Semmit nem utálok úgy, mint a sztereotípiákat. A legismertebb szerint én vagyok a gonosz mostoha, pontosabban leszek. Kapok két felnőtt lányt és a kegyeiket kell keresnem, hogy méltóztassanak elfogadni. Az egyik húsz, a másik tizenhét. Panni meg Zoé. Vagy Fanni?
Az ember egy idő után csomagban kapja az élet meglepetéseit. Én se úgy terveztem, hogy beleszeretek Leventébe. Tényleg tetszik nekem, és talán ez még nem is szerelem, de megérintette a szívem, az biztos. Nem vagyok túl romantikus alkat, de ez talán nem vétek. Láttam, anyám mit művel apámmal, ezért sokáig elment a kedvem a kapcsolatoktól. Egész gyerekkoromban költöztünk. Hol külön éltek, hol együtt. Én mindig apával maradtam, mert anya szabad akart lenni és adandó alkalommal tett is róla. Természetesen, mi gyerekek nem ismertük a részleteket, csak az tűnt fel, ha anyát ritkában láttuk hónapokon keresztül. Visszagondolva, apa vagy fakír volt, vagy nem is szerette igazán, és nem hatotta meg, hogy már megint elmegy valakivel, az azonban tény, hogy nem látszott rajta se fájdalom, se keserűség. Merem állítani, hogy némelykor fel is lélegzett. Nyugodtabb volt a légkör anya nélkül.
Felsős korunkban már fel se vettük. Zita azt mondta egy nap, hogy meglepődött, amikor anyánkat a konyhában találta. Ez egy gyerek szájából döbbenetes mondat.
Apánk azonban nem mondta a kedves feleségének, hogy váljanak el, vagy netán keressen más átmeneti szállást, hanem mindig hagyta, hogy visszaköltözzön a hálóba. Anya nagyon tudhatott valamit. Így nőttem fel, és nem bújok a gyerekkor sérelmei mögé, de biztosan hatással voltak rám.
Talán a tanulás is egyféle menekülés volt a számomra.
Amikor megismertem Leventét, tudtam, hogy nős. Nem tagadta, de nem is szapulta a feleségét, ami különösen rokonszenvessé tette. Tárgyilagosan mesélt róla, úgy fogalmazott, már elmúlt köztük minden érzelem, a közöny, a megszokás tartja őket együtt. Jó fejnek láttam és látom, olyannak, akinek vannak tervei, vágyai, de még mindig gyáva, hogy kiálljon magáért. Valljuk be, más generáció, az ő szülei nem nyomták ezt a valósítsd meg önmagad-dumát, ami meg is látszik rajta.
Fokozatosan kerültünk közel egymáshoz, és eljutottunk addig a pontig, hogy együtt szeretnénk élni. Ki akarjuk próbálni egymást, hogy később ne tehessünk szemrehányást tudatlanságunk miatt. A fiam reakciója és hozzáállása is döntő nálam.
Tudom, a két lány se mellőzhető, de könyörgöm, mindkettő szinte felnőtt, miért nem értik meg, hogy mindenkinek joga van azt az életet élni, amit szeretne, vagy amire képes? Húsz évesen nem az apjukat kellene macerálniuk, és most finom voltam és nőies. Bulizzanak, menjenek pasizni, és meg fogják tapasztalni, hogy cseppet sem könnyű normális párkapcsolatot kialakítani. Mondjuk, az ő korukban úgyse számít semmi, legfeljebb a telefon meg a szex. Talán az sem, mert ezek a mai lányok olyan furák. Vagy bármit megtesznek egy numeráért, vagy teljesen aszexuálisak. Arany középúton kevesen lavíroznak.
