Véleményem szerint minden szobornak van személyisége. Legalábbis azoknak biztosan, amiket tehetséges alkotók készítettek. Különböző nemes anyagba lehelnek új életet és mondanivalót a megformálása által. Többnyire a „vidámabb” személyiségű alkotásokhoz vonzódom, azért előfordul, hogy lenyűgöz egy-egy grandiózus, fájdalmas darab is.
Egyik ilyen Pauer Gyula szobrász és Can Togay filmrendező közös szellemi munkával létrehozott holokauszt emlékműve a „Cipők a Duna-parton”.
Beleborzongok mindig, amikor megnézem a Kossuth térnél a Duna-rakparton… Az alkotás a II. világháborúban nyilaskeresztes fegyveresek által Dunába lőtt budapesti áldozatok emlékére készült. 2005-ben avatták, ezt követően a világon az egyik legismertebb építészeti magazin az Architectural Digest a világ második legjobb köztéri szobrának választotta.
Létezik a szobornak egy kis verziója is, ami 12 példányra limitált, bronzból készült és nagyjából másfél méter hosszúságba tömöríti a teljes Duna-parti kompozíciót.
Talán mondanom sem kell, hogy a megrendítő hangulatot ennek a „személyisége” is tökéletesen átadja…
