Ezer oka van, de ha pontokba foglalom, talán egyszerűbb lesz megérteni. Kezdjük azzal, hogy a pedagógusok többsége a boomer vagy az X generációhoz tartozik, míg a szülők jó része az Y-hoz vagy kisebb részben az Z-hez. Ha azt hinnénk, hogy ez nem számít, gondoljunk csak bele a generációs elvekbe, módszerekbe vagy csak abba, hogy a kamasz unoka milyen nehezen ért szót a nagyszüleivel. Persze kivételek vannak, de most nem a szeretetről és az elfogadásról van szó, hanem arról, hogy értik-e egymás szavát, mondandóját, elvárásait.
Jöjjenek a tények, amelyekről nem szoktunk vagy nem illik beszélni, mert porszem kerülhet a gépezetbe, és az igazságot nem is kedveljük oly nagyon:
- A tanítás azért megy nehezen, mert manapság nemcsak tanítani kell egy iskolában, hanem az idő nagy részében nevelni. Olyan dolgokat kell elmondani egy gyereknek, amelyet régen soha semmilyen alkalommal nem kellett. Elvétve esetleg. Ma a gyerekek nem köszönnek előre, eszünkbe se jut. Nem köszönnek meg semmit, ritkán használják a tessék vagy az egészségedre szavakat. A legtöbb gyerek köhög, tüsszög ahogy akar, értsd:szanaszét, és nem tudja megtörölni a fenekét iskolás korában sem. A vécét se húzza le maga után. A padjából elfelejti kidobni a szemetet, a zsebkendőhalmot, és szanaszét dobálja mindenét. Ha elhagyja, ritkán mondják neki, hogy ejnye-bejnye, hiszen ott a Pepco, majd vesznek másikat. Ha nagyobbacska, akkor persze szóba se jöhet egy ilyen bolt, csak olyan, ahol márkás holmi van.
- A pedagógus, hogy ne bolonduljon meg, nevel. Rászól, hogy ne csúfolódjon, verekedjen, piszkálódjon, ne szórakozzon más holmijával, tartsa távol magát társa cuccaitól, ne szóljon bele mindenbe, törődjön a saját dolgával, nem árulkodjon, és ne bántson másokat ok nélkül. Ha nagyobbak, akkor megpróbálja kordában tartani az indulataikat, a kamaszok gúnyos beszólásait, kellemetlen megjegyzéseit, és igyekszik a családon belüli gondokról tudomást szerezni, hogy segíthessen valamiképpen. A felsősök, középiskolások már nem nyitottak, és nehezen lehet kiszedni belőlük, ha baj van.
- És még mindig a nevelés: nevel kudarctűrésre, önfegyelemre, szabályokra, amelyekről a gyerek eddig még nem is hallott. Nevel arra is, hogy a kis bibi miatt nem áll meg a Föld forgásában, és arra is, hogy a másnak adott pofon ugyanannyira fáj, mint neki az előző napi. Nem hagyja, hogy a fejére másszanak, hogy mindenbe beleszóljanak, vagy árulkodjanak, mert manapság ez nagyon divatos. Tapasztalatból mondom, hogy vannak, akik számonkérik az iskolán a gyerek felszerelését, a ceruzáit, az elhagyott tornacuccát, sőt azért verik az asztalt, mert nehéz a táska, és péntekenként kirándulni mennek, mert kicsit meghosszabítják a hétvégét. Nem egyszer! Minden, de minden fontosabb lett már, mint a tanulás, és a fontossági sorrend egészen elképzelhetetlen módon borult fel.
- Az a szakkör, sport, zongoraóra, amely fizetős, mindent felülír. Házit, tanulnivalót, gyakorlást. A szülő már mindent a gyerekek előtt beszél meg, kritizálja a pedagógust, mert természetesen mindent jobban tud nála, és csinálna is, de sajnos van egy jobb munkahelye, ahol ezerszer jobban keres, de ha nem lenne, bebizonyítaná. Hogy mit jelent 25-30 gyereket koordinálni, figyelemmel kísérni, meghallgatni, fejleszteni, senkit nem érdekel, hisz a szülő tudná, ha akarná.
