Várj meg Toszkána, jövök! – 18. rész – Az a nyomorult Lóri

“A ház előtt Kiara kiszállt és pillanatok alatt összekapkodta a cuccát a lakásban. Nem sok minden kellett, hiszen az élete nem otthon, hanem itt fog folytatódni, Toszkánában, ahol nem csak a nap süt varázslatosan, hanem az élet is szebb, mint valaha is remélte.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

Épphogy elérte a vonatot. Csattogós talpú szandáljában felugrott a lépcsőre és lihegve nyomakodott befelé. Jól esett neki a hűvös levegő.

A légkondi isteni találmány, nyugtázta. A menetirány szerinti bal oldalra, az ablak mellé szólt a jegye. Lehuppant a puha ülésbe, és az órájára nézve megállapította, hogy alig egy perc van az indulásig. Még anyjának sem szólt az érkezéséről, de ahogy elindul a vonat, felhívja, határozta el.

 
 

Aztán a szeme sarkából meglátta. Ott állt és őt nézte. Marco! Laza fehér ingében, könnyű vászonnadrágjában és kócos hajával a legszebb férfi volt, akit Kiara valaha látott. A szája sarkában mosoly ült, és pontosan a lány szemébe nézett. A vonat elindult és Marco egy könnyed integetéssel vett búcsút tőle. Kiara majdnem elsírta magát. Minden miatt: mert Marco kijött, azért mert ő elutazik és azért is, mert meghatódott az ilyen fokú kedvességtől.

Ahogy a vonat kifutott az állomásról telefonja üzenetet jelzett.

“Csak jó utat akartam kívánni és látni akartalak még egy pillanatra.” Ennyi volt az egész, de benne volt minden, ami egy szívnek elég volt a boldogsághoz. Annyira fontos volt a férfinak, hogy egy pillanat erejéig is kijött az állomásra. Kiara elmosolyodott. Marco szereti őt. Ez egyre biztosabbnak tűnt.
Válaszul küldött egy szívet és csak annyit, hogy siet vissza és alig várja, hogy újra találkozzanak. De majd holnapután jelentkezik.

Miután csendesedni kezdett szíve dobogása, felhívta az anyját, aki kitörő örömmel fogadta a lánya ötletét. Annak viszont nem örült, hogy megtudta, mi célból. Kiara kérte, hogy ne menjenek ki elé, majd fog egy taxit, és otthon is lesz nem sokára.

Az a nem sokára csak másnap tíz óra volt, mert késett a csatlakozás, és valahogy lassabban haladt a vonat, minthogy Kiara hitte volna. Vagy csak az idő múlt nehezen.
Amikor megérkezett Budapestre, egyenesen a bankba ment. Már nem volt szükség taxira, minden jármű a megszokott rendben közlekedett.

A bankban jó félórába telt, mire végzett. Kisétált a körútra és arra gondolt, vajon Marcoval milyen jó lenne a pesti aszfalton andalogni, nézni a városi zűrzavart, ami vele akár érdekes is lehet. Mert vele minden más lenne.

Anyja szilvás gombóccal várta. Szinte furcsa volt belépni kertes ház kapuján, mert a szeme kicsit elszokott az otthoni házak képétől. Természetesen nem annyira, hogy ez feltűnő legyen önmaga számára, de azért meg kellett állapítania, hogy Lucca egy másik világ.

Miközben jóízűen falatoztak a parányi ebédlőben anyja meglepő történettel hozakodott elő.

Sejtette, hogy gond van, mert egyik nap felhívta valaki és arról magyarázott neki, hogy szüksége lenne Kiara kártyájának a pin kódjára, mert a lány elhagyta, és otthon felírta valahol. Arra a kérdésre, hogy miért nem Kiara telefonál, valami olyasmit hablatyolt, hogy megkérte őt, mert nem ért rá, de ő a bank alkalmazottja és szeretnének pénzt levenni a kártyáról, de a lány elfelejtette. Ez annyira nevetséges és zavaros történet volt, hogy Kiara anyja lazán elküldte a fenébe a telefonálót.

– Lóri lehetett az! Biztos vagyok benne! – mondta a lány. – De kitekerem a nyakát az biztos, ha legközelebb látom. Milyen egy lúzer!
– Lehet, nekem nem volt ismerős ez a hang! Azt a szerencsétlent nem láttam kiskora óta!
– De én igen! – szólalt meg valaki a konyhaajtóban.
– Béci! – sikoltott Kiara. – El se hiszem, hogy látlak!

Úgy ugrott a nyakába, mintha ezer éve nem találkoztak volna.

– Jót tett neked az olasz élet! – nevetett a srác. – Remekül nézel ki!
– Ezt most úgy mondod, mintha éveket éltem volna kinn, pedig csak pár hétről van szó.
Béci nevetett.
– Gyere be – invitálta Kiara anyja. – Kérsz egy kis gombócot? Szilvás és túrós is van.
– Persze, hogy kérek! Úgy érzem magam, mint gyerekkoromban, amikor Manci néni traktálta kajával a fél utcát.

