„Lótuszlábú” lányok

Az emberiség történelme során nem kevés módszert alkalmaztak a férfiak azért, hogy a nőket engedelmes feleséggé tegyék vagy nekik kedvező szexuális eszközzé alakítsák. Az egyik legelterjedtebb, legismertebb Észak-Kínából ered. A 10. századtól kezdve a kínai férfiak erotikusan vonzónak tartották a deformált lótuszlábat, amelyet pokoli kínok elviselésével értek el kislányoknál. Ennek nemcsak a kívánatosság elérése volt a célja, hanem az is, hogy a nő gyakorlatilag képtelen legyen a járásra és így nem menekülhetett el egy házasságból, amely fogva tartotta.

A lábelkötés borzalmait még elképzelni is nehéz. Aki ilyen beavatkozáson esett át, soha többé nem tudott járni, vagy ha képes volt pár lépést megtenni, segítségre szorult. Mindez nemcsak testi, hanem lelki megnyomorítást is jelentett, mert a nők életük során képtelenek voltak társadalmi kapcsolataik kibővítésére, abba a házba és környezetbe szorultak rabként, amelybe a házasságuk után kerültek.

 
 

Az első bizonyítékokra egy 1243-ban elhunyt Huang Seng nevű 17 éves lány sírjában találtak.

A legendák szerint azonban már a 10. században elkezdődött ez a borzalmas szokás, ami sokáig kiirthatatlan hagyománnyá alakult.

Kr.u. 960 és 1279 között a Szung uralkodóház volt hatalmon, és Li Ju uralkodása alatt beleszeretett egy táncosnőbe, aki elkötötte a lábát, hogy még vonzóbb legyen. Ez az uralkodónak mérhetetlen elragadtatást okozott, és ettől kezdve imádta a női lábak elkötését. Hogyan is történt ez a hétköznapokban?

Nagyon korán, már kettő és kilenc éves kor között sor került a műveletekre, pontosabban a sorozat első lépésére. A kislányok lábát először állati vérben áztatták, majd a talpakon vágásokat ejtettek. Ez természetesen sokuknál okozott vérmérgezést, amelybe bele is halhattak. Becslések szerint a gyerekek egytizedének halálához vezetett mindez. Ezután a lábujjakat és a sarkakat nyomorították össze, majd a lábfejet szorosan elkötötték. Ez rettenetes fájdalommal járt, amit a lány anyja hetente többször megismételt. Egy éven belül a lábujjak így eltörtek, és begyűrődtek a talp alá. De nem ez volt a legrettenetesebb, hanem az, amikor a lábközépcsontot szétroppantották. Amikor ezt összezúzták, akkor a járás instabillá vált. A talp alá befordított lábujjak a láb boltozatának fokozatos törését eredményezte, és megakadályozta a láb növekedését. Így az izmaik is elsorvadtak, nemcsak a talpuk torzult el.

Ezután hosszú szövetekbe csavarták a lábat, kivéve a nagylábujjat. A cél az volt, hogy a talp ne nőjön 3-4 hüvelyknél nagyobbra.

Mindez a szegény családokban volt különösen gyakori, akik így reméltek gazdag férjet lányuknak. Úgy hitték, a „lótuszlábú” lányokat könnyebben ki tudják házasítani. 1912-ben lábelkötési tilalom lépett életbe, de nem volt sikeres, mert már évszázadokkal előtte is történtek próbálkozások, de a hagyomány mindannyiszor erősebbnek bizonyult. Végül az 1949-ben kezdődő kommunista uralom vetett véget neki, de nem emberségből, ahogy erre számítani lehetett. A „lótuszlábú” lányokat is munkára kényszerítették pl. nagyüzemekben. Ez újabb leírhatatlan kínok sorát hozta.

Azt azért hozzá kell tenni, hogy nemcsak a gazdag férfiak igényei miatt alakulhatott ki ez a szokás, hanem ez is, mint oly sok minden, gazdasági okokra volt visszavezethető. Számos nőnek azért kötötték el a lábát, hogy valóban ne tudják elhagyni a házat és otthon üljenek, ülve végezhető munkában segítsenek. Elsősorban Kína elzárt falvaiban, a legszegényebbek között burjánzott el ez a szokás.

A kínai írástudók már a 19. század közepén erőteljesen felléptek a lábelkötés szokása ellen. Voltak városok, ahol a helyi hatóságok erőteljesebb tiltásokat vezettek be több-kevesebb sikerrel. Sok eltorzított lábú nő azonban a 21. századot is megérte. Még 1980-ban is évi egymillió pár cipőt gyártottak Kína egyes cipőgyáraiban ezeknek a szerencsétlen, megnyomorított nőknek.

Felhasznált irodalom: Wang Ke-wen: Modern China, Farkas Ildikó: A lábelkötés szokása (História, 2001)

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here