Vajon mit jelent a szó? Meddig tart az ilyen fájdalom, öröm, szerelem? Lehet, hogy addig maradsz meg bennem, amíg emlékezni tudok rád? Ez az emlékezés valóban lehet végtelen, mert nem engedem el? Mégis van nálam erősebb hatalom. Mi van, ha az évek elveszik tőlem a nemfelejtés lehetőséget? Mi történik akkor, ha testem nem, de a szellemem kilép ebből a világból? Nem kertelek, kedvesem, kimondom: ha demens leszek, akkor is tart majd a szerelmed? Mit gondolsz, megtart majd kettőnket?
Örökké… Lehet csak pár év, mert a mi olvasatunk ennyi? Miért kellene elhinnünk a filmeknek, a meséknek, hogy van végtelen szerelem? Talán mert, annyira vonzó a hit, hogy más nem jöhet utánad vagy utánam? Mind tudjuk, hogy a szerelem leginkább akkor végtelen, amikor váratlanul vége lesz. Egy baleset, egy égből pottyant tragédia, egy betegség valóban örökre szólóvá teheti az érzéseket. Mit szólnál drága, ha mi kiegyeznénk egy általunk meghozott örökkében?
Azt mondod, ez nevetséges? Semmivel sem rosszabb, mint elhitetni egymással, hogy jóban-rosszban kitartunk egymás mellett, de a végén az első bukkanónál meginogunk? Nem tisztességesebb kimondani, hogy az ember nem a végtelenségre van teremtve? Sem a teste, sem az élete, de még a szelleme sem. Akkor miért lenne ennél több, különb és halhatatlanabb a szerelem?
Örökké nem tart a nyár, de a fagyos tél sem. Nem marad meg a legnagyobb bánat, de az öröm is múlékony. Mind tudjuk, hogy ettől lesz értékes minden. Miért várod el tőlem, hogy azt mondjam, csak téged? Mindig és mindenkor? Hazudjak neked, miközben súrolod a leégett zsírt az edény aljáról, vagy a füvet locsolod, ám az esőt lesed. Az élet, kedvesem, a hiábavalóságok sora. Mosolygunk gyakran céltalanul, és öklömnyi könnyeket hullajtunk ok nélkül. Én nem akarok hazudni neked. Ne kérd tőlem, hogy feleslegesen ígérjek ismeretlen érzéseket, vagy papírra vessem, hogy mindent neked adok, amit az élet eddig nekem ajándékozott. Semmi sem végleges és kiszámítható, talán csak a halál rondít ebbe a kijelentésembe.
Én csak azt adom neked, ami belőlem kiragadható, de azonnal pótolom is, mert hiába mondják a költők, hogy a szívem a tiéd, a szív nem karácsonyi ajándék díszcsomagolásban. Nem lehet átnyújtani, megtapogatni és azt mondani rá, hogy köszönöm, de nem kell. Pedig ez az igazság. Már van belőle egy, és a tiéd, legyen bármilyen különleges és formás, maradjon csak meg neked, hogy érted doboghasson.
Örökké… Én első körben tíz évet kérek. Szép kerek szám, és ha utána nem unsz, nem akarsz dobni, megbeszélhetünk egy újabb időintervallumot. Addig azonban igyekezni fogok. Nem feledem, hogy jó voltál hozzám, hogy türelmesen megvártad szerelmem. Nem feledem, hogy jó voltam hozzád, mert önmagamat is szeretni tudtam benned. Ez idő alatt én én maradhattam, és ezt hálás szívvel köszönöm. Ezt fogom mondani, amikor majd újabb időt kérek vagy ígérek neked.
Ne nevess, komolyan kérdem, benne lennél? El mernéd-e hinni, hogy így is működhetünk? Tudom, ez nem romantikus. De a hétköznapok ritkán azok. Én azonban többet adok, mint szimpla szerdát. Tied lehet a hét második fele, én csak egy könnyű hétfőt és keddet kérek. Azokon a napokon nélküled leszek, azokat add nekem!
Még mindig nem válaszolsz? Bolond vagyok? Nevess csak, és add nekem a mindenségből az első lépcsőfokot!
Kép forrása: Pinterest
