Napok óta fel tudnék robbanni az idegességtől. Figyelem a körülöttem zajló eseményeket, és meg kell állapítanom, hogy mindenki hülye. Van egy idióta apám, aki azt hiszi, visszafiatalodhat, ha fiatal nője van. Aztán itt van ez a ribanc, akinek pont a mi apánk kell. Van hét milliárd ember a bolygón, talán nyolc, lényegtelen, de ő csak ezt a lúzer apát találta meg. Anya is nagy csalódást okozott. Azt reméltem, van benne bátorság, vagy nem hagyja, hogy valami senkiházi megalázza. Ehelyett olyan békés, hogy hozzá képest a birka vérengző vadállat. A húgom meg, mint a szélkakas. Hol ezt mondja, hol azt. Hol haragszik, hol nem, vagy csak nekem játssza az eszét. Torkig vagyok vele is. Mégis egy emberhez fordulhatok csak, mert más nem segíthet rajtunk: Hellához. Felhívtam.
Mély hangon szólt bele, azt hittem, valami nyávogós liba, de nem. Meglepődtem.
– Szia! A pasid nagyobbik lánya vagyok. Tudod, azé, akit elhappoltál egy másik nő elől! – támadtam le egyből. Nem is jutott szóhoz, már-már azt hittem, hápogni fog, de végül összekapta magát.
– Szia, Zoé! Mit szeretnél? Miért hívtál fel?
Még azon se lepődött meg, hogy hosszas keresgélés után megtaláltam a számát. Mintha ez természetes lett volna.
– Miért hívtalak? Elmondom. Kérnék tőled egy szívességet!
– Hallgatlak.
Micsoda egy pofátlan nő! Haaallgattlaak! Jaj, milyen vicces és humoros!
– Szeretném, ha békén hagynád az apám és a családunkat! Lépj ki az életünkből, de sürgősen. Apa nem fog belehalni, de azt hiszem, te sem.
Csend fogadta mondataimat.
– Ezt hogy gondolod? Mondjam apádnak, hogy menjen vissza anyukádhoz? Dobjam ki?
– Pontosan! Ez a minimum, amit megtehetsz, ha már ennyire kevered a szart. – Éreztem, hogy hangom megemelkedik, pedig nem akartam.
– És ha apukád nem akar? Mi van, ha ő már eldöntötte ezt?
– Nem döntötte el, csak te nem szállsz le róla. Ha nem költözteted oda, esze ágában se lett volna menni. Minek ez a baromság? Nem hiszem, hogy neked ő kell, csak valami trófeára vágysz, nincs igazam?
– Zoé, nem sok dolgot tudsz rólam, de az biztos, hogy nem vagyok egy férfifaló! Nem gyűjtök semmiféle trófeákat. Levente önszántából jött, nem erőltettem, nem csaptam be, így láttuk jónak az egészet.
– Ez baromság! Te valami maszlaggal eteted, az biztos. Gondolom, megígérted neki, hogy szülsz egy fiút, mert mindig arra vágyott. Azért kellett nekünk folyton pecázni járni vele.
– Nem ígértem semmit! Eszem ágában sem volt. Azt egy pillanatig se tudod elképzelni, hogy szeret engem? Vagy szeretjük egymást?
Erre hangosan felröhögtem. Na, persze. Rómeó és Júlia! Trisztán és Izolda. Csodás!
– Nem hinném! A ti korotokban a szerelem már nem ugyanaz. Biztosan nem vagytok egy Leo és Kate, kérlek, ne mondd! Apa egyszerűen össze van zavarodva, de te segíthetsz neki. Csak annyit kell tenned, hogy visszatereled a helyes útra.
– A helyes útra? Kinek helyes ez az út?
– Mindenkinek, rajtad kívül. És ha nem jöttél volna rá, még a te gyereked se boldog!
– Te semmit nem tudsz a fiamról, őt hagyd ki ebből!
Éreztem, hogy elevenére tapintottam. Aha, szóval az a kölyök nagyon fontos a számára!
– Azt tudom, hogy senki nem vágyik mostohára. Kérdezd csak meg tőle, örül-e az új apukának? Rögtön meg fogod érteni, mit is akarok valójában.
– A fiamat hagyjuk békén!
– Gyáva vagy? Félsz, hogy igazam van?
Megint hallgatás volt a válasz. Aztán sóhaj-hegyek.
– Nem akarok róla beszélni. Egy gyerek akkor boldog, ha a szülei azok!
– Na, látod, ebben az egyben egyetértünk. Fanni meg én nem vagyunk boldogok. Szóval tegyél róla, mert biztosan nem vagy rossz ember.
– Nem gondolod, hogy ez elég alattomos tőled?
– Nem kevésbé, mint amit te teszel. Ha te nem vagy, akkor most élünk szépen nyugalomban, épp Ciprusra készülünk, és eszünkbe se jut, hogy hozzád hasonló nők létezhetnek.
– Azt mondd meg nekem, Zoé, ha már ennyire nyíltan beszélünk, voltál te már szerelmes? Érezted azt, hogy csakis egyvalaki miatt érdemes felébredned minden nap?
Megint nevetnem kellett.
– Hella, nem vagy kamasz! Mit jössz ezzel? Igen, voltam, sőt vagyok is.
Ez hazugság volt. Még nem voltam úgy igazán. Vagy, amit éreztem, az számomra nem igazi szerelem volt. Már, ha van olyan.
– Akkor értened kell, miről beszélek. Nekem nagyon fontos az apád. Szeretem őt. Vele képzelem ez életem, és nagyon sajnálom, hogy fájdalmat okozok nektek.
– Ez csodaszép volt! Majdnem sírok – kiáltottam dühösen. – Mi lenne, ha mással képzelegnél? Mondjuk olyannal, aki nőtlen és gyereke sincs! Például a fiad apjával!
– Ez nem így működik! Sajnálom.
– Dehogynem! Akarat kérdése. Ne a másét akard! Ennyi az egész!
– Értem – mondta hűvösen, pedig dehogy értette ez a szánalmas ribanc, csak le akart rázni.
– Akkor szállj le apáról, amíg szépen mondom, világos? – kiáltottam magamból kikelve.
– Abszolút.
Azzal kinyomott. Még ő nyomott ki, amikor nem fejeztem be. Mindegy. Nem hívtam fel újra, megmondtam neki mindent, amit akartam, eméssze meg. Biztos nem lesz jó estéje, de ez senkit se érdekel. Legalább apa szeme elől is felszáll a rózsaszín köd.
Elégedetten néztem szét, és csak akkor tűnt fel, hogy jó páran rám bámulnak az elhaladók közül. Kicsit hangosabb lehettem a kelleténél. Ez van. Ha nem harcol anya, harcolok én. Fanni gyáva kukac. Megalkuvó, köpönyegforgató.
Kép forrása: Pinterest
