„Nem szégyelled magad? Én szégyellném magam a helyedben! Nincs benne szégyenérzet?”
Ezek azok a mondatok, amelyek a legtöbb ember életét meghatározzák ma is. A pszichológiában a szégyen és bűntudat két különböző fogalom. A bűntudat azt jelenti, hogy megbánunk valamit, amit rosszul tettünk, és jóvá akarjuk tenni.
A szégyen azonban erősebb. Nem a tett a probléma, hanem maga az ember, mert beépül, és azt sugallja, hogy rosszak vagyunk. Belülről rombol, csendben, de szisztematikusan. A szégyen azt suttogja, hogy nem vagy elég jó, baj van veled, és ezen nem tudsz változtatni. Ha valaki megismerne, akkor se tudna elfogadni. Ezek a gondolatok idővel belső meggyőződéssé válhatnak, amelyek meghatározzák döntéseinket, kapcsolatainkat és egész életutunkat.
A szégyen ereje abban rejlik, hogy rejtőzködik. Az emberek nem mondják ki, nem beszélnek róla, és maguk előtt sem ismerik be. Ezért elszigeteltséghez vezethet, amellett torzítja a belső képet, és sokan magukba fordulnak, mert úgy hiszik, mások látják, hogy mennyire kevesek, mennyire jelentéktelenek.
Jelentős mértékben befolyásolhatja a mindennapi döntéseket is, hiszen így egyesek nem mernek jelentkezni egy munkára, mert úgysem lesznek elég jók, vagy amikor egy nő benne marad a bántalmazó kapcsolatban, mert azt hiszi, ezt érdemli. A férfiak közül sokan azért nem kérnek segítséget, mert szégyellik gyengeségüket, vagy valaki nem mer kilépni az árnyékból, mert fél a kritikától.
A szégyen nem mindig roppantja össze az egyént, de elhiteti, hogy kevesebb jár neki. Ez mély szorongáshoz, depresszióhoz és függőségek kialakulásához vezethet. A legfájdalmasabb talán, hogy generációkon át öröklődhet. Aki szégyenben él, akaratlanul továbbadja a gyerekeinek, azt sorolja, hogy nem vihetik többre, mint a család többi tagja, mert nekik más élet jutott, ők nem rendelkeznek előkelő származással, lehetőségekkel stb.
A szégyen forrásai végtelenül sokfélék. Gyakran hétköznapi dolgokból fakadnak: testsúly, öregedés, bőrhibák vagy a nem vagyok elég vonzó érzése táplálhatja, de a szegénység, adósság, a nem elég sikeres élet is megteremti csíráját. Meg kell még említenünk még a válást, a családi hátteret, vagy épp a gyerekkori traumákat és az iskolai kudarcokat is.
A legmegrázóbb talán az, hogy az emberek gyakran olyan dolgok miatt szégyellik magukat, amelyekről nem tehetnek. Pl. a gyerekkoruk, a családjuk, vagy a velük történt igazságtalanságok. Ára nagyon magas, mert egy meg nem élt élet lehet a következménye, hiszen nem mondjuk ki, amit érzünk, nem kezdjük el élni, amit szeretnénk, nem adunk magunknak újabb esélyt, és ez azzal jár, hogy lemondunk valamiről, amiben örömünk lehetne.
Feltehetjük a kérdést, hogy van-e kiút? Igen, de nem azonnali és nem gyors. Oldódása kapcsolódásokon át történhet. Ki kell mondanunk a rejtett dolgokat, észre kell vennünk, hogy nem fordulnak el tőlünk az emberek, és meg kell tapasztalnunk, hogy nem vagyunk egyedül. Csakis kimondásban indul el a gyógyulás. Fontos, hogy felismerjük, nem hibáztathatjuk magunkat mindig, hogy keressünk biztonságos kapcsolatokat, amelyek megerősítenek, és szakembert is, ha elakadtunk.
A szégyen nem egyszerű érzés. Olyan belső történet, amit mi írunk magunknak, és ezáltal képesek vagyunk magunkban hordozni évekig, évtizedekig. Az örökölt történeteket is ki lehet dobni, ki lehet írni magunkból, de csak akkor, ha elhisszük, hogy a szégyen nem az igazság, csak egy mélyen belénk rótt érzés, amelyet meg tudunk változtatni egy belső radír használatával. Minden törölhető és átírható, ha eléggé akarjuk. És akarnunk kell!
Fotó: Andrea Piacquadio: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/no-kez-felelem-szaj-3812752/
