Mirkó feszengve hallgatta anyját. Egy csepp kedve se volt hozzá, mert várta az egyik barátja, már rég gémelniük kellett volna, erre Mara olyasmikről beszél neki, amiket fel se fog. Anyja szerelmes? Az ilyen öreg nők is lehetnek még azok? Elfintorodott, és kibámult az ablakon. Neki még nem igazán jöttek be a lányok, mert egyik se különösebben érdekes, és nem bírta a hosszú körmeiket, amelyekkel a fiúk után kapkodtak. Az osztályában nem egy haverja csókolózott már, de egyik sem volt elragadtatva. Mind azt mondta, a lányok akarták. Lehet, hogy hazudtak, de őt nem izgatta. Az viszont igen, hogy anyja váratlanul megkérdezte, hogy mit szólna, ha kiköltöznének Amerikába.
– Amerikába? – ismételte ingerülten. – Oda, ahol mindenki hülye?
– Jaj, Mirkó, honnan szedted ezt a hülyeséget! – hördült fel Mara.
– A tanárom is ezt mondta és tudja mindenki – hangzott a keresetlen válasz.
– Nem hiszem, hogy igazuk lenne, mert mindenhol vannak okosok és buták. Viszont nagy ország nagy lehetőségekkel. Mit szólnál hozzá, ha ott élnénk? Disneyland? Hollywood?
– Ugyan, anya! Nem vagyok dedós. A filmek nem érdekelnek, de a barátaim igen. És mi lenne apával? Őt mikor láthatnám?
Mara nem szólt semmit. Igazat adott neki, de azt a kérdést a fia nem tette fel, hogy őt mikor látná, ha elválnak útjaik. Lehet, hogy Mirkónak mindig is apja volt a fontosabb? Tény, hogy jól kijöttek, de ha meg ővele volt, akkor se volt gondjuk egymással.
– Nyaranta itthon lennél – nyögte ki szomorúan.
– Nem hiszem. Tudom, hogy sok pénz a repülő, és nem hiszem, hogy arra akarnál költeni. Meg egész évben nem találkoznék vele, a nyár rövid. Biztos, hogy te el akarsz menni?
– Nem tudom, kicsim…El. Vagy nem is vagyok biztos benne. Nem tudom, mi lenne velem nélküled! – Mara szemében megjelent az első könnycsepp. Sokkal, de sokkal jobban fájt neki ez a beszélgetés, mintsem gondolta volna.
– Ki az a Gábor, aki miatt menni akarsz? Sose hallottam róla. Egyszer se említetted, most meg vele mész?
– Nehéz ezt megértetnem veled. Mindig is szerettem őt. Ahogy ti mondjátok, a tuti befutó. A nagy Ő és most lehetőségem lenne végre boldog lenni.
Mirkó unta a szöveget. Boldogság vagy mi, ugyan mire jó az? A felnőttek már öregek, és nekik olyasmi nem is kell. Már megkaptak mindent, nem?
– Mehetek? Regő vár, játszani akarunk, majd megbeszéljük ezt máskor, jó?
Mara felállt, közelebb lépett hozzá és suta mozdulattal magához ölelte fiát, aki csak azért hagyta, hogy hamarabb túl legyen rajta. Rühellte a nyálaskodást, és az érintésért se volt már oda. Az dedósoknek való, nem neki, akinek minden porcikája tiltakozik ellene.
– Menj csak, de tudni akarok rólad! Hétre itthon legyél, mert még nem mondtad fel a törit.
– Nem is fogom, mert…- itt elharapta a választ, mert majdnem kimondta, hogy egy sort se tanult meg belőle, de akkor biztosan otthon kellett volna maradnia.
Így a csupakéz és láb fiú már a lépcsőházban volt, mire meghallotta volna a választ. Mire kiért az utcára, el is felejtette egész Amerikát meg anyja hülyeségeit. A sarkon befordulva eltűnt a következő tömbben, hogy este hétig ne is létezzen ebben a világban.
Mara leroskadt az ebédlőasztal mellé és elsírta magát. Hirtelen jött ez az egész, de szerencsére nem kellett azonnal választ adnia. Gábor nem sürgette, mert aki húsz évet tud várni, annak pár hét nem számít, mondta, amikor reggel beszéltek. Miután kisírta magát, megmosta az arcát, és újabb adag sminket tett fel. Benyúlt a szekrénybe és előhúzta a kedvenc farmerjét, hozzá egy sötétkék pólót meg egy műbőrdzsekit, és már készen is állt a délutáni kirándulásra. Szerelme egy különleges kalandot ígért neki. Már a gondolatára is elmosolyodott. Finoman ceruzavonással kiemelte macskaszemét, és miután végzett, pár csepp parfümmel koronázta meg a művet. Emese eszébe se jutott. Úgy jött el tőle, hogy ha ennyire nem akarja látni, akkor nem megy a közelébe. Kicsit furdalta a lelkiismeret, de félresöpörte.
