Az elkövetkező három nap mozgalmasan telt Szilassy Albert életében. Amilyen eseménydús volt, olyan pilledt viszont Sárának, aki csak feküdt az ágyán és bugyuta sorozatok garmadájával próbálta elűzni az unalmát. Pocsékul volt, és a betegség mintha nem akarta volna békén hagyni. És még valaki nem hagyta pihenni: Linda. Először csak azért telefonált, hogy érdeklődjön, hogy van, de nem bírta ki, hogy ne árulja el, mennyire közel került a jóképű idegenhez. Arról természetesen nem számolt be, hogy nem volt kellemes a tapasztalat, hiszen az ilyesmi nem illett a képbe, amelyet magáról akart elhitetni. Inkább kiszínezte a történetet, és a harmadik telefonáláskor már azt állította, hogy csak azért nem randiztak másodszor is, mert Albert elutazott, de lelkére kötötte, hogy várjon rá türelmesen, és akkor majd elviszi egy csodás vacsorára.
Sára, aki ehhez hasonlatos történetek írásával foglalkozott, sejtette, hogy valami nem kerek, de végül hitt neki. Azért, hogy eszébe ne jusson a férfira gondolni, aki ilyen könnyedén besétált más életébe, viszont neki teszi a szépet. Azzal tisztában volt, hogy akar tőle valamit.
Váratlan látogatása után két órával egy ételfutár érkezett hozzá húslevessel és egy adag rizottóval. Hogy honnan tudta, hogy mindkettőt szereti, sejtelme sem volt. Csak átvette, mert a futár biztosította, hogy rendezve van a számla, és megmondta a férfi nevét is, hogy Sárának kétsége se legyen afelől, ki a jótevője. Érkezett még egy csokor virág, egy drága bonbon és egy pezsgő is két pohárral. Ez utóbbi annyira vicces volt, hogy bármennyire fájt minden porcikája, elnevette magát, különösen azért, mert még csomagoltak mellé egy nagy dózisú C-vitamint meg egy kiló mandarint is. Ennél furább ajándékot még sose látott. Üzenet nem volt, csak a harmadik napon. Úgy látszott, Albert csak nagy sokára tudta kinyomozni a számát, vagy nem akart túllépni egy határt. A lánynak egyáltalán nem tetszett, hogy nyomul. Mit akar elérni? Ám az üzenet végre választ adott neki.
„Kedves Sára! Tudom, hogy nem ismersz, ezért kérlek bocsáss meg, hogy majdnem rád törtem. Fogadd szeretettel az ajándékokat és a pezsgővel várj meg, nem tesz jót az influenzának. Szeretném, ha eljönnél velem valahová, ha jobban leszel, addig is megpróbálom elérni, hogy megbízz bennem.” Albert
Olvasta és nem hitt a szemének. A pökhendi mindenségedet, gondolta. Hogy várja meg?! Mindjárt kiönti a klotyóba a drága nedűt, ahogy ki tud támolyogni, mérgelődött. Mit képzel? Azt hiszi, hogy a bizalom mandarinnal megvehető? Vagy bolond vagy pszichopata, aki megszokta, hogy neki nem mondanak nemet. Még az is lehet, hogy egy nárcisztikus barom, dühöngött, és az járt a fejében, hogy az ő történeteiben is mindig van valaki, akitől jobb tartani. Most épp életre kelt egy, aki ki tudja miért, el akarja kápráztatni.
Szilassy Albert ezalatt valóban nyomozott. Először is mindent meg akart tudni a lányról. Két okból is. Az egyik az volt, miközben a levéltárban kutakodott a családja után, rábukkant egy érdekességre, ami veszélybe sodorta a tervét, másodsorban pedig tetszett neki, és szerette volna, éreztetni vele valamiképp, hogy gondol rá. Álmában sem gondolta, hogy rossz módszert választott, hiszen azt tanulta, hogy a nők ajándékkal levehetők a lábukról. A levéltár poros könyvei és iratai között ülve döbbenten jött rá, hogy Sára vezetékneve megegyezik az ő nagyapja első feleségének a nevével.