- Nehéz tanítani, mert a gyerek az első hat évében azt hiszi, hogy rajta kívül nem létezik más, és neki mindenben a legjobb, legkülönb jár, és ha nem így van, sír, árulkodik, toporzékol. Ha nem az ő rajza a legszebb, ha nem dicsérik minden másodpercben, ha nem viselkednek vele helyi, arratévedt királyi sarjadékként, akkor ömlik belőle a panasz. Természetesen tömegével vannak olyanok, akik soha semmiféle rosszat nem tesznek, csak őket bántják, mert csúnya a világ. Arról a legtöbb elfelejt szólni, hogy lökdösődött, bántó megjegyzéseket tett, és olyan híreket terjesztett, amiről ő maga is tudta, hogy hazugság. Persze, ha vele történik valami, akkor soha nem volt okozója, kiváltója, nem kezdeményezett, és nem is provokált. Olyannal se találkoztunk még, aki csúnyán beszél, ha igen, akkor otthon nem hallhatott olyasmit.
- Nehéz tanítani, mert a mai gyerekek a tévében mindenféle szennyet nézhetnek, amelyekből ömlik a primitív humor, a mocskos beszéd, és persze ezt késő estébe nyúlóan. A telefonon és máshol már korán belefut pornográf tartalmakba, miközben a társadalom eljátssza, hogy a 12-es vagy a 16-os karika fontos. Ugyan kinek? Vajon hány kislány öltözött be az idén és tavaly Wednesday-nek? De hát nincs abban semmi…Tényleg? Hány kiskamasz néz pornót odahaza apja telefonján vagy a neten, mert nem kontrollálják mit csinál, elvégre, nagyfiú vagy nagylány?
- Nehéz tanítani, mert igen sok szülő nem partner. Abban a tévképzetben él, hogy neki nem feladata nevelni, csak szeretni, ezért hagyja, hogy báránykája besétáljon a farkasok közé. Hogy ott ő is farkassá válhat, nem érdekli. Csak jók legyenek a jegyei. Érdekes, hogy milyen kevesen mondják azt, hogy szeretnék gyerekeiket jó embernek látni. Legyen csak boldog! Boldog? Ez ugyan mit jelent? A rózsaszín felhőt, amin kilebeg a világűrbe, miközben nem tudja, hogy alkalmazkodnia kellene a légköri viszonyokhoz? És ha jön egy vihar és elsodorja?
- Nehéz és hálátlan feladat tanítani. Persze sok pedagógus állítja, hogy elég neki néhány jó szó, de ez nem igaz. Örökös törekvése, hogy mindenkit megtanítson mindenre, pláne embernek lenni. Ez persze a jó pedagógusokra vonatkozik, hisz vannak rosszak is.
- Megváltozott a világ, a nevelés, az elvárások, hiányzik a tisztelet, az elfogadás, nőtt az önzés és a törtetés. Így minden megváltozott. Jaj, azoknak, akik még lágyak, kedvesek, vagy szerények, mert ilyen is akad. És olyan gyerek is, aki valóban akar tanulni, akinek olvasnak odahaza, vagy mesélnek…Nekik olykor a 21. században pokoli pillanatokat kell megélniük.
- És a végére hagytam azt, hogy a nevelés és oktatás azért se könnyű, mert akik csinálják, már nem rugalmasak, legtöbben képtelenek alkalmazkodni a változásokhoz. Megszoktak bizonyos dolgokat, úgy hiszik, működik még, ami évtizedeken át bevált. Nem fog, de ahogy idősebbek lesznek az emberek, egyre rugalmatlanabakká válnak. Ez vonatkozik minden munkahelyre, persze a pedagógus társadalomra is. Így szenvednek, bosszankodnak, igyekeznek a régi elveken működni, de sajnos a kudarc borítékolt.
Így állunk manapság, és akkor még szó se esett a körülményekről, a hozzáállásról és a megbecsülésről, ami egyre több szakmából hiányzik.
Kép forrása: Pinterest