Levente persze jó apa akar lenni. Pocsék férj, de jó apa. Ez se szokatlan kombináció. Amikor azzal jött, hogy vacsorázzunk valahol közösen, azt hittem, menten leharapom a fejét. Úgy hiszi, hogy nem tudok főzni. Tudok, de nem pazarlom rá az időt. Üljünk be valahová? Ugyan minek? Ott mindenki bájcseveg, somolyog vagy hallgat, mint a partra vetett hal. Felesleges pénzkidobás. Nem derül ki semmi az a pár óra alatt. És különben is…Azt beszéltük meg, hogy próba együttélésünk lesz, hogy kiderüljön, működik-e.
Ez szokatlan, de mondjuk ki kerek-perec, szeretünk rendelni próba nélkül? Nem igazán. Engem nem zavar a helyzet, hiszen a lányai nem igényelnek mindennapos törődést. Az sokkal jobban izgat, hogy Marcika hogyan fogadja Leventét.
Marci öntörvényű, határozott gyerek, épp, mint az apja, akivel egy évig alkottunk párt, aztán, amikor terhes lettem, lelépett. Tud róla, fizeti is a gyerektartást, meg évente kétszer elviszi a Csodák Palotájába. A gyerekem már hányni kezd, ha megemlíti neki. Persze, hogy oda viszi, mert a közelében lakik a feleségével, és praktikusan gondolkodik. Érdekes módon nincs közös gyerekük, állítólag nem vágynak rá. Fogadjuk el, de szerintem más akadálya van, csak azt nem menő bevallani.
Semmi kedvem a lányokkal édelegni. Mi közöm lehet hozzájuk? A találkozást megejthetjük az utcán is, és aztán mindenki megy a dolgára. Van anyjuk, apjuk, ugyan miért lennék én jóban velük? Vagy ők velem? Megértem, ha nem bírnak, igazuk van, én se bírnám apám nőjét, aki miatt anyjuk szomorú.
Levente túlbonyolítja a dolgot. Ideje elbeszélgetnem vele, és megmondanom neki, hogy egyszerűbb ez az egész. Költözzünk össze, és próbáljuk ki egymást meg a helyzetet. Ha megy, akkor hurrá, boldogok leszünk, ha meg nem, akkor elbúcsúzunk egymástól és nincs harag.
Marcit azonban fel kell készítenem a váratlan helyzetre. Szókimondó, akaratos fiú, el is kényeztettem. Szóval nem könnyű meccsnek nézek elébe. Elsős, új társak, iskola, és egy ismeretlen férfi az életében. Kicsit rosszul időzítettünk, de már mindegy. Az én életem is fontos, és én most akarom megélni, hogy szeretnek. Márpedig Levente odavan értem, ezt a vak is látja.
Hallom, ahogy nyitja a bejárati ajtót. Gyorsan fújok magamra a kedvenc parfümömből és felpattanok a kanapéról. Testhezálló piros ruhámban fantasztikusan nézek ki, kár tagadni. Amikor megpillant, szeme kikerekedik.
– Azta! – mondja.
– Ez aztán a bók! – jegyzem meg, ahogy átölel.
– Jó, igaz, de leesett az állam, és amíg visszateszem a helyére, addig gondolkodom, valami frappánson.
Nevetek.
– Kivárom – mondom, és belesimulok az ölelésébe. Ő is jól néz ki, igyekszik, nem hagyja el magát, ami nagyon tetszik. Öt évet biztosan letagadhatna.
– Akkor mehetünk? – kérdi. – Kitaláltad már, hogy mikorra hívjuk meg a lányokat? Arra gondoltam, a belvárosban van egy csomó jó hely. A Király utca most nagyon menő, esetleg egy romkocsma?
– Egy romkocsma? – kapom fel a fejem. – Hát…Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
– Igazad lehet! – visszakozik azonnal. – Más?
– Figyelj! – mondom, miközben zárom az ajtót, és az jár a fejemben, hogy anyámnak szóltam-e, hogy Marci mostanában nem eszik húst, kivéve hamburgert. – Nem jó ötlet ez a találkozás úgy egészében véve.
– Nem? – tekintete csalódott. Arca megnyúlik.
Kép forrása: Pinterest