Azzal leült és Kiara anyja már pakolta is tele a tányérját.

– Meséld el elölről ezt a Lóri sztorit, mert csak a végét hallottam – mondta teli szájjal.
– Mindjárt, mindjárt, de tényleg azt mondtad, hogy láttad mostanában őt? Jól értettem?

Béci alig tudott megszólalni a gombóctól, ezért bólogatott.

– Hadd egyen! – szólt rá Kiara anyja a lányéra. – Addig mesélj el mindent, mert igen keveset telefonálsz és írsz. Alig tudunk rólad valamit.

A lányból ömleni kezdett a szó. Vagy félórán át sorolta, hogy milyen kedvesek Béci rokonai, meg, hogy megtámadta az utcán egy ismeretlen, aztán csapongva a városról mesélt, majd a bankkártya történetére tért rá. Már délutánba szaladt az idő, mire mindent elmondott. Manci néni a mellkasára szorított kézzel szörnyülködött, Béci meg vigyorgott a lány talpraesettségén, azon, hogy milyen véletlenen múlt, hogy üzlettársa lesz. És akarva akaratlanul kihallotta Kiara hangjából, hogy megcsapta a szerelem szele. Erre mondjuk mérget vett volna, mert miért ne lenne szerelmes egy olyan helyen egy ilyen különleges lány? Ideje is volt már, mert Attila csúnyán elbánt vele.

Amikor befejezte, letette a kést és a villát és mindentudó arccal bámult Kiarára.

– Na, most már mondhatod, tele a hasad – kacagott a lány.
– Kérhetek még egy pohár vizet? – húzta az időt Béci.
– Anya, ne adj neki, csak, ha megmondja, hol látta Lórit!

Az asszony tettetett szörnyülködéssel nézett a lányára, és töltött a srácnak ez kis ásványvizet.

– Egyébként nem messze innét találkoztam vele. Egy haverjával vitatkozott a Pepita bár előtt. Dühös volt. Amikor elmentem mellettük, nem vett észre, vagy nem akart észrevenni.
– Ez érdekes. Mikor volt ez pontosan?
– Tegnap este. De ha nem említed, nekem eszembe se jutott volna.
– Tegnap – morfondírozott hangosan Kiara. – Akkor hazajött a nyomorult. Szeretnék vele beszélni. Csak úgy megérdeklődném tőle, hogy mennyi pénzre számított.
– Nem biztos, hogy a legjobb ötlet lenne.
– Mi lenne, ha úgy tennék, mintha nem gyanúsítanám őt?
– Tulajdonképpen nincs is rá bizonyítékod – jegyezte meg Manci néni.
– Anya! Te még nálam is naivabb vagy! Ma este elsétálok arrafelé, és részem lesz egy véletlen találkozásban.

Béci felkapta a fejét.

– Te még mindig azt hiszed, hogy ő a dagi fiú az osztályból… Nem esett le neked, hogy bűnöző lett? Ha mindenáron látni akarod, akkor elkísérlek.
– Ti mindketten megbolondultatok? – kiáltott fel az asszony, miközben szedte le a tányérokat az asztalról. – Minek kockáztatni? Nem járt sikerrel, hagyjátok őt a fenébe.
– Igazad lehet anya! – fújt visszavonulót Kiara, de közben Bécire kacsintott. A fiú megadóan sóhajtott.

– Akkor egy mozi este? Holnap meg már utazom is vissza.
– Érted jövök! Keress addig egy jó filmet, csak ne nyálasat, jó?  – állt fel Béci és a szemével jelezte, hogy mindent ért, tud. Elköszönt és már ott sem volt.

Kiara megölelte az anyját és visszavonult régi szobájába. Megnézte az összes mailjét, és akkor látta, hogy üzenete is érkezett Marcotól.
“Lucca üres nélküled!” – ennyi állt benne. Legszívesebben összepuszilta volna örömében a telefont, amikor meglátta ezt a három szót.

Gyorsan beszámolt arról, mit végzett, és megírta, hogy másnap este érkezik majd. Azt nem mesélte el, hogy az az ember, aki a haverjának hitt nem is olyan régen, szintén nincs már Luccában.
Miközben Bécire várt, vagy inkább a Lórival való találkozásra kis híján elaludt. Természetesen a telefon ébresztette fel. Luigi írt neki. Csak annyit, hogy remek hírrel várja, de ne kérdezzen semmit, örüljön!
Kiara álmosan betámolygott a zuhany alá, és míg a víz folyt a hajára, arcára két dolog járt az eszében: az egyik, hogy ő mindenképp a szerencse fia vagy lánya, a másik pedig az, hogy tényleg jó ötlet-e Lórit keresnie. Ez utóbbi gondolat nem hagyta nyugodni, és meggyőzte magát, hogy igen. Nem hagyja annyiban a dolgot. Legyen az a fiú bűnöző, vagy sem.

Folytatás hétőn

Előző rész

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here