Ez a madár eltévedt, gondolta az öreg. Nézte egy ideig, majd seprűjével arrébb hessentette. Hogy miféle szárnyas jószág volt, nem tudta, sose törődött velük. Ők fent voltak, ő meg idelent, sok közük nem volt egymáshoz. Az biztosnak látszott, hogy nem veréb vagy galamb, vagy valami itt felejtődött vándormadár. Az már rég nem kapirgálna az aszfalton. Vékony barna tollazatát összeborzolta a decemberi szél, de nem szállt el, hogy keressen magának búvóhelyet, ami megvédi a fagytól. Ostoba, nyugtázta ingerülten.
Az első, fátyolszerű havat seperte a járdán, amikor észrevette. A fákon még hintázott pár őszi levél, ám a tél is tiszteletét tette, de csak egy futó köszönés erejéig. Karácsonykor meg majd húsz fok lesz, morogta. Megbolondultak odafent már jó ideje, nem tudják eldönteni, hogy milyen évszak mikor legyen. Az asszony is gyakran mondta, hogy unatkozik a Teremtő, azért játszadozik ily módon a földi népséggel. Kinevette, de titkon igazat adott neki.
Arra azonban nem számított, hogy ennek a játékos évődésnek egyik reggelen az lesz a vége, hogy felesége nem ébred fel. Amikor lefeküdtek, még semmi baja sem volt, erősen forgolódott, és túl hangosan szuszogott, ahogy mindig, de látta jelét a Kaszás közeledtének, pedig lesben kellett állnia, hisz éjjel hangtalanul csapott le.
Ennek szinte napra pontosan két éve volt, azóta elmúlt két karácsony, és most várt rá a harmadik, amivel már igazán nem akart nagy szívfájdalmat csinálni magának. Meggyászolta Emmit, eltemette tisztességgel, és ha ő maga se kelt volna ki az ágyából, a nap akkor is megjelent volna a reggeli égbolton. Csendes, izgalmaktól mentes házasságot tudhatott maga mögött, egy fiuk volt, aki a fővárosban találta meg számításait, és már alig vetődött az őrségi kisfaluba. Nevetve mondta, hogy párszáz kilométert nem szívesen vezet azért, hogy egyen egy halászlét, ami van a szomszéd sarkon is, ahol a barátja üzemelteti a kifőzdét. Elfogadták, mi mást tehettek volna.
Ahogy múltak az évek az öreg rájött, hogy egyre kevesebb beleszólása van már a dolgok alakulásába. Nem fontos mit tesz, mit gondol. Csak van, lélegzik, és örülhet minden pillanatnak, amikor nem fáj valamije.
A kis tollas nem tágított mellőle. A járda távolabbi szegletén billegve figyelte a férfit, amint az akkurátusan elsöpri a hófátylat, mielőtt takarót szőne belőle a hideg. Az idős ember is lopva rápillantott egyszer-egyszer, de nem tett semmit, amivel jobban elriaszthatta volna. Ahogy végzett, megfordult, és meleg bakancsában lendületes léptekkel bement a házba. Odabent a konyhában izzott a kályha, a lábasban főtt a krumpli, amit nagyon szeretett. Leült s hokedlire, bámult egy kicsit maga elé, amolyan öregesen-bambán, de nem bírta kiverni a fejéből a madarat, pedig soha életben nem vette őket figyelembe. Ennek se volt értelmesebb tekintete, mint a kutyájának, vagy kellemetlenül erőszakos természete, mint Cirmosnak, mégis benne maradt a gondolataiban.
Két nappal később valódi hóesés kezdődött hajnalban. Úgy szakadt, mintha megeredtek volna az ég csatornái, de nem tudták eldönteni, mikor álljanak le a fehér áldással. Kibámult az ablakon, és eszébe jutott egy régi karácsony, amikor a fiuk még csillagszemmel várta a Jézuskát, és este, amikor a legnagyobb titokban díszítették a fát, felébredt, és kijött a szobájából. Nem volt teljesen magánál, de a fát látta, és valószínűleg azt is, hogy anyja ott térdel a földön és az égősort bogozza. Amikor megpillantották, egyre gondoltak. Az egészet le fogják tagadni másnap reggel. Emmi feltápászkodott, és határozott mozdulattal beterelte a gyereket a mosdóba, majd a szobájába. Úgyse fog emlékezni rá, mondta később és igaza lett. Reggel, amikor a csillogó fa és az ajándékok látványa elkápráztatta, eszébe se jutott az éjszaka.
Már rég nem vettek igazi fenyőt, de egy kicsi, pofás műfenyő árválkodott a kamrában, azt hozta be tavaly is, és tett rá pár díszt, amit az ágy alól bányászott ki. Szép volt, főleg a sötétben, többre nem is vágyott. Esze ágában sem volt halászlét főzni magának, az ünnepek előtt irreálisan megdrágul a hal, gondolta. Jó lesz neki egy kis borsóleves meg egy szelet hús, aztán iszik egy kis savanyú bort, ami tavalyról megmaradt.
Az aznapi söprésből pár órával később lapátolás lett, de most nem akadt társasága. Enyhe gúnnyal mosolygott önmagán. Hol volt már az a régi srác, aki egykor a társaság közepe volt, focizott, úszott, akiért a lányok rajongtak? Aztán elvette a legszebbet, aki a legvagányabbnak tűnt, mégse volt vele igazán boldog. És szemvillanás alatt eltelt egy élet, és hajlott háttal, magányosan egy madár társaságára vágyik? A fene egye meg a karácsonyt, mérgelődött szokás szerint. Csak amiatt szomorú, hogy az idióta reklámok azt sugallják, van tökéletes élet.
Amikor végzett a lapátolással, elégedetten végignézett a járdán. Sehol egy teremtett lélek nem szelte az utat, nem volt hangos nevetés, csak a mélységes csend. Jólesett neki. Ahogy megfordult, menten észrevette a madarat a küszöbön. Őt nézte. Mintha azt várta volna, hogy kinyissa az ajtót neki. Elindult feléje, de biztos volt benne, hogy azonnal felröppen, ahogy a közelébe ér. Így is történt, de a madárka nem szállt el, csak hagyta, hogy a férfi ledobogja lábáról a havat, és kinyissa az ajtót. Akkor úgy repült be, mintha mindig is ott lakott volna. Nonono, szólalt meg csendesen, de a szárnyas ajándék egyenesen az ablakpárkányra telepedett, és beleivott a párologtató vizébe. Szomjas, gondolta. Ha szomjas, akkor éhes is. A kamrában tartott pár zacskó mazsolát, szotyit meg mandulát, mása nem volt odahaza. Akkurátusan kiválogatott pár szemet, és egy húsvágódeszkán apróra tördelte mind. Aztán a markába seperte, és egy újságpapírra terítette. Óvatosan letette a látogató elé, és várt.
– Nem vagy éhes, vagy csak válogatsz? – szólt rá dohogva. – Más nincs, ezzel kell beérned.
A kismadár rápillantott, majd közelebb totyogott, és felcsippentett egy szemet. Aztán még egyet.
– No, azért mondom! – jegyezte meg. – Azzal szedett magának a borsólevesből két nagy kanállal, majd csatlakozott a vendégéhez és szótlanul megvacsoráztak Szentestén.
Kint a hideg egyre erőteljesebben markolta az estét, de odabent ketten elégedettebbek voltak, mint sokan a gazdagon terített asztal körül.
Kép forrása: Pinterest