Gábor a kapu előtt szobrozott egy ideje, és amikor meglátta, azonnal megölelte.
– Gyönyörű vagy! – mondta csillogó szemmel. – Legszívesebben nem mennék veled sehová…
Mara felnevetett. Ugyanez fogalmazódott meg benne. Nem kirándulni akart, nem ebédelni, nem sétálni, hanem szeretkezni méghozzá órákon át, egész nap, ameddig csak bírja szusszal.
– Gyere fel! Kívánlak! – súgta a fiú fülébe, és már húzta is befelé.
Az a délután feltette az i-re a pontot. A szerelem, amely bennük volt mindvégig, most szenvedélyes szerelmeskedésben csúcsosodott. Gábor minden porcikája Mara után kiáltott, és a lány egészen elgyengült, amikor újra meg újra végigcsókolta a testét, amikor kezével bejárta teste minden zegzugát. Olyan szerető, olyan partner volt, amilyennel sose találkozott még életében. Adott és adott, miközben hagyta, hogy Mara elolvadjon a karjai közt. Amikor összefonódott testük elernyedt, mindkettőjükből kiszakadt egy hangos kiáltás.
– Sose hittem, hogy ennyire jó lehet valakivel! – mondta a fiú. – Egyszerűen nem tudok betelni veled. Mintha…
– Tudom…Érzem, hogy újra akarod! – kacagott a lány. – Semmit nem akarok jobban, mint veled lenni és veled maradni életem végéig.
Másodszor is eljutottak a csúcsra, és mindketten úgy érezték, ez csak a kezdete egy közös életnek, amely nem a szenvedélyen alapul, de azért nem mellőzi majd, ez bizonyos.
– Szerinted jó lesz nekünk együtt? – kérdezte Mara nagy sokára.
– Dehogy! Pokolian fogunk szenvedni szex közben. Majd néha megjátszom, hogy élvezem! – nevetett a jóképű férfi, aki már rég elfelejtette, milyen az, ha úgy szerelmeskedik, hogy szereti a partnerét.
A vágy és a tűz olyan keveréke volt a délután, ami nem sokszor jut egy embernek élete során, főleg nem akkor, amikor már nem tini.
– De kis disznó vagy! Csak nehogy pórul járj, amikor imitálom neked az orgazmust!
– Sose tennéd! Ismerlek. És különben is nincs rá szükséged…Nem?
– Nincs! Mondd, belevágjunk?
– Nem kérdés. Én mindennél jobban szeretlek, és veled akarok élni. Rajtad áll, képes vagy-e eldobni itthon mindent.
– Mirkó nem akar jönni…Érzem. Nem érdekli Amerika, és úgy gondolom, abban a korban van, amikor a barátai a legfontosabbak. Meg az apja.
– Biztos vagy ebben? Ki fogod bírni nélküle?
– Talán…De azt akarom, hogy gyakran legyen velünk.
Gábor megsimította az arcát és szorosan magához húzta. Érezte, hogy a lágy bőr, a rugalmas test érintése a lehető legjobb dolog most az életében. Mara, a minden, a legtöbb, amit kaphat az élettől, és ha lesz is gondjuk, megoldják. Nem engedi el többé.
– Hidd el, ahogy nőni fog, változni fognak az érzései is. Kedvet kap előbb-utóbb a nagyvilághoz, és mi ott leszünk neki, ha netán New Yorkban vagy akárhol akarna tanulni.
Egy sóhaj volt a válasz. Hónapok, évek voltak hátra addig, de ki tudja, mit hoz még az élet.
– Akkor együtt? – nézett mélyen Mara szemébe.
– És Tara?
– Tőle nem tartok. Okos, rátermett lány. Ősszel egyetemre megy. Éli az életét, és akkor boldog, ha az apja az.
– Azért beszélsz vele?
– De nem ma. Ma csak rád akarok figyelni, meg egy pohár vízre, mert úgy érzem, menten kiszáradok. És a gyomrom is korog.
– Így jár, aki nem eszik, hanem nőkkel hempereg! – Mara hangosan nevetve feltápászkodott, és kisétált a hűtőhöz. Megállt, és bámulta a félig üres polcokat.
– Ha csinálok egy hatalmas rántottát, jó lesz? – kérdezte.
Válasz nem érkezett.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
