Nyugi, cicám, csak fáradt vagyok

“Hogyan közöld a pasiddal, hogy ma este nincs kedved…” – pillantott bele a mellette ülő nő magazinjába a Lehelen. Pff, kár volt… Rögtön kattogni kezdett az agya. És, ha fordítva van…? Érdekes, erről valahogy nem írnak a magazinok… Nem, mintha szívesen olvasna a saját nyomoráról mondjuk így,  egy metrón ücsörögve… 

Épp, hogy betöltötte a negyvenet, és persze nem volt már olyan feszes, mint húszéves korában, de a hormonjai meg az érzései még a helyén voltak. Mások ilyenkor még gyermeket vállalnak, ő már csak egy kis gyengédségre vágyna, ha… de a férje szerint az, amit kér, túl sok. 

 
 

Hosszú időn át hallgatta a “fáradt vagyok”, “felébrednek a gyerekek”, “túl gyakran akarod” megalázó kliséit… ezért előbb csak a hálóköntösét, aztán a sértett büszkeség durva pokrócát vette magára. Hát milyen nő az, akit még a férje sem akar?

Először csak fogyni kezdett, aztán valami merész, de egészen előnytelen színű hajfestéket is magára kent, hátha ez majd változtat valamit a helyzeten. De a kifogások mindig cifrábbak voltak, mint az ő esetlen próbálkozásai. 

Értéktelennek és csúnyának tartotta magát – és lassan el is hitte, hogy mindenki hasonlóan gondol rá, mint a házastársa: egy középszerű ember, aki jó barát és munkatárs, de aki olyan, mint a vizes fa – nem lehet lángra lobbantani. Talán ezért sem tűnt fel neki az új kolléga finom közeledése – merő udvariasságnak tartotta az ebédszünetben folytatott beszélgetéseiket, és a reggeli kedves kávé-meghívásokat. A férfi viszont nem tágított, és az óvatos hangnemet egyértelműre cserélte: a mosolya és a bókjai elárulták szándékát… 

A megcsalás és a titkolózás annyira idegen volt tőle, hogy először ki is kérte magának a célozgatásokat – hogy aztán otthon másra se tudjon gondolni, csak arra a vágyteli barna szempárra, amit napi nyolc órán át magán érzett…

A negyvenegyedik születésnapját vízválasztóra tervezte – a gyerekeket a nagyikra bízva, egy kis fogadóban foglalt asztalt. A vacsora finom volt, bár a torka egyre inkább szorult a rá váró beszélgetés miatt… ami aztán végképp kudarcosra sikerült. Ne aggódjon, nincs senkije, csak fáradt, stresszes. Nem, orvos nem kell, hát nem beteg ő… A szokásos blabla. A férje hárítása teljesen letaglózta. Nem jutottak egyről a kettőre. 

Másnap aztán előtúrta az új rúzst, amit egy hete vett, és kiengedve hagyta a haját. A magassarkút megtörölgette – nem viselte már egy fél éve – és remegő kézzel bezárta az ajtót. A liftben pötyögni kezdett a telefonján: “Egy kávé a földszinten? 20 perc múlva bent vagyok…”

fotó: Pinterest

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here