Tilos saturészeg jávorszarvast sétáltatni, vagy mi van???? Különös törvények 1. rész

A törvény az törvény. Ha valaki nem akar bajba keveredni, például börtönben ülni vagy egy kisebb-nagyobb bírságot kifizetni, jobb, ha betartja az adott ország lakosaira vonatkozó szabályokat. Persze, vannak olyan rendeletek, melyek már régen értelmüket vesztették, valamiért mégsem hatálytalanították őket. Így megeshet, hogy akár ma is elkövetünk valami törvénybe ütközőt… minden bizonnyal azonban megússzuk büntetés nélkül.

 
 

Angliában például törvény mondja ki, hogy közterületen illegális cilinderben megjelenni. Vicces? Pedig oka van ennek is. 1797 januárjában egy fickó, bizonyos John Hetherington végigvonult London utcáin, egy cilinderrel a fején. Ilyen azelőtt még senki nem látott, így egyszerre volt ijesztő és szokatlan. Mindenki megbámulta, a gyerekek sikoltoztak, a nők elájultak, a kutyák pedig megugatták a különös viseletet. A csodálatára összegyülekezett tömeg addig lökdösődött, míg egyesek meg is sérültek. A férfit ekkor jelentették fel, aki azonban azzal védekezett, hogy nem szegett meg semmiféle törvényt. A kormány azonnal rendeletet adott ki, mely szerint tilos cilinderben járkálva rémisztgetni a félénk járókelőket. John Hetheringtont akkoriban magasnak számító pénzbírsággal sújtották, de arról nem szól a fáma, hogy ha ma valaki cilinderben tűnik fel London utcáin, mekkora büntetésre számíthat.

Szintén az angolok törvénye a Parlamentbe való belépés tilalma teljes páncélzatban és karddal. Ma is érvényes ez a szabály, csupán annyiban változott, hogy golyóálló mellényre is kiterjesztették. A törvény csak a parlamenti dolgozókra vonatkozik, így látogatóként, ha nagyon tartunk attól, hogy valaki fegyverrel vet véget életünknek, viselhetünk golyóálló mellényt, és kardot is.

Alaszkában van egy városka, ahol jobb, ha nem sétáltatjuk jávorszarvasunkat, ott ugyanis ez törvényellenes. A tiltó rendelet akkor született, amikor az egyik kocsmatulajdonos rendszeresen hagyta, hogy részeg jávorszarvasa szabadon garázdálkodjon. A saturészeg állatka előszeretettel tört-zúzott a környéken, ezért a városvezetés megtiltotta, hogy jávorszarvasok közlekedjenek a városka utcáin. A kocsmatulajdonos ezért soha többé nem vitte be üzletébe az állatot, hanem inkább otthon itatta le. Lehet, hogy inkább a részeg jávorszarvasokat kellett volna törvényen kívül helyezni?

Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban és Norvégiában egyes városokban hivatalosan betiltották, hogy lakóik városhatáron belül haljanak meg és temetkezzenek. Az adott város ugyanis elérte temetői befogadóképességének maximumát, és nem tudott vagy akart új területeket felszabadítani a “célra”. A norvégiai Longyearbyen-ben az állandó fagyok miatt vált lehetetlenné a temetés, a holttestek ugyanis a föld alatt nem bomlottak el, hanem konzerválódtak – így törvénybe foglalták, hogy az ott elhunytakat délebbre kell szállítani, és ott eltemetni, ahol enyhébb az időjárás.

Argentínában és Brazíliában egy olyan törvényt vezettek be, amelyet talán itthon is lehetne alkalmazni: a bankokban tilos mobiltelefont használni. A rablások számát kívánták ezzel csökkenteni, sikerrel. A rablást tervezők ugyanis sokszor mobiltelefonjuk segítségével figyelték meg leendő áldozatukat, majd, miután kiszemelték a legmegfelelőbbet, mobilon felvették a kapcsolatot tettestársaikkal, így csaptak le a kliensre és fosztották ki, miután az elhagyta a bankot. Az így elkövetett bankrablások száma egy év alatt több mint 20%-kal csökkent. Nos, reméljük, ez a törvény nem veszti hatályát a következő évtizedekben sem, sőt, minél több országban bevezetik majd.

A „Különös törvények” második részét itt olvashatod

 

 

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here