Miért olyan fontos az, amit Joaquin Phoenix tett az Oscar-díjátadón?

Joaquin Phoenix kétségtelenül napjaink egyik legjelentősebb színésze, aki mestersége
koronájaként pár nappal ezelőtt bezsebelhette a Legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-szobrot is.

Az eseményt egy szívhez szóló, nagyon is valósághű beszéddel koronázta meg, amelyről
valószínűleg legalább olyan sokat beszélnek most, mint egyébként a munkásságáról.
Egy érett, sikeres férfi fellép a Dolby Színház színpadára, pár kurta szóban köszönetet mond a frissen elnyert kitüntetésért, majd a saját megindultságával küszködve lekanyarintja az Oscar történetének egyik legmegnyerőbb beszédét. Szót ejt a világot egyre jobban eluraló igazságtalanságokról, arról, hogy hogyan szakadunk el mint jobban a természettől, valamint az összefogás bámulatosan erős teremtő erejéről. Rávilágít, hogy a saját félelmünk, hogy valamiről le kell mondanunk, tart bennünket vissza attól, hogy a világot jobb hellyé tegyük. Milliók figyelnek a szavára.

 
 

Erős beszéd ez, és ha rosszmájúak akarunk lenni, akár azt is mondhatnánk, hogy erős színészi alakítás – hiszen hogy is feledhetnénk, hogy egy, épp hivatalosan is kiválónak minősített aktor színpadi szereplését hallgatjuk éppen.

De. Van itt egy de, ami miatt, túl azon, hogy mennyire aktuális, húsba markoló, vitális témákat feszegetett Joaquin Phoenix, ez a szónoklat kiemelkedő számomra. Az pedig az, hogy a saját bevallása szerint igen nehéz természetű Joaquin Phoenix-nek nem volt muszáj megtartania ezt a beszédet. Egyáltalán nem volt kötelessége, hogy élete minden bizonnyal egyik legjelentősebb pillanatát arra használja fel, hogy szót ejtsen másokért, a gyengébbekért, a szótlanokért, azokért, akik nem részesülve az Oscar-nyertes színészek privilégiumában fele ennyi figyelmet sem kapnak környezetüktől. Nyugodtan felmehetett volna a tribünre, és felsorolhatta volna az összes kedves családtagját alfától omegáig. Köszönetet mondhatott volna a gyerekkori legjobb barátjától kezdve a házikedvencéig bezárólag bárkinek és mindenkinek, és forró háláját fejezhette volna ki kedvenc rendezőinek, ABC-sorrendben, a teljesség igénye nélkül. Nem ezt tette. Úgy döntött, hogy karrierje csúcsán, amikor a legtöbben hallják a szavát, olyan ügyért áll ki, ami túlmutat az ő személyes egóján. Emlékeztetett bennünket egy nagyon fontos dologra: hogy amikor már eljutottuk oda, ahol lenni szeretnénk, és rendelkezünk akármekkora hatalommal is, legalább a saját életük felett, akkor ideje figyelmünket a környezetünk felé fordítani, és tenni valamit a Földükért és az embertársainkért.

Igen, ez valóban egy jó lépésnek tűnik a jobb világhoz vezető úton.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here