Úgy döntöttem, bemegyek az irodába, ott töltöm az estét. Van dolgom bőven, aztán majd alszom a kanapén, és reggel kitalálom, hogyan tovább. Beszéltem az öcsémmel, akiről nem hallottam már vagy fél éve. Azt mondta, majd rájövök, hogy tévedtem, és visszakullogok Nórához.
Miben tévedtem? Én nem tudom megérteni, miért gondolja valaki, hogy a házasság felbontása csakis tévedés lehet? Miért nem lehet felfogni, hogy ha véget ért, akkor véget ért? Nincs ebben semmi tévedés. Az érzelmek nem úgy működnek, hogy bocsánat, de hülyeséget csináltam, de most már szeretem a nejem.
Már mondtam: szeretem Nórát, mert a gyerekeim anyja, mert jó ember, de ez nem azt jelenti, hogy vele akarok élni. Az élet, hogy az ember reggel felkel, elmegy dolgozni, napközben kap egy üzenetet, hogy hozzon két tejfölt meg szeletelt kenyeret, aztán hazamegy?! Eszik, tévézik, nem beszélget, vagy csak arról, mi volt a munkahelyen, aztán fürdik, alszik. Ennyi a konszolidált mindennapok forgatókönyve? Ezt követve vagyok jó férj, jó apa és jó ember?
Nem! Tudom, hogy Hella haragszik rám, és azzal is tisztában vagyok, hogy csalódott bennem. Nem baj, majd lehiggad.
Úgy hiszem, szeret. Ha ez igaz, akkor nem azon múlik, hogy most együtt lakunk-e vagy sem. A legfontosabb, hogy elvarrjuk a szálakat.
Már nem vagyunk gyerekek, és az addigi életünk döntéseit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Rendezni fogom a lányokkal a dolgokat, ahogy megígértem. Elválok, mert úgy van rendjén. Aztán megismerkedek Hella fiával és igyekszem jóban lenni vele. Le kell nyugodni, mert, ahogy eddig csináltuk, az nem jó.
Az öcsém, miután elmondtam neki a terveim, ontotta magából a bölcsességeket, de szerencsére nem sokáig. Viszont újra hívott, ahogy elindultam. Az eső is rákezdett.
– Levente! Gondolkozz már el azon, mit akarsz az élettől! – mondta másodjára.
Azt hittem, felrobbanok a sablonmondat hallatán.
– Szerinted, mit teszek? Talán azt hitted, nem gondolkoztam eddig is? Nem ismersz eléggé?!
– Bátyókám, ismerlek, épp ez a baj. Hirtelen döntesz. És mi van az isten előtt tedd fogadalmaddal?
Magasságos ég, most ezzel jön, csaptam dühömben a kormányra.
– Semmi! – ordítottam. – Isten tudja, hogy nem vagyok tökéletes.
– Megfogadtad neki, hogy nem hagyod el Nórát!
– A jó ég áldjon meg, nem szállnál le rólam? Az embernek van elég baja, erre a családja se érti meg.
Az eső egyre hevesebben verte a szélvédőt, alig láttam ki, de csak hallgattam a szent útmutatót. És nem adta fel egykönnyen.
– A család arra való, hogy a helyes útra tereljen, ha eltévelyednél. Én most azt próbálom. Mondd meg nekem, Levente, tényleg azt hiszed, hogy boldog lehetsz más nő oldalán?
– Miért ne lehetnék? Te nem ismered Hellát, a szádra ne vedd a nevét!
Hallottam, hogy hápog a meglepetéstől. Ilyet még tőlem nem hallott.
A pirosnál olyan sokáig várakoztunk, hogy úgy éreztem, sose lesz már zöld. Mintha az én életemet mutatta volna. Nem akart átváltani, ahogy most az én sorsom se. Pedig igyekeztem.
Végül rám dudált egy barom, mire észbe kaptam, és gazt adtam. A forgalom nem lett kisebb, pedig úgy szakadt, mintha nem akarna már elállni ebben az életben. A fények vakítottak, víz függönyként zúdult le az ablakon, ahogy a testvérem mondandója is.
– Jó, értelek én. Biztosan szereted azt a nőt. De meddig? És ha elmúlik, akkor kivert kutyaként kullogsz vissza Nórához? Egy olyan nőt nem lehet kidobni! Rendes, becsületes, te meg hogy bánsz vele?
– Hogy bánok? Sehogy nem bánok! Elmondtam neki mindent, nem árultam zsákbamacskát. Tudja, hogy mással akarok élni. Jobb lett volna, ha hazudok még egy ideig?
A válasz hosszú hallgatás volt. Megértettem, hogy a felesége, a sógornőm a háttérből nyomja neki a szöveget. A másik szentfazék. Csodálatosan egymásra találtak a gyülekezetben és azóta egy test, egy lélek lettek. Ez nem is izgatott volna, hiszen én bűnös lélek vagyok, de ha az vagyok, ugyan menjenek már a jó büdös francba, és ne akarjanak ítélkezni felettem, pláne téríteni.
– És a lányok? Nekik milyen példát mutatsz? Azt látják most, hogy a férfiak hazugok, és szaladnak minden szoknya után! Hogy fognak ezután rendes párt találni, hiszen mindben téged látnak csak?
– Na, elég lesz ebből! Te csak törődj a saját életeddel! Én se mondtam neked semmit, amikor elvetted Arankát. Nem kezdtem el papolni, amikor úgy döntöttél, hogy megtagadod apánk vallását és belépsz a gyülekezetbe. Szóval, nem kell a duma! Ezt üzenem Aranynak is. Világos?
– Ez piszok dolog a részedről – hangzott a válasz. Vajon melyik része? Majdnem elnevettem magam, mert magam előtt láttam a kopasz, kigyúrt öcsémet, akiről süt, hogy biztonsági őr, és nem több, de az egyház beszippantotta, így jogot formál arra, hogy engem megítéljen.
– Tudod, régebben te se ilyen voltál – mondtam erőtlenül.
– Lehet, de amióta isten része az életemnek…
Ebben a pillanatban egy éles fényt láttam felvillanni. Hogy mennyire közel, nem sejtettem, csak az maradt meg bennem, hogy az egész kocsi kivilágosodott, és még láttam, hogy a szélvédő üvegén vastag csíkokban folyik le a víz.
Aztán csend lett. Egy pillanatra még kinyílt a szemem, hallottam az autó dudáját, valami távoli hangot, talán emberekét, és elsötétült minden. Eltűnt minden jó és rossz egy másodperc alatt. Eltűnt Levente, a férj, az apa, a szerető, aki volt becsületes és csaló is. Az eső pedig részvétlenül zuhogott tovább, ahogy máskor, ha épp olyanja volt.
Kép forrása: Pinterest
