Ha könnyedén rálegyintenénk a boszorkányságra, gondoljuk csak meg: változott akkorát a világ, hogy nem érdemes törődni a vakhittel és kegyetlenséggel?
A tömeghisztéria, az igazságtalan vádaskodás ma is része az életünknek. Hiszünk a babonákban. Hiszünk azokban az emberekben, akik szép szavakkal próbálnak bennünk hitet ébreszteni az általuk fontosnak tartott nézetek, vagy épp a vallásuk iránt. Így volt ez régen, és ma sincs másképp.
Adva van egy új földrész, ahol szegénységben és mélységes tudatlanságban élnek az emberek. Ez Új-Anglia az Újvilágban. A 17. században a munka mellett kevés idejük és lehetőségük maradt az embereknek a szórakozásra. A vallás, a templomba járás viszont kötelező volt. A boszorkányperek a fénykorukat élték. A pletyka, a rásütött bélyeg könnyen máglyára küldött bárkit.
Hogy mi lehetett ennyire rossz egy asszonyban vagy lányban? Elég volt szépnek lenni, vagy épp csúnyának.
Ha az asszony értett a gyógynövényekhez és azokkal gyógyította a sebeket. Sokszor csak annyi kellett a rágalomhoz, hogy zavarta a szomszédot a jelenléte. De a sérülten született gyerek, aki esetleg hangos volt, boszorkány-bélyeget kaphatott. Tulajdonképpen mindegy volt. Egyszerűen csak rá kellett mondani valakire, és a hazugság életre kelt. A mai modern világunkban azonnal azt mondanánk, hogy lehetett volna tiltakozni, kérni, hogy bizonyítsák be, és ma biztosan mindenki kinyitotta volna a száját az igazáért. Akkor is megtette jó pár nő, de a Sátán mindenkit megkísértett a papok szerint, és a félelemkeltés hatásos eszköznek bizonyult a lelkipásztorok kezében.
Amikor 1691-92 telén Salem város tiszteletesének lánya és annak barátnője kezd furcsán viselkedni, elindul a lavina. Az orvostudomány a béka feneke alatt van, semmilyen gyógymód nem segít. A lányok a földön rángatóznak, hallucinálnak, félrebeszélnek. Ez akkor egyet jelentett az ördög művével. Gondoljuk csak meg, nincsenek antibiotikumok, röntgen, oltások csak a kitalált magyarázatok. Vajon hogyan bizonygatnánk ma, hogy nem vagyunk boszorkányok? Kihez rohannánk, hogy higgyen nekünk? Mit tennénk, ha mindenhol elküldenének? Vagy közölnék, hogy bebizonyítják nekünk, hogy igazuk van. A legegyszerűbben kínzással lehet megtörni valakit… A fájdalom hatására mindent képesek lennénk ma is kimondani, amit várnak tőlünk.
Abban az időben pedig csak egyet vártak: újabb neveket. Újabb áldozatokat, akik az ördög befolyása alá kerültek. A társadalomban, a papságban felgyülemlett feszültség egyedi módjának feloldását vezették be. A vallatás, kínzás egyidős az emberiséggel. Változatos módokat találtak ki már ezer meg ezer éve. Többszázezer nő esett látszatperek áldozatául, csak mert csúnyán nézett, nem volt elég kedves, vagy talán túl kedves volt. A máglyahalálnál szörnyűségesebbet pedig aligha lehet elképzelni.
Napjainkban is él a nők megcsonkításának visszataszító hagyománya. Ma is köveznek meg nőket azon bűnökért, amelyekért férfiakat nem. És ha azt hisszük, hogy ez a barbár világ csak Afrikában, Ázsiában, de mindenképpen tőlünk távol létezik, akkor gondoljunk csak a megesett lányokra, akiket még manapság is kitagadnak, elítélnek egyes helyeken Magyarországon. Lehet, hogy nem hangosan, de szűk körben ellehetetlenítik. A kettős mérce működik. A férfiak szabadsága nem egyenlő a női lét szabadságával.
Hosszú út vezetett odáig, amíg a boszorkányperek túlkapásaira fény derült, és beszüntették azokat. Az igazságtalanság, a hamis rágalmak, a pletykák viszont velünk maradtak, és a mai napig keserítik életünket, ha teret adunk nekik.
És csak egy megjegyzés a legvégére: a boszorkányperek első áldozatainak tüneteit valószínűleg egy anyarozs nevű gombafaj okozta. Ezért rángatóztak, hallucináltak. De hol volt a tudás, ami ezt akkor kimutathatta volna?
fotó forrása: Pinterest
