A történet és a szereplők a képzelet szüleménye, minden a valósággal egyező részlet a véletlen műve.
A történet további részeit itt olvashatod
Ötven vagyok csinos és kívánatos. Életemben nem éreztem ilyen jól magam, mint mostanában. Voltam én már jó feleség, rossz anya, remek háziasszony, szenzációs fodrász, és ezek ellentéte is. Az elmúlt hónapokban meg egyszerűen rossz nő lettem. No, nem külsőleg, azért teszek, hanem belsőleg. Megromlottam.
Öt éve váltunk el, és én öt évig olyan voltam, mint a jó bor. Lapultam egy régi pincében és vártam, hogy eljöjjön értem az ínyenc vevő. Nem csináltam semmit, csak dolgoztam, olykor barátnőztem és lelkiztem az élet semmitmondó, de annál nagyobbra fújt kérdésein. Aztán eljött a pillanat, amikor már utálni kezdtem a felesleges dumát, a sok seb sóval hintését, és lépni akartam.
Nem mondom, hogy a futással vagy a szaunával kezdődött, mert egy változás nem kezdődhet ennyire egyszerű dolgokkal, de mégis segítettek. Inkább a bátorságomon múlt. Hiába ágáltam ellene, beadtam a derekam és felregisztráltam egy társkeresőre. Mindjárt tudtam, hogy valami nincs rendben velem, mert fiatalok kezdtek írni. Az is lehet, hogy velük nem stimmel valami, de ezt a nyüves anyakomplexusos dumát nem bírom már elviselni. Ezek a harminc körüli, ropogós húsú, élettel teli srácok meghozták a kedvem a szexhez. Nagyon is. Hirtelen felébresztették bennem azt a nőt, akit már rég elfelejtettem.
A házasságon belüli szex olyan, mint a fűnyírás. Nem sok kedve van hozzá az embernek, de meg kell csinálni, hogy szép legyen a kert. Igen, az én kertem is hol gazosodott, hol virult, de azért nem hasonlított egy Firenze melletti árnyas-lombos paradicsomhoz. Úgyis mondhatnám, a sivatag szélén próbált életben maradni csendes kis oázisom.
Most azonban szárba szöktek a növények. Szóval jöttek ezek a srácok, akik dicsértek, kényeztettek és nem az anyjukat látták bennem, ezt elhiheti bárki, mert nem olyasmiket akartak, mondtak, amit egy anyuka szívesen hallott volna. Én az ötvenéves, elvált, megtaposott, de felélesztett nő, életre keltem. Nem mondtam nemet és egyiküket sem bántam meg, hiszen mindtől kaptam valamit.
Még ott az elején azonban megjelent az Igazi. Igen, bármilyen nevetségesen is hangzik, tudtam első pillanatban. Az, akitől a lelke is bizsereg az embernek, nemcsak a combja töve. Őt akartam minden percben, mert oly módon fenntartotta a figyelmemet, ahogy a sok kis fiatalka együttvéve sem tudta egy kóbor percig sem. Mindenben jó volt. Mindenben. Hogy létezhet ilyen, az már-már mulatságos, és az meg pláne, hogy nem messze lakott tőlem és elméletben ismerhettem is volna. Lehet, hogy láttam is, de az igazisága csak most lett nyilvánvaló a számomra.
Egy férfi, aki vonzó, okos és intelligens, de még humora is van. Ez majdnem a tökély, de a tökéletesen is mindig van egy szeplő. Az enyémen is volt: nős volt. Külön éltek, de ne váltak el. Ez a szeplő azonban heteken belül sebbé növekedett. Őt akartam és ő engem. Majdnem. Majdnem mindig. Végül elengedtem. Hadd rendezze a dolgait, közben nekem jöttek mások, akik a nőt akarták belőlem.
Én, a rendes exfeleség, aki öt éven át senkit nem engedtem magamhoz, kitártam a kaput és hagytam, hogy besétáljanak. Hazudnék, ha azt mondanám, nem élvezem. Még a fodrászatban sem maradtam nyugton, mert az egyik régebbi vendégem közölte, hogy jó ideje vágyik rám. Nagyot nevettem és bólintottam. Az alvó vulkán felébredt és kitörni készült.
Ha valaki azt kérdezné, mi történik velem, nem tudnék válaszolni. Most akarok élni és megélni mindent. Talán ennyi. Még van egy-két jó évem, amíg elfogadható a testem kontúrja, nem lóg az államig a szemem alatti bőr, így engednem kell, hogy a láva felszínre törjön.
Már nem teszek semmit, nem keresgélek, nem hirdetek, csak hagyom, hogy megtaláljanak. Én megtaláltam, akire vágyom, akit mindenhogyan akarok, csak ő még nem engem akar. Így marad a rossznőség, amelyben lubickolok.
Legszívesebben kitárnám az ajtót és azt mondanám, gyertek, itt vagyok. Vajon mi lett velem? Mi zajlik a fejemben, a bőröm alatt, a lelkemben, amely ezt a szabadságot kínálja, sőt követeli?
Barátnőm azt mondja, tipikus kapuzárási pánik. Utálom már a kifejezést is, mert bennem pániknak nyoma sincs. Én még élni akarok, élni, szeretni és szeretkezni, mert nem tudom, meddig tart még ez az eufória.
Rossz nő lettem? Egyik pillanatban bánt maga a gondolat is, mert tisztességesen élek, nem csalok, nem hazudok. Gyerekem már nélkülem is boldog, és akinek exe lettem, annak már új felesége van. Egyszóval nem lehetek rossz, hiszen csak annyit akarok, amennyit jelen pillanatban megkaphatok. Azt viszont marékszámra és nem engedve belőle egy morzsányit sem.
Úgy döntöttem, elmegyek egy fotózásra is, ahol csipkés alsóneműben megörökítik cseppet sem fonnyadó testemet. Szükségem van az érzésre, hogy nagyon élek! Nem akarom elszalasztani a pillanatot, amelyben majd valaki azt mondja, hűha, ez aztán egy igazi nő. A lemez B oldalát vastagon megkarcolom, mert az A túlontúl csendes és sima volt.
Most is az ágyon fekszem, egy átlátszó köntös van csak rajtam, és azon gondolkodom, vajon melyik huszonévest bolondítsam meg. Azt, aki két napja áradozik a humoromról vagy azt, akinek a testem kell kizárólag? Vagy mindkettőt. Természetesen egyik sem akar bemutatni az anyjának, pedig biztosan lenne közös témánk. A korunk adná a témát. Valószínűleg egyik sem rajongana simára gyantázott testemért vagy a szövegemért. És ez így van jól. Ők majd később kapnak unokát egy helyes, kedves lánytól, én meg addig az lehetek, aki addig soha: egy ismeretlen, rossz nő, aki bár szerette volna, ha szeretik, nem kaphatta meg, így elveszi, amit csak tud és hangosan belenevet a délutánba.
Csengetnek. Vajon ki mer ide jönni? Összehúzom magamon a testemet alig takaró köntöst és vigyorogva ajtót nyitok. Ott áll egy nagyon dögös, jóképű srác, aki nem pirul el, amikor meglát. Annyit mond, hű, én meg hagyom, hogy benn még jobban elámuljon, elvégre a szunnyadó vulkán erejének senki és semmi nem tud ellenállni. Nincs igazam?
Következő rész
Mikor lettem rossz nő? – 2. rész – Aki jön, majd felszívódik…
fotó: Pinterest
