– Holnap este is találkozunk? – kérdezte a fiú. – Alig várom.
– Még el se mentem – válaszolta a lány mosolyogva.
– Nem baj, ha nem érted, csak láthassalak.
A lány megvonta a vállát és tetszett neki, hogy ennyire lelkes ez a srác, akit pár napja ismert meg egészen véletlenül a Nyugatiban, amikor elromlott a jegykiadó automata. Az idegen, aki mögötte állt, azonnal észrevette a bajt, és valami csodával határos módon visszaszerezte a bankkártyáját. Cserébe meghívta a Mekibe, úgyis közel volt. Helyes volt, beszédes és szórakoztató.
Másnap is találkoztak, sétáltak a Duna-parton, majd ettek egy sajtburgert a Mekiben. Egyiküket se zavarta, hogy ugyanott kötöttek ki, sőt még az előző napi asztaluk is szabad volt. Harmadnap dolga lett volna, de a fiú addig sorolta, hogy milyen jó volna moziba menni, hogy lemondta a vacsorát apjánál és mostohaanyjánál. Tudta, hogy nem fognak rá haragudni. Negyednap felment a srác lakására, ami egyszerű volt, igazi, unalmas bérlakás. Nem mutatott meg semmit a fiúból feljebb annyit, hogy nem különösebben szeret mosogatni. Megvonta a vállát, ki szeret? Lefeküdt vele, és elsőre nem is volt rossz. Védekeztek, ez megnyugtatta. A következő nap nem akart találkozni, mert tanulnia kellett, de a fiú könyörgő pillantásának nem tudott ellenállni. Kedves volt és vicces, csak…
A rákövetkező délután nem engedett, tényleg tanulnia kellett, utolsó éves volt a Közgázon, nem voltak egyszerűek a vizsgák. A célegyenesben nem akart rontani. A fiú nem sértődött meg, de nem volt boldog. Üzenetekkel bombázta és bevallotta neki, hogy szerelmes. Ő nevetett rajta, hiszen alig ismerték egymást. Tényleg tetszett neki ez a félig idegen, de azt szerette volna, ha végre hagyná, hogy hiányozzon. Óránként érkezett tőle pár kedves szó, olykor vicces videó, és sok egyéb. Folyamatosan fenn akarta tartani a lány érdeklődését, aki utóbb már nem reagált egyikre sem. Úgy gondolta, majd megérti, hogy neki fontos a tanulás, tervei vannak, és azokat a terveket nem fogja felrúgni most, amikor millió óra van mögötte.
Ekkor megjelent a fiú és rózsát hozott neki. Azt mondta, nem akarja zavarni, odaadja, és már megy is. Állt az ajtóban, és nézte, ahogy zsebre tett kézzel elsétál, majd három perc múlva megkérdi telefonon, hogy örült-e a lány. Természetesen igen, csak meglepődött. Az a válasz érkezett, hogy sok meglepetés vár még rá, mert annyira gyönyörű és kívánatos, hogy nem tud mással foglalkozni, csak a gondolatával. A lány barátnője csettintett egyet, és megjegyezte, hogy nem ez minden lány álma? Az összes romkom ezzel van tele. Igen, talán, bólogatott a másik, de a moziban minden valahogy szebbnek tűnik. Ott szurkol nekik, elájul, ha a srác kedves, vagy szerelmes. Az életben ez nem volt ennyire megnyerő. A lakótárs nevetett, és annyit mondott, az élet is lehet film, ha jó színészek vannak benne. Aztán találkoztak megint, most péksütit hozott a srác. Kitalálta, hogy menjenek el hajó kirándulásra Visegrádra. A május langyos volt, igazi romantikázásra való, és sokat nevettek, de amikor közölte, haza kell mennie, mert anyja születésnapja van, megint kis vita lett a vége.
