Nem szeretek itthon. Gyakran nem. Amikor teljesen egyedül vagyok, az nagyon rossz. Ülök a padlástéri kis kuckómban, és arról ábrándozom, hogy lesznek barátaim. Igaziak, nem a kecskék és a csirkék az udvaron. A nyulakat nem említem, mert azok kövérek és lusták, még arra se képesek, hogy közelebb totyogjanak hozzám. A barátait nem eszi meg az ember, így nehéz szeretnem őket, mert sose tudom, mikor kerülnek az asztalunkra. Nem vagyok kisbaba, tíz múltam, és tudom, hogy sok állat arra való, hogy pörkölt és sült legyen belőle, de akkor is.
Otthon akkor se túl jó, ha nem vagyok egyedül. Anya a testvéremmel van elfoglalva, aki alig másfél éves, és még nem lehet vele játszani, de mindig vigyázni kell rá. Mégse szereti, ha én vigyázok, mert szerinte nem figyelek rá rendesen. Pedig le se veszem róla a szemem, kivéve, ha nyafog, csapkod engem vagy sikít. Ezeket nem tudom elviselni. Ha arcomba vág valamivel, nem megyek panaszra, de előfordult már, hogy erősebben fogtam meg a kezét és rászóltam, hogy hagyja abba. Anya látta és haragudott. Ádám érzékeny, ezért nem szabad rárivallni, mondta. Én nem vagyok az, velem kiabálhat. Meg is teszi, ha az öcsém miatt haragszik.
Ádámnak más az apukája, mint nekem. Palinak hívják, és úgy néz ki, mintha barátságos lenne. Mások előtt mindig kedvesen szól hozzám, de ha csak mi vagyunk odahaza, észre sem vesz. Nem néz rám, nem kér meg, hogy adjam oda neki a sót, ha eszünk. Én nem létezem az ő szemében, pedig nem tettem semmi rosszat. Anya mindig körülötte ugrál, az ő kedvencét főzi, és folyton palacsintát süt neki, mert Pali nem bír betelni vele. Elsőként neki szed a levesből, és mindig ő kapja a legnagyobb húst is, mondván felnőtt. Persze nem magyarázkodik előttem, miért is tenné, hiszen csak gyerek vagyok.
Van egy bátyám is, de már nem lakik velünk, nagyon ritkán jár haza. Ha betéved, épp csak iszik egy kávét és közli, hogy dolga van, csak látni akarta áll-e még a ház. Vajon miért ne állna? Rendes falai vannak, a tető se ázik be, nem is értem, minek tesz fel ilyen fura kérdést. Ezután a fejemre nyom egy felnőttes barackot, és közli, nagylány lettem. Ez még jól is esne, ha nem kapnék barackot hozzá.
Amikor otthon vagyunk mindannyian, anya, Pali, Ádám és én, akkor nekem a szobámban kell lennem, hogy ne zavarjam a többieket. Van tévém, tanulhatok és olvashatok is, csak ne jöjjek ki, mert idegesítem Palit. Két éve él velünk, előtte is tudta, hogy létezem, de akkor nem mondta. A kistestvérem, aki valóban bosszantó, senkit nem zavar. Pali hintáztatja, lovagoltatja a térdén, és olyankor mindig nevet. Rám soha, de nincs is rá alkalma, mert kerül. Ha elmegy, anya néha bevon a főzésbe és a sütésbe, és úgy mosolyog, ahogy régen. Próbáltam neki elmondani, mennyire nem szeretem, hogy Pali átnéz rajtam, de leállított. Azt mondta, ő ilyen, és így kell elfogadni. Örüljünk, hogy hazaadja a pénzt, gondoskodik rólunk, nem úgy, mint az én apukám, aki talált magának egy másik családot, és ritkán érdeklődik felőlem. Inkább az ünnepek tájékán jut eszébe, hogy elvinne cukrászdába és állatkertbe. Olyankor drága hercegnőjének hív, és sok képet csinál rólam, hogy nézegethesse, ha nem vagyunk együtt. Anya azt mondja rá, képmutató. Ezt a szót sokáig nem értettem, azt hittem, az olyan ember az, aki képeket mutogat, de a tanító néni egyszer elmagyarázta, mit jelent. Nincs szó benne a képeimről.
Pali sokat van otthon, mert gyakran otthagyja a munkahelyét. Sose tetszik neki a főnöke. Szerinte, mindenki hülye, és nem ért a szakmájához. Így vagy kiteszik, vagy magától ejön, és hetekig otthon heverészik. Amikor fogy a pénzünk, keres újabb helyet, de nem sokáig bírja ott sem. Tudjuk előre, mert ahogy elkezd dolgozni, elkezd panaszkodni is. Ez az ország csak idiótákból áll. Minden törtet, de nem ért semmihez. Ezt a két mondatot minden egyes alkalommal kimondja, és addig ismétli, amíg felmondás nem lesz a vége. Két év alatt, amióta ismerem, talán hat munkahelye volt, de nem számoltam, csak emlékezetből mondom.