Szóval ennek tudata lehet, hogy némiképp befolyásolja majd a terveit, mert ha ez igaz, akkor valójában rokonok. Távoliak, de azok. Három teljes napig ki se mozdult a poros sarokból, csak enni ugrott ki a közeli étterembe, és csak túrta, túrta a régi iratokat, amelyekben a feljegyzések jó néhány helyen elhalványultak, vagy kikoptak. Hálát adott az égnek, hogy a családja nem tudja merre jár, és eszébe sincs senkinek végére járni, hogy mi is lett a vagyonnal, ami itt maradt az országban jó hetven éve. Nem azért, mert annyira felelőtlenek, hanem mert tudták, hogy ami akkor elveszett, az végleg elveszett. Ő azonban nem adta fel egykönnyen. És nem a pénz miatt, inkább a család története miatt. Egyetlen dologgal nem számolt csak: Lindával, aki nála is jobb nyomozónak bizonyult. Bár nem adta meg neki a számát, nem is állt szándékában, meglepve vette észre, hogy a harmadik napon, amikor már zsongott a feje a sok névtől és adattól, amit a könyvekben és a később a neten talált, egyszer csak megállt előtte a lány. Csípőre tett kézzel mosolygott, de mosolyában nem volt kedvesség.
– Szóval itt bujkálsz?! – kérdezte a nyilvánvaló tényt. – Sose hittem volna, hogy nincs benned annyi bátorság, hogy azt mondd, kopjál le nyuszipajtás, egyestés voltál!
Albert szólásra nyitotta száját, majd becsukta. Félt, hogy olyasmit mond, ami bántó lesz.
– Dolgozom, nem bujkálok! Te hogy kerülsz ide? – kérdezte pár másodperc kínos hallgatás után.
Hajába túrt, és tagadhatatlanul zavarba jött. Érezte, hogy ebből a helyzetből nem jön ki jól. Főleg nem egy könyvtár eldugott sarkában.
– Á, értem! Ne zavarjalak? Ezt szeretnéd? Még jó, hogy enni kijársz innen, mert nem fulladsz bele a könyvekbe. Szép! Ez tetszik! Azt elfelejtetted mondani, hogy egy gerinctelen féreg vagy, aki összetöri más szívét és lelép.
Linda arca sötét volt a haragtól. Látszott, hogy dühét napokon át érlelte. Szürke, csónaknyakú pulcsija lecsúszott a válláról és láttatni engedte napbarnított bőrét. Barna szeme megvillant, és még a haja is szikrázott haragjában.
– Ne haragudj, de nem érek rá ilyen jelenetekre! Azt hittem, érett nő vagy, és értesz a szóból akkor is, ha nem mondok semmit.
– Érett nő? Ezt te mondod, aki úgy viselkedsz, mint egy gyerek és megfutamodsz, ha megkapod a kívánt ajándékot? Miféle ember vagy te?
Albert elfintorodott. Látta, érezte, hogy páran már nagyra nőtt fülekkel hallgatják a jelenetet, elvégre buli van, és az sokkal érdekesebb, mint bármi, ami itt a könyvekben hallgat.
– Kérlek, hagyd ezt abba. Ha kimondom, hogy annyi volt, békén hagysz? – vette lejjebb a hangját, hátha a másik is úgy tesz majd.
– Te egy szánalmas lúzer vagy! És csak azért nem nevezlek faszfejnek, mert még azt se érdemled meg! Na, bújjál csak bele a könyveidbe, és ne aggódj, nem fogom világgá kürtölni, hogy gyáva vagy.
– Linda! Mire jó ez? – Állt fel Albert, hogy közelebb lépjen hozzá, de a lány váratlanul arcon csapta. Aztán megfordult és kiviharzott a teremből. A férfi meg se mozdult. Az futott át az agyán, hogy nincs kizárva, hogy megérdemelte.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