Lassan kialakult a menetrend: ha együtt voltak, minden működött, ha nem, akkor ezer csetüzenet jött, és a vége mindig röpke veszekedés lett. Békülés követte, majd az első nagy ünneplés, amely azt volt hivatott közölni, hogy két hete voltak egy pár. Azt is majdnem le kellett mondania, mert elfeledkezett arról, hogy osztálytalálkozója lett volna, végül arra sem ment el. Úgyis csak könnyed összejövetel volt az egyik belvárosi sörözőben. Majd legközelebb, ígérte nekik, de azok legyintettek. Ismerték már az ilyen legközelebbeket.
– Holnap este is találkozunk? – kérdezte a fiú. – Alig várom.
– Még el se mentem – válaszolta megint a lány mosolyogva.
– Nem baj, ha nem érted, csak láthassalak.
Megfordult és lesietett a lépcsőn. A hátában érezte a másik tekintetét. Még be kellett vásárolnia, azon a héten ő volt a soros, barátnője mosogatott, és takarított, így ment ez már három éve, amióta közösen béreltek lakást.
Elbuszozott a közeli szupermarketbe, ami csak három megállóra volt. Azon töprengett, kell-e tojást vennie, nem nézte meg, van-e a hűtőben. A zöldségek között váratlanul megpillantotta a fiút. Őt nézte, és nevetett, amikor találkozott a tekintetük.
– Hát te? – kérdezte tőle. – Nem is erre laksz!
– Ilyenek a véletlenek – felelte az titokzatosan.
– Ez tényleg fura – jegyezte meg, és legbelül megérezte, hogy valami nincs rendben. A fővárosban fél órán belül találkozni valakivel, akitől nemrég váltunk el, több, mint véletlen.
– Nem akarlak zavarni, vásárolj csak! – mondta a fiú. – Jó, hogy láttalak…- Azzal egy könnyű puszit nyomott az arcára és eltűnt.
Nem volt ebben semmi meseszerű, mondta később a barátnőjének. Inkább ijesztőnek tűnt. Másnap, miután már cseteltek fél órát, és elköszönt azzal, hogy egy jó kis szandált szeretne venni, megint összefutottak a Nyugatiban, a Westend aluljáró szintjén. Ez már-már döbbenetes volt. Nem volt kedve kedvesen beszélgetni, mert valami legbelül azt súgta, meneküljön. Otthon mégis lehiggadt és azzal nyugtatta magát, hogy elvileg nem nagy ez a város, megeshet ilyesmi. Kapott pár üzenetet, de nem volt ideje válaszolgatni, tanult és apja is kereste, hogy elmondja, újra apa lesz. Az első döbbenet után még örült is.
Reggel az ajtó előtt egy aranyszínű szandál várta. Talán még szebb is, mint, amilyet tegnap vett. Tökéletes volt a méret, és a mellé rajzolt szív is. Próba után visszarakta a dobozába, és buszra szállt.
Amikor becsengetett a sráchoz, az fülig érő szájjal fogadta.
– Tudtam, hogy tetszeni fog! Neked a legjobb jár mindenből, annyira szép vagy – hadarta csillogó tekintettel.
– Értsd meg, erre nekem nincs szükségem – mondta neki. – Nem kell venned nekem semmit.
– Nem értelek, csak kedves vagyok, és ki akarom mutatni, hogy szeretlek. Már ez is baj?
– Erre nekem nincs szükségem – ismételte a lány és letette a küszöbre a dobozt.
– Találkozunk ma este? – kérdezte tétován a fiú. – Hiányzol.
A lány nem mosolygott. Megfordult és lefutott a lépcsőn. A bejárat előtt elővette a telefonját, és letiltotta a fiút. Nem magyarázkodott, úgyse értené meg. Felnézett és látta, hogy a házzal szembeni korlátra egy galamb száll. Mellé szorosan egy másik. Az első tollászkodott egy sort, majd minden előzetes jel nélkül csőrével fejbe kólintotta a másikat.
– Ügyes – mondta félhangosan, és elsietett. Az járt a fejében, hogy a tiltás kevés. Feloldotta, és annyit írt, hogy többé nem akarja látni a fiút, mert az megfojtja. Nem érkezett válasz.
Remélte, hogy ezzel vége is lett a kapcsolatnak. Nem vette észre, hogy a másik oldalról mosolytalanul figyelik.
Kép forrása: Pinterest
