Karácsonyi találkozás – 4. rész

Megint kialudt benne a láng, ami váratlanul, pár napja felvillant.  Nem volt szomorú, csak némileg keserű. Az meg rosszabb.

Úgy döntött, hazamegy, mert különben a csodás terem egyik sarkában sajnálja önmagát, vagy netán észreveszi valaki, hogy árválkodik, és szánalmasnak találja. Letette a poharat és még egyszer végignézett a tömegen. Vajon hányan boldogok most? Mindenki annak látszott, ahogy az már lenni szokott, amikor fáj az ember szíve.

 
 

A ruhatáros nagy szemeket meresztett, amikor kikérte a kabátját. Hisz messze volt még az est vége. Krisztina apró mosollyal az arcán megvonta a vállát, és kisietett az épületből. Azt már nem vette észre, hogy valaki figyeli minden lépését.
Már elég sok hó esett, és vastag rétegben befedett mindent. A hófehér csend és a hideg kijózanította. Tudta, mire van szüksége. Hazamegy és főz egy különleges vacsorát. Valami olyat, amelyben el tud merülni, és nem jut eszébe egy férfi sem a világmindenségből. Ettől a gondolattól megkönnyebbült. Az elcsendesedő forgalomban még a hóesés mellett is gyorsan hazaért. A meleg lakás csendjében megelégedve gondolt a jó döntésre. Nem, nincs szüksége mostanság több csalódásra. A főzés és az utána megírt blog mindig örömmel töltötte el. Enni is szeretett, de módjával. Viszont a szomszéd néni, aki belevaló hetven feletti úriasszony volt, mindig díjazta a főztjét. A drága csipkeruha a kanapén landolt, és egy kényelmes pólóban, egy szál bugyiban nekiállt recept után keresgélni.

Almás-hagymás pulykasült. Ez lesz az igazi! Minden volt otthon, nem tűnt bonyolultnak, annál finomabbnak. Este kilenc tájt ki szeretne mást csinálni, mint ezt? Krisztina elmosolyodott, és ezen a napon először, kezdte jól érezni magát a bőrében. Ehhez persze nem kis mértékben járult hozzá az a vörösbor, amit kinyitott, és folyamatosan kortyolgatott.

Beirdalta a pulykacombokon lévő bőrt, bekente sóval, borssal, majd egy kacsazsírral kikent tepsibe helyezte. Tett mellé rozmaringgallyakat. Miközben elmerült a munkában, nem vette észre, hogy a telefonja többször is üzenetet jelzett. A főzés több volt számára, mint menekvés a hétköznapokból, egyféle terápia lett belőle az idők során. Miközben azon töprengett, hogy így késő este készítsen-e valami desszertet is, eszébe jutott, hogy átszól a szomszédba. Ekkor pillantotta meg Dani két üzenetét is. Az egyik egy vers volt. Vers attól a férfitól, aki mindig két lábbal állt a földön, és a romantikát hírből sem ismerte. A másikban annyi állt, hogy szeretne kérni még egy utolsó utáni esélyt, mert egyre biztosabb benne, hogy számára Krisztina az igazi.

Két évvel ezelőtt ilyentájt az ajtóban állt, és szenvtelen hangon közölte, mennyire szánalmas a házasságuk. Egy göndör tincs belelógott a szemébe és villogó, barna tekintetét még sármosabbá tette. A szavak azonban megölték az együtt töltött időt, sőt még visszafelé is besározták. Erre most azt gondolja, hogy egy vers mindent rendbe tesz? Vajon mi történhetett ennyire hirtelen, hisz ott van mellette egy másik nő, akit el akar venni? Vajon van-e visszaút, ha már túllépett az ember valakin? El lehet-e felejteni a régi sebeket?

A pulykasült illata átjárta a konyhát. Csinált róla pár fotót, és nagyon sajnálta, hogy az illatot nem csatolhatja melléjük. Egy óra múltán a felkarikázott hagymát is a húsra rakosgatta, majd várt.

Majdnem éjfél volt, amikor csengettek. Még egyszer ránézett a faliórára, és elindult ajtót nyitni. Tudta, ki áll az ajtó mögött. Csakis egyvalakinek van bátorsága ilyenkor beállítani.

Természetesen Dani volt az. Sportos kabátjában, puha sállal a nyaka körül, a szemébe lógó ismerős tinccsel lehengerlően mosolygott.
– Bejöhetek? – kérdezte cseppet sem nyomulóan. Olyan kedves-aranyos hangon, amelyet már nagyon régen hallott tőle a volt felesége.
– Most? – ijedt meg Krisztina, mintha valami idegen kért volna tőle bebocsátást.  Voltaképpen az is volt, csak nem úgy.
– Igen, ha nem bánod.
– Hát gyere! – Azzal beengedte.

A férfi beleszippantott a levegőbe, és megjegyezte, hogy eszméletlenül finom illatú, ami sül.
– Almás-hagymás pulyka – jegyezte meg zavartan Krisztina. Ekkor jutott eszébe, hogy pólóban és bugyiban áll a szoba közepén.
– Mit szeretnél, Dani? Miért jöttél ide? – kérdezte kiesve jól felépített nyugalmából.

