Karácsonyi találkozás – 5. rész

A csengetés rázta fel a kábulatból.

– A telefonom… – mondta Dani felkapva és már ott sem volt.

A pulykasült elkészült és csodás illatával kicsit előkarácsonyt varázsolt a lakásba. Krisztina kivette a sütőből, és a pulton hagyta kihűlni. Lezuhanyozott, és úgy dőlt be az ágyba, mint egy darab fa. Egyetlen vigasztaló gondolata volt csak. Másnap nem kell dolgoznia.

Hajnalban kalapálásra ébredt. Valakinek éppen nagyon fontos szerelni valója akadt.  Az álmos bosszankodás után azonnal eszébe jutott Dani, aki mindent újra akart kezdeni és Barna, aki talán nem akart semmit, pláne, hogy kapcsolatban volt. Nem érezte, hogy két szék között volt, hiszen az egyik szék sem állt biztos lábakon. Nem kellett a pad alá esnie, mert pad sem volt. Inkább csak egy nő volt, aki nem találja helyét a világban így karácsonykor, amikor mindenki a szeretetről zengedez, de aztán szakít, mert nem leli meg a fa alatt, amire vágyik. Ha megkérdezte volna egy jó tündér, mi az, amit abban a pillanatban szeretne,  tulajdonképpen nem tudott volna mit mondani. Talán lehetőséget, hogy szeressék és ő szeressen. Ám a jó tündérek mostanság ritkábban vegyülnek el az emberek között és még ritkábban lesik a kívánságaikat.

 
 

Egész délelőtt arra koncentrált, hogy ne gondolkozzon. Ezzel persze csak azt érte el, hogy még erősebben agyalt.

A szomszéd néni persze el volt ragadtatva a sülttől meg a meghívástól is, bár azt mondta, talán meglátogatja az unokája szentestén. Úgy legyen, gondolta, Krisztina.

Eszébe ötlött, hogy a húgáék azért biztosan jönnek, így érdemes lenne még húst vásárolnia és friss gyümölcs is hiányzik otthonról. Elmenni a boltba mégsem volt ereje, mert ott találkozott Barnával, akiről tévesen azt hitte, más, mint a többi férfi. Ez így is volt, hiszen mindenki más. Csak az ostoba női rovatok hitetik el manapság az ember lányával, hogy vannak különleges férfiak.

Erre a gondolatra elszégyellte magát. A legkeserűbb vénasszony szólt ki belőle, és ezért haragudott önmagára. Lehet, hogy mégis érdemes lenne elgondolkodnia Dani megjavulós szövegén? Talán most kellene megmutatnia neki, hogy képes elfogadni a változást? Gyorsan elhessegette az ostoba gondolatot. Ez nem a változásról szólt. Már nem.

A mélabús csendbe úgy hasított bele a telefoncsörgés, mintha késként akarná elmetszeni. A szám nem volt ismerős. Nem Dani új száma volt. Egy nő kereste. Úgy hadart, hogy nem értette pontosan, hogy kinek a titkárnője, és közölte, hogy szeretnék, ha elvállalna egy felkérést.

– Kedves Krisztina, már jó ideje figyelemmel követjük a munkáját. Sajnálom, hogy ilyen későn szólok, de be tudna fáradni a stúdiónkba, a reggeli műsorba, hogy beszélgessünk a szenvedélyéről, a főzésről? Azt szeretnénk, ha elmesélné, hogy honnan jött a blog írás ötlete, miért főz, és hogy ebben a mai világban mennyire tartja fontosnak különleges ételek készítését.

Kriszta majdnem elejtette a telefont. Azt tudta, hogy a blog számára érthetetlen módon sikeres, sőt az előző esti posztja rekordot döntött, de hogy emiatt megkeresse egy tévétársaság, arra nem számított.
– Köszönöm – mondta hosszú levegővétel után. – Megtudhatnám, hogyan találtak rám?
– Az egyik kollégám olvassa önt, és kis nyomozással kiderítettük a számát. Volna kedve bejönni? Természetesen előre elküldjük a kérdéseket. 28-án 10-re várnánk. Ne aggódjon, ez egy rövid beszélgetés lenne most, és ha sikere lesz, talán főzős műsor is lehetne belőle… De ne szaladjunk így előre, csak épp megemlítettem.
– Rendben. Adok egy email címet és kérném oda a kérdéseket. Mire számítsak, milyen hosszú lesz a beszélgetés?
– Nagyjából tíz perc, de erről nem tudok még semmi biztosat. Mondaná a címet?

Krisztina elhadarta, legalább olyan gyorsan, ahogyan a titkárnő a bemutatkozást.

A húga visítva közölte vele a karácsonyi vacsora alatt, ami fantasztikusan sikerült, hogy ez az első lépés a siker felé, meg, hogy celeb lesz belőle. Ő meg elküldte a fenébe. Celeb, méltatlankodott.

