A történet és a szereplők a képzelet szüleménye, minden a valósággal egyező részlet a véletlen műve.
A történet további részeit itt olvashatod
És minden hitetlenkedés és kétely ellenére egyszer csak megjelent az igazi. Nem írom nagybetűvel, teljesen felesleges. Az igazi nem attól az, hogy misztifikálom. Hogy tökéletes-e? Nem tudom, nem is érdekel, Nem ezért lett az igazi az életemben. Nem kell annak lennie, én sem vagyok az.
Hiába nőttem fel hollywoodi filmeken meg egyéb csöpögős vacakságon, lassan megtanultam, hogy az az igazi, akit megszeretünk. Nem kell fantasztikusnak lennie, elég, ha én annak látom. Úgy sétált be az életembe, mint egy hétköznapi reggel, amitől nem vár sokat az ember, mert köd van, hűvös is, és tudja, hogy dolgoznia kell, pedig az ágy visszahúzza. Nem a társkeresőn jelentkezett, nem kellett elhazudnia a kilóit és a magasságát sem, mert láttam élőben és az pontosan olyan volt, amilyennek én elképzeltem volna. Nem volt mennydörgés, villámcsapás, inkább csak egy gyors felismerés, hogy jé, itt egy ember, aki nélkül eddig éltem és ez meglepő, mert nélküle sokkalta üresebb volt az életem. A legjobb az, hogy nem is sejtettem, mennyire.
A Zeneakadémiára gyalogoltam be, amikor az ajtóban egymásba botlottunk. Nem szó szerint, csak épp láttuk egymást. A tekintetünk egy pillanatra kutatva szemlélte a másik arcát, mintha ismerősök lennénk egymásnak, de aztán mindenki ment a maga dolgára. Én be, ő ki. Cili megkért, hogy ugorjak már be pár tiszteletjegyért, mert úgyis arra visz az utam és a portán megtalálom. Persze, beleegyeztem, de arra nem számítottam, hogy a portás beteg lesz és a másik nem találja meg a félretett jegyeket. Kérte, hogy másnap menjek vissza újra. Akkor már szándékosan vitt arra az utam, mert megígértem, és nem akartam nemet mondani.
Az igazi, akiről akkor még nem tudtam, hogy Szabolcsnak hívják, megint ugyanabban a pillanatban jött kifelé, amikor én be. Csak egy gyors pillantás-váltás volt köztünk, semmi más, de azért azonnal megállapítottam, hogy jól néz ki. Nem olyan hűha módon, inkább azon a megnyugtatón, ahogy az ember nyugtázza, hogy jé, van még ápolt, elegáns férfi a világmindenségben, aki nem tréningnadrágban szalad le a boltba.
Bementem, felvettem a jegyeket, és örültem, hogy szerencsével jártam. Amikor kiléptem a míves üvegajtón, megláttam őt. A sarkon állt és egyenesen felém nézett, majd elindult. Egy pillanatra meg is lepődtem, mert úgy tűnt, mintha felém tartana, ami ostoba gondolatnak látszott. Nem az volt. Odajött, kezet nyújtott, és bemutatkozott. Azt mondta, ő nem hisz a véletlenekben, és biztos benne, hogy kétszer ugyanabban az időben azért találkoztunk, hogy megismerkedjünk.
Már ritkán lepnek meg az emberek, de ez a mondat nem volt szokványos, így valóban tátva maradt a szám. Kiderült, hogy ő próbán volt, nagybőgőn játszik, és nem hisz semmiféle spiritualitásban, de az eleve elrendeltetésben igen. Gyanúsan méregettem, mire elnevette magát. Megnyugtatott, hogy abszolút megérti a reakcióm.
Minden természetesnek tűnt. A hangja ismerős volt, a kézfogásába beleremegett a lábam. Úgy érintette meg a bőröm, hogy kislányos zavart éreztem. Beültünk egy közeli kávézóba és két órán keresztül beszélgettünk.
Ezekkel az igaziakkal az a nagyszerű, hogy az ember megérzi, hogy teste-lelke akar tőle valamit. És ez a valami a minőségi idő, amit az életünk hátralévő részében vele akarunk tölteni. Fel sem merül, hogy ez akár lehetetlen, vagy esetleg nem működik a testi kapcsolat. Dehogynem, hiszen mindennél jobban akarod és ezzel, hogy nekiadod a tested minden porcikáját rövid időre, kapsz helyette egy halom felejthetetlen élményt, amely mellé odaköltözik a folytonos vágy is. Akarod őt, és meglepődsz azon, hogy ő is akar téged. Nem úgy, ahogy az eddigiek, nem birtokolva, vagy elnyomva, esetleg pusztán szexuálisan, hanem mindenestül. Nem maradnak nyitott kérdések, mert egyszeriben minden a helyére kerül. Nincs több kérdőjel, csak pont a mondat végén és ez tesz boldoggá. Az a pont, amely segít megérteni, hogy életed hátralévő részére kiérdemelted a jót. Nem a tökélyt, a hibátlant és a mindenki által irigyelt sztárt, hanem egyszerűen azt a férfit, aki mellett te az vagy, akinek lenned kell. Nem akarsz más lenni és nem is akarsz mást rajta kívül.
Számomra ilyen az igazi. Fel sem merül, hogy meddig tart egy ilyen kapcsolat. Azért nem, mert annyira benne élek, hogy már ez az életem.
És a szexről kiderül, hogy működik. Kicsit sete-suta elsőre, mert mindketten újak vagytok a másiknak, de aztán már nem két perc lesz, nem kell elhazudni egy orgazmust sem.
A rossznőségem ezennel véget ér, mert már nem vágyom kipróbálni semmi olyat, amit eddig nem éltem meg. Nem hiányzik egy kaland sem, mert hirtelen teljes lesz minden. És ha valaki azt gondolja, hogy ez mese habbal, téved, egyszerűen sikerült olyannal találkoznom, akivel összekapcsolódott az életem. Hogy jóképű-e? Izmos? Magas? Vicces? Nem fontos. A haja színe, a szeme és testalkata sem. Mert olyan, amilyen nekem kell, és én olyan vagyok, aki neki kell.
A társkeresőről egy mozdulattal töröltem magam, ahogy azt a gondolatot is, hogy eddig nem éltem eleget, hogy a házasságom nem volt jó, hogy fiatal srácokra vágyom. Már nem vágyom senki elismerésére, szavaira, nem félek öregedni, lazának lenni. Nem félek semmitől.
VÉGE
Előző rész
fotó: Pinterest