Igaz történetek – Az orvosi váróban

"Délelőtt van. Kinn ronda köd, benn rossz szagú meleg. A várakozás kellemetlen perceinek lehelete betölti a várótermet. Nézem, ahogy egy idős néni pakolgat a táskájában, amit úgy szorít magához, mintha valódi kincsesláda lenne. Lehet, hogy neki az is. Kicsit minden várakozó szorítja, őrzi a maga csomagját. Unatkozom, ezért tovább figyelem őt."

Néha akkor is történik valami kellemes az emberrel, ha nem ott van, ahol szeretné, nem azt teszi, ami jó neki. Erre nagyon jó példa az orvosi váróterem, ahol kötelezően elüldögélünk, és nem mindegy, mire gondolunk közben. Én, ahogy mindig, figyelem az emberek arcát, és megpróbálom kitalálni, miért vannak ott. Jöjjön egy nem régi történet, amelyben jó volt nézőnek lenni:

Délelőtt van. Kinn ronda köd, benn rossz szagú meleg. A várakozás kellemetlen perceinek lehelete betölti a várótermet. Nézem, ahogy egy idős néni pakolgat a táskájában, amit úgy szorít magához, mintha valódi kincsesláda lenne. Lehet, hogy neki az is. Kicsit minden várakozó szorítja, őrzi a maga csomagját. Unatkozom, ezért tovább figyelem őt.

 
 

Messzebb ül, nem látom, mit keres, de egyszer csak feláll. Meglepően energikus léptekkel az italautomatához lép. Hunyorogva bogarássza, majd bedobja a pénzt és jóval több gombot nyom meg, mint indokolt lenne. Azonnal rájövök, hogy a szemüvege tűnt el a kincsei között.  Bármit is akart a gépből, az onnan nem jön ki. Nyomja újra. Arca csalódott, döbbenten konstatáltja a sikertelenséget.

Lassan szomorkás fintorra váltanak ráncai, és feladja. Visszaül, néz maga elé. Szemben vele, a takarásban, eddig emiatt nem vettem észre, egy fehér bundás hölgy ücsörög. Hetven feletti  lehet, kifejezetten elegáns. Lábán finom, átlátszó harisnya, mintha nem is mínuszok lennének odakinn. Magas sarkúban van. Azonnal megállapítom, nem gyalogolhatott benne. Nincs az az isten. Ő is az ölében tartja a táskáját, de őnem kapaszkodik, inkább vigyázza a lakkbőrt.

Vastag női magazint lapozgat. Az idáig nem is sejtem, hogy figyeli az eseményeket. Kicsit morfondíroz magában, aztán dönt. Feláll, odalép a másikhoz.

A váróban továbbra se figyel rájuk senki, csak én, aki mozizom az eseményeket, mert érzem, hogy ennek a jelenetnek nem mindennapi végkifejlete lesz.

– Mit szeretett volna inni? – kérdi határozottan. Hallom a hangján, hogy hozzászokott a dolgok irányításához.

– Á, csak egy mentes vizet, mert nagyon kiszáradt mán a torkom – hadarja a másik gyorsan. Eszébe se jut felháborodni, amiért kilesték. A mán ízesen hangzik a szájában.

A hölgy aprót kotor elő, bedobálja az érmeket, megfontoltan, mintha tudná, hogy a gépnek semmi se sietős, aztán megnyomja a gombot. Nála sem történik semmi. Az első próbálkozó feszülten követi az eseményeket.

Újra nyomja. Megint semmi. Az automata munkaszünetet hirdet. Ha egyszer nem ad kis semmit, akkor nem ad ki pár perccel később sem, úgy tűnik. Erre a második próbálkozó, a nejlonharisnyás úrinő úgy belerúg a gépbe, hogy csak na. A csinos cipő orra hangosat csattan a vékony fémen.

Mindenki felnéz. Egyszeriben felélénkül a bágyadtan várakozó betegsereg. Mintha hirtelen mindenki megfeledkezne arról, hogy van valami baja, hogy fáj neki valamije. A hang életet lehel oda, ahol eddig vajmi kevés volt.

Na még egyszer! – szól oda egy férfi vidáman, aki eddig telefonozott. Már az ő arca sem szürke.

A hölgy tétovázik, de nem sokáig, és másodszor is belerúg. Győzelem! Az automata megadja magát, és hallani lehet, ahogy a nyílásba löki a palackot.

Egy gagyi amerikai filmben, mindenki tapsolni kezdene. De itt csak valami édes mosoly árad szét az emberek arcán. Sikerült!

A néni sugárzik, és köszönömöt rebegve issza a nehezen megszerzett mentes vizét.

Hirtelen mintha mindenki megrázná magát, összemosolyognak. A telefonos fickó elismerően sandít a belevaló hölgyre.

Az élet meg megy tovább, de már nem annyira színtelenül.

Kép forrása: Pinterest

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here