LÁNYKÉRÉS kis történelem leckével

Nem éltek mindig olyan szép és kellemes világban az emberek, mint manapság. A házasság sokkal inkább kényszerből kötettett, de előtte legalább megvoltak a maga romantikus pillanatai.

 
 

Tudom, utáltad a töri órát – bezzeg ha a tanárod anno elmesélte volna a szaftos részleteket! Az ókori görögökről valószínűleg neked is csak Zeusz és az olimpia maradt meg, pedig hidd el, értettek a csábításhoz.

Lánykérés gyanánt például a fiú almát dobott a lányhoz, és ha az elkapta, az egyet jelentett egy határozott igennel. Arról sajnos már nem szól a fáma, mi történt abban az esetben, ha a lány lyukas kezű volt….

Az ezt követő rész viszont korántsem számított már ennyire rózsásnak. A házasságtörést szigorúan büntették, mindenkinek a monogámia szerint kellett élnie. Erre még szájhúzva rá is bólintanánk, hogy kemény, de végül is így igazságos, azonban nyilván nem vonatkozott ez mindenkire. A gazdagabb férfiak rendszerint külön ágyasokat és rabszolganőket tartottak, a nő természetesen mindeközben maradhatott a tűzhely mellett.

Nem meglepő módon a lányoknak kötelező jelleggel meg kell őrizniük a szüzességüket a nászéjszakáig – férfiaknál ez érthető módon nehezebben volt ellenőrizhető. Ha neadj’isten a család feje nem nemzett fiúörököst, a lánynak az apa legközelebbi rokonához kellett feleségül mennie, nehogy az örökség másra szálljon. Hajrá vérfertőzés!

Némileg finomabb módon vallottak szerelmet a kelták. Még ma is rengeteg olyan kő maradt fenn Írországban, amin egy, nagyjából tenyér nagyságú lyuk helyezkedik el. A szerelmesek a kő két oldalán állva átdugták a kezüket a másik oldalra – így a két tenyér összeforrt, ami egyet jelentett a közös jövővel.

Egy másik szokás szerint a két fél kezét házasságkötéskor csuklótól lefelé összekötözték – ezzel jelezve, hogy összetartoznak. Ne lehet letagadni, hogy értettek a romantikához, viszont ennyiben nem állt még meg a történet. A pár keze összekötözve maradt egy évig és egy napig, így kellett enniük, aludniuk, ésatöbbi (más kérdés, hogy a valóságban nem került-e le párszor az a kötés). Ha a „szoros” esztendő után esetleg megutálták egymást, a pár békésen búcsút inthetett egymásnak.

Ennek szolidabb, szimbolikus verziója lett aztán a jegygyűrű – valószínűleg a kötözés hatására mindenki meggyűlölte a másikat.

Utazzunk egy kicsit keletebbre! Az ősi Kína lakói nem gondolták túl az örökkön-örökké című szirupos történetet, csoportokban túlélve, „mindenki mindenkivel szabadon” elv alapján tengették boldog és szégyentelen mindennapjaikat. A neolitikum korában már kicsit konszolidálódott a helyzet, azonban testvérek például még mindig házasodhattak.

Ezt követően már megtiltották a testvérházasságot, azonban ha egy nő hozzáment egy férfihoz, nem volt ritka, hogy azzal együtt újdonsült férje fivérei is együtt hálhattak vele. A férfiak általában 20, a lányok 16 évesen mondták ki a „boldogító” (?) igent. A szerelmi házasságra még csak gondolni sem lehetett, a szülők a házasságszerzővel karöltve előre megszervezték a gyerekeknek a nagy napot. A felek egyébként általában nem is találkoztak az esküvő napjáig – valószínűleg nem származott sok jó a későbbi kapcsolatukból.

A gazdagabb férjurak természetesen (tégy úgy, mintha meglepődnél!) tarthattak külön ágyasokat, de a korai időszakban még egyébként is szívesen szemet hunytak egy-egy félrelépés felett. A házasság, a monogám életmód igazából csak azért volt szükséges, hogy a vagyon ne vesszen el – ez gyakorlatilag történelmi kortól és helyszíntől függetlenül mindenhol így zajlott.

Úgyhogy remélem, szerencsésnek érzed magad, hogy nem kell egy 50-es éveiben járó, pocakos földesúrhoz hozzámenned. Én inkább most ápolásba veszem a kis lelkemet, és megnézek egy rakat zs-kategóriás romantikus filmet, hogy helyreálljon a belső békém.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here