A férfi leült az egyik székre, a borra nézett, aztán a nőre, akit elhagyott. Megállapította, hogy vannak, akiknek a bánat jól áll. Vagy megszépít. Ez egy szemét gondolat volt, mert pontosan tudta, hogy ő okozta mind előbbit, mind az utóbbit. Most viszont örömöt akart. Önmagának is, az elrontott életének, és annak a nőnek is, aki kipirult arcával, konyharuhával a kezében gyönyörűnek tűnt.

A hús finoman sercegett a sütőben. Krisztina a kérdés után odalépett, kihúzta a tepsit és meglocsolta a combokat a belőlük kisülő zsírral.
– Megkínálsz engem is borral?  – tette fel a kérdést a férfi, miután kibújt a kabátjából.
– Persze, tölts magadnak!

Az egész helyzet ismerős, egyszerű, mégis irreális volt. Este későn egy nő főzőcskézik alulöltözötten, nem messze egy férfi a megszokott lazaságában borozik és hallgat. Nem volt ebben semmi újszerű, mégis felkavarta a nőt.

– Halljuk! Miért vagy itt és nem a menyasszonyod mellett? – tette fel az újabb kérdést.
A férfi elkomolyodott. Hirtelen eltűnt belőle minden kisfiús varázs. Egy ember ült a széken és nehezen találta a jó szavakat.
– Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek – mondta hosszas hallgatás után. – Bocsánatot azért, mert nem figyeltem rád. Mert nem vettem észre, hogy minden nap különleges vagy. Szeretném, ha megbocsájtanád, hogy önző és otromba módon viselkedtem veled. Már rég megbántam, de nem mertem elmondani, mert nagyon rossz szembesülni önön vacakságunkkal. Akkor más ember voltam. De megváltoztam.
– Mindenki ezt gondolja, vagy ezt mondja – jegyezte meg halkan Krisztina.
– Tudom. De képzeld, otthagytam a reklámirodát. Kiléptem és egy egész más projektbe kezdtem. Az is segített, hogy máshogy lássam a dolgokat.
– Ekkor ismerte meg a menyasszonyod?
– Igen. Ő segített nekem, hogy ne szálljak el.

A nő töltött magának még egy pohárral és várt. Ezért esett be hozzá karácsonykor? Valóban a megbocsájtásra vágyott ennyi idő után? Miért nem lépett túl az egészen? Az emberek nem igazán szeretik belátni a hibájukat, nemhogy be is vallják. Valahogy sántított a dolog.

– Rendben. Értem én a dolgot. Jött a karácsony és hirtelen jó ember lettél?
– Feleslegesen gúnyolódsz. Ehhez a karácsonynak semmi köze. Ahhoz viszont van, hogy megláttalak.
– Nem értelek.
– Szeretném jóvá tenni az elhibázott döntésemet. Szeretném, ha megértenéd, hogy egy pökhendi majom voltam, de most már nem vagyok. Nem akarom elvenni Karolát, mert a szívem mélyén tudom, hogy téged szeretlek.

Krisztina keze megállt a levegőben. A bor megkocsonyásodott a szájában egy pillanat alatt. Minden szó, ami elhangzott ezen az éji órán más értelmet kapott. Hogy milyen tartalom volt mögöttük, még nem tudta. Egy dolog azonban biztos volt: a régi Dani soha ki nem ejtett volna a száján ilyesmit. A szeretlek szót is erőszakkal tudta csak kipréselni alkalomadtán. Mintha csak a szó felsebezte volna az ajkát, úgy bökte ki nagy ritkán.
– Nem tudom, mit mondjak – nyögte ki nagy sokára.
– Nem is várom, hogy azonnal megérts. Csak el kellett mondanom.

A nő kibámult az ablakon. Már nem esett a hó. A nesztelen csendben szívére ólmos fáradtság ült.

A sütőhöz lépett és újra meglocsolta a húst, majd az almát rádarabolta. Mindjárt kész, gondolta. Már csak a mézet kell elővennie.

Aztán visszatolta a tepsit. Amikor megfordult, Dani ott állt előtte. Megfogta az állát és felemelte a fejét. Szemébe nézett és puhán megcsókolta. Krisztina visszacsókolta. Aztán szenvedélyesen csókolózni kezdtek. A férfi hűvös keze a pólója alá nyúlt és kis tüzeket gyújtott a testén.

Váratlanul kijózanodott.

– Most menj el, kérlek! – mondta szenvedélyesen a nő.
– De Kriszti…
– Menj el!
– Jó – mondta Dani. Azzal elengedte. Felvette a kabátját és határozott mozdulattal csukta be maga mögött az ajtót.

Krisztina nem tudott mozdulni. Egyszerre minden nehéz lett. A szíve, a lelke, az addigi élete és a múltja is. Az ólmos csendben ekkor megszólalt egy ismeretlen hang. Dani telefonja a pulton üzenetet jelzett. Karola írt neki. A múlt ebben a pillanatban összetalálkozott a jelennel, és nem biztos, hogy köszönni akart neki.

Előző rész
Következő rész

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here