Anya szereti őt, minden szavát issza, és a kedvét keresi. Ezerszer elmondja, hogy Ádámnál szebb kisfiút nem szülhetett volna, hiszen az apja göndör haját és kék szemét örökölte. Pali haja nem göndör. Őszes, hosszú és kecskeszakálla van. Egy régi képen láttam, hogy azon nem szürke volt, hanem fekete, és valóban kunkorodtak a fürtjei. Ahogy most a fiáé, aki nekem csak félig testvérem. Érte mindketten rajonganak, és nem győzik puszilgatni. Egyszer ezt szóvá tettem, mire anya úgy csodálkozott, ahogy én is csodálkoztam a puszik hiányán. Te nagy vagy, minek puszilgassunk, kérdezte döbbenten. Már nincs szükséged rá. Nem mertem mondani, hogy van, inkább sírtam kicsit a szobámban.
A szobám kicsi, de kedves. Az ablakon kinézve messzire ellátok, és ha tiszta az idő, még a Mátra is előbukkan. Van időm lesni, mert sokszor unom a tévét, olvasni se szeretek, és a leckét is elfelejtem olykor. Hogy mit csinálok? Gondolkozom és elképzelem, milyen lenne a hegyek lábánál élni. Hozzánk nem jöhetnek el a barátaim, még az a kevés se, aki van. Messze lakunk a várostól, és anya nem szereti a társaságot. Jó nekünk így, mondogatja, de nem jó.
Legjobban a szüneteket utálom. Legjobban a télit, mert az hosszú és unalmas, nem lehet kint lenni. Amikor mások alig várják, hogy kezdődjön, én alig várom a végét, mert hamar elrepül a karácsony és utána nem szól hozzám senki. Anya Palival beszélget, Pali vele és Ádámmal. Ezzel bezárul a kör. Én a körön kívül vagyok, és nem hív be senki. Ezért a vasárnap estét várom a legjobban, amikor tudom, hogy másnap suli. Összepakolom a holmimat, és ügyelek arra, hogy ne maradjon otthon a tesicuccom. Mégis otthon marad, mert reggel elalszom és alig érem el a buszt. Anya nem visz ki a megállóba, csak tíz perc gyalog, és a kistesóm, a fél, még alszik, minek keltené fel? Sokszor Pali is alszik, amikor indulok, ilyenkor nem reggelizek, nehogy a konyhai zajok felébresszék.
Anya őt szereti a legjobban a világon. Hallottam, hogy ezt mondta valakinek a telefonban. Nem tudom, kinek, de haragos volt, és kiabált, ezért kaptam fel a fejem. Nem hiszem, hogy apának, mert őt aztán nem érdekli ez, neki van egy másik családja, akikhez én nem mehetek. Szilvi nem akarja. Azért nem, mert az anyukámra emlékeztetem, és őt utálja. Így maradnak a játszóterek, cukrászdák, télen meg egyik sem, mert apa elfeledkezik rólam, vagy mond valamit, miért nem tud jönni. Legtöbbször a munka miatt.
Február van, már számolom a napokat tavaszig. Hátha előbb lesz meleg, és elmehetek a közeli pagonyba, ami engem Micimackóra emlékeztet. Azt se tudtam sokáig, mi az a pagony, de ilyennek képezelem el a helyet, ahol él a barátaival. Neki is csak egy emberbarátja van, a többiek játékállatok. Micimackó nem túl okos és boldog, ahogy én sem. Még egy dolog közös bennünk: szeretünk enni, ezért nagy a hasunk. Az enyém is kerek, emiatt nem vagyok menő a lányok között. Nem zavar, úgyse járok táncra vagy balettre, és majd nyáron lefogyok, ha sokat leszek kint. Ha meg nem, az se érdekel.
Jó lenne beszélgetni valakivel. Nincs telefonom, a mamáék messze laknak, a másik mama és papa már nem él. Maradnak a kecskék és tyúkok, de ők ostobák. Különben se beszélget senki az étellel, csak megeszi. Azon gondolkodom, meddig marad minden így? Ha Ádám ovis lesz, akkor vajon anya többet törődik majd velem? Vagy Pali nem fog rühellni, egy idő múlva? Mi lenne, ha egyszer odamennék hozzá, és úgy tennék, mintha jóban lennénk? Már a gondolat is ijesztő. Úgy tud nézni, hogy eszemben sincs próbálkozni. Kár ilyen hülyeségeken gondolkozni. Már a tekintete megállít a küszöbön, és még ki se nyitotta a száját.
Egyedül vagyok. Akkor is, ha nem. A polchoz nyúlok és leveszem a Micimackót. Olvasom, olvasom, és lassan úgy hiszem, én vagyok a csekély értelmű medvebocs, akinek semmi öröme nincs az életben, csak az evés. Ezt ismerem. A gyomrom megint jelez. Már azt se bánom, ha a nadrágom gombja nem ér be. Amíg eszem, elképzelem, hogy eljön hozzám Malacka vagy Tigris, és kitalálunk valami közös játékot. Mondjuk a rajzolást. Malacka biztosan ügyetlen lenne, Tigris pedig nem bírna nyugton ülni. Maradna a medve, akivel festegetnék egy rönkön ülve. Addig, amíg nem jön Róbert Gida, és nem hagyna faképnél, hogy vele legyen.
Kép forrása: Pinterest
