hang olyan volt, mintha a szél fújta volna valahonnan. Selymes és puha.
Mindenesetre nem esett baja a lánynak, aki ettől kezdve soha többé nem félt az utcán. Még évekkel később is azt mesélte, hogy biztosan érzi, tudja, hogy van valaki, aki mindig figyel rá, és így nem eshet baja. Ekkora bizonyossággal könnyebben vette az akadályokat, bár az édesanyja, aki feltétlenül hitt neki, továbbra sem volt biztos benne, hogy angyal keze volt a dologban. Pedig ki tudhatta volna előre, hogy egy autó a járdára gurul pillanatokon belül?!
Érdekes módon ettől kezdve Dórika rajzain gyakran szerepeltek angyalok. Mind olyan volt, mint a könyvekben: magas, fehér ruhás, hátán szárnyakkal. Hogy valóban ilyenek-e az angyalaink, nem tudjuk bizonyosan, de azt igen, hogy dolgoznak és vigyáznak ránk, mondta egyszer valaki, és ebben sok igazság lehet.
Dórika élete egy angyal óvó szavain múlt, múlhatott, és ezek a szavak soha nem merültek feledésbe nála, mindig is hatalmas biztonságot adtak neki. Pedig ennek már vagy tizenöt éve.
Kép forrása: Pinterest