Ki kellett vennie egy nap szabadságot, ami nem is szabadság, csak amolyan csúsztatás volt, hogy részt tudjon venni a felvételen. Nem bánta. A napok gyorsabban repültek, mint gondolta volna. Dani nem jelentkezett többé, még boldog karácsonyt sem kívánt. És Barna is elveszett valahol az álom és a valóság határán. Természetesen azóta volt már kétszer is a boltban, ahol találkoztak, de Barna nem ült ott gyökeret eresztve,hátha ő arra jár. Így szép lassan minden visszatért a régi kerékvágásba, és szilveszter előtt három nappal beautózott a csinos kis stúdióba. Mindenki nagyon kedvesen fogadta, bár az egész egy hangyabolyhoz hasonlított. Jöttek-mentek a különböző technikusok, előkerült egy fodrász és egy sminkes, ő pedig rövid időn belül szinte új arcot kapott. Azt mondták neki, hogy csodás a haja, könnyen kezelhető. Kapott egy magas sarkú cipőt, hogy a lába jobban érvényesüljön, és már készen is volt egy új nő, aki nem celebnek készült.

Két csitri lány szorgoskodott a stúdióban, igazgatták a kellékeket, miközben az egyik megbökte a másikat és csak ennyit mondott neki:
– Bármit megtennék, hogy észrevegyen! Érted? Bármit!
– Ne legyél bolond! Tudod, hogy van nője.
– Mindenki azt pletykálja, hogy az ünnepek alatt szakított vele.
– Hülyeség!
A szőke legyintett.
– Te ezt nem értheted. Neked ott van Gábor, te másra rá sem nézel. De én odavagyok érte hónapok óta. Mit gondolsz, minek csináltattam a tetoválást? Azt gondoltam, arra majd felfigyel.

Krisztina elmosolyodott. Mindkét lány alig lehetett több húsznál. Mindkettő csinos volt, csontvékony, és még nem tudták, hogy nem mindig az a legjobb, ha könnyen elérik, amire vágynak. De ő, az öreg róka már megtapasztalta ezt, gondolta.

A hadarós titkárnő is előkerült az utolsó pillanatban. Megkérdezte, hogy milyen néven fusson Krisztina, mert megtalálták a blogjában, hogy elvált, és nem tudták kideríteni, hogy a Balassa a férjezett neve vagy a lánykori. Ezt meg fontosnak látta pontosítani, mert volt már vendég, aki kiverte a balhét, mert az exe vezetéknevén írták ki. Krisztina biztosította őket, hogy ő nem fog balhézni, legyen csak Balassa, hiszen még nem változtatta meg lustaságból.

Az egyik lány beszólt az öltözőbe, hogy öt perc van a kezdésig, de a főnök még beugrik, hogy köszöntse a vendéget, ahogy mindig.

Ahogy becsukta az ajtót, az nyílt is már ki újra. Egy magas, barátságos tekintetű férfi lépett be rajta. Kissé gyűrött volt az arca, mint aki napok óta nem aludt jól. Krisztina elmélyülten vizsgálta új arcát a tükörben, amikor meglátta.
– Köszönjük, hogy elfogadta a meghívásunkat – mondta a férfi, amikor Krisztina megfordult és Barna szemébe nézett.
– Örömmel tettem – nyögte ki.
Barna elvigyorodott. Nem jött igazán zavarba, vagy remekül palástolta.
– Nem hittem, hogy találkozunk még – mondta gyorsan.
– Én sem.
– Azonnal kezdünk – szólt be az ajtón egy hang. – És még nincs a helyén a vendég.
– Egy pillanat – mondta a producer.
Krisztina összerakta a mozaikot. A jóképű férfi volt a műsor gazdája.
– Ott voltam akkor. Vártam – mondta Barna.
– Én is, csak elkéstem, mert dugóba kerültem.
– Micsoda? – kiáltott fel a férfi. – Komolyan? Azt hittem, nem akart eljönni.
– Nem várt meg.
– De most meg fogom várni, ebben biztos lehet.
Krisztina szíve zakatolni kezdett. Elpirult.
– Tegezz – súgta oda, amikor elhaladt mellette.
– Tegezni foglak – mondta a férfi félhangosan, miközben igyekezett nem mutatni, hogy mennyire örül a viszontlátásnak.

A két lány közül a szőkébbik a kanapéhoz kísérte Krisztinát. Nem kerülte el a figyelmét Barna egy mozdulata sem. Dühösen konstatálta, hogy az öreg nő mennyire érdekli a pasit, hogy rohadna meg minden ráncos képű nyanya.

A beszélgetés nagyon kellemesre sikeredett. Krisztina utólag nem értette, hogy tudta annyira összeszedni magát, hogy higgadtan és értelmesen válaszolt a kérdésekre. Belecsempészett egy kis humort és vagányságot a történetébe. Élvezte minden percét. Amikor a csinos műsorvezető kimondta a beszélgetés végszavát, már fel akart állni, de a szőke lány elbillegett előtte és megbotolva az egyik vezetékben, az ölébe borította a kávéját.

Előző rész
Következő rész

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here