Elcsépelt lenne azt mondani, hogy a gyermekbántalmazások korát éljük. A legvédtelenebbek, a legsérülékenyebbek mindig is a gyerekek voltak a történelem során, mégis ma, a 21. században, amikor egyre több csontváz esik ki a szekrényből, szinte alig történik valami változás. Az európai ember felemeli szavát a gyermekmunka ellen, de hazug módon hallgat a szexuális kizsákmányolásról. Hallgat és tagadja azon tendencia növekedését, amelyben a férfiak egyre fiatalabb lányokon, gyakran kiskorúakon élik ki a fantáziájukat, és kerülnek velük intim kapcsolatba. És ez még nagyon finom megfogalmazás volt. A prostitúcióra való kényszerítés nem újkeletű, és nem lehet elfelejteni, hogy van rá igény, ezért történik. Beteg lelkű emberek mindig is léteztek, de ma valahogy a reneszánszukat élik, és nincs ellenük elég rendelkezés, nem elég szigorúak a törvények, és az áldozathibáztatás az egekig ér.
Alig múlik el olyan hét, hogy ne derülne ki, hogy az egyházak valamelyikében, leggyakrabban a katolikusok közt, akad egy pap, aki bántalmazott, szexre kényszerített fiúkat vagy lányokat.
Különösen fontos lenne feltenni ennek fényében azt a kérdést is, hogy miért annyira fontos a cölibátus a katolikusok számára, hiszen nem befolyásolja a papok munkáját, pontosabban igen, de nem pozitív irányban. Sehol a Bibliában nem mondja ki egyetlen evangélium sem, hogy csak akkor jó egy pap, egy pápa, egy egyházi vezető, ha nincs felesége. Mindez annak terméke, hogy a középkorban és előtte is, a nőket másodrendűnek tekintették, lenézték, és megpróbálták kifejezetten a szex eszközének tekinteni. Ezért kaptak alantas jelzőket, ezért tárgyiasították őket, és írták ki a Bibliából a pozitív szerepüket. Szűz Márián kívül alig van nő, aki elismernek, és ne feledjük, őt se hozzák hírbe azzal, hogy szexhez kötik.
Az emberek mintha örökösen rettegtek volna az ösztöneik kiélésétől, és ne feledjük, ma is nehezen tudják kordában tartani őket, hiszen a nőket talpig elfedik egyes országokban azért, hogy ne legyenek a csábítás eszközei. Nevetséges még a gondolata is annak, hogy egy női test csak arra jó, hogy egy férfi vágyait felébressze, és míg ő maga nem képes kontrollálni azt. Voltaképpen akkor melyik nem a gyenge?
Mi lenne abban az esetben, ha például a katolikus egyház egyszerűen átírná az átírhatatlant? Isten sose mondta, hogy nem szabad házasodni, nem szabad megnősülni, csak a vallásos vezetők találták ki, és erőltetik rá a papokra. Vajon egy pap rosszabb lenne, ha lenne családja, gyerekei, ha olyan életet élne, ami természetesebb? Gondoljunk csak a református egyházra! Sehol sem tökéletesek az emberek, de Isten szolgái rosszabbak lennének vajon, ha szerelmesek lennének? Mitől kevesebb egy olyan férfi, akinek családja van?
Ezek nem kőbevésett dolgok, hiszen semmi sem az a világon, csak sokan képtelenek megérteni, hogy mennyire káros a merevség. Az a pap, akinek van felesége ugyanúgy tud keresztelni, prédikálni vagy temetni, mint az, akinek nincs. Miért ennyire fontos olyasmihez ragaszkodni, ami ekkora károkat okoz, nem beszélve arról, amit eltusolnak, elhallgatnak. Isten embere vagy, aki annak tartja magát, hogyan maradhat jó és kötelességtudó, ha kiderülnek a disznóságai, ha kiderül, hogy kisfiúkkal vagy kislányokkal van, és nem csak próbálkozik? Miért elégednek meg azzal az egyház vezetői, hogy áthelyezik más városba? Mi annak az értelme, hogy nem akarják elfogadni, hogy papjaik törvényt sértettek, hogy gyerekek életét tették tönkre alantas vágyaik miatt? Nem lenne sokkal jobb a szabályok megváltoztatása? Miért kell egy papnak azt hazudnia, hogy nincsenek vágyai? Természetesen itt olyan vágyakra gondolunk, amelyek az egészséges lelkű férfiakat jellemzik. Azokra, akik mást gondolnak, éreznek, nincs mentség, nincs magyarázat, nem lehet!
És sokan, nagyon sokan tudják, milyen vezetők, a vallásos férfiak élnek köztünk, de hallgatnak. Miféle emberek ők, hiszen akkor se lépnek, ha tapasztalják a bűnt?! Meddig kell még eltűrni, hogy azok menjenek tönkre, akik állítólag a legfontosabbak: a gyerekek.
Mi lenne, ha jönne egy olyan pápa, aki mondjuk nem nyolcvanéves lenne, hanem csak hatvan, haladó szellemű, aki írmagját is kiirtaná az ilyesféle bűnöknek és közben azon igyekezne, hogy a családalapítás mindenki számára elérhető legyen?
Jézusról nem tudjuk pontosan, volt-e felesége. Úgy hiszik sokan, hogy volt. Ha százszázalékosan be tudnánk bizonyítani, hogy igen, akkor csökkenne értéke azok szemében, akik szeretik őt? Rosszabb lenne, ha tudnánk, hogy volt gyereke? Nem valószínű, hiszen egy embert, legyen az Isten fia, biztosan nem ezek miatt fogadunk el, hiszünk benne és reméljük eljövetelét. Vagy tévedek?
A pokol a Földön van, nem máshol, vagy máshol is, de az biztos, hogy sokféleképpen létezik ezen a bolygón. Mi, emberek, akik itt élünk egy szösszenetnyi ideig, nem tehetnénk jobbá ezt a helyet, ha módunkban áll? Talán igen. Mégse történik semmi, mert a változást nem bírja megemészteni a vallás, de vele együtt az emberiség sem.
Ilyenkor, amikor annyira biztosak vagyunk az elért eredményekben, amikor kimondjuk, hogy soha többé erőszak, háború, megkövezés, emberek megcsonkítása, bezárása, egyszer csak jön valaki, aki annyit mond: DE. Sajnos, ezt a múlt században többször is megtapasztaltuk. Háborúk, népirtások évszázada volt az, nem beszélve a milliónyi sebről, amelyben véreztek az emberek. Úgy hittük, örök a Szovjetunió, Jugoszlávia, hogy Kína nem fejlődik és nem lesz belőle nagyhatalom, és mégis minden, de minden megváltozott.
Mennyivel könnyebb és jobb lenne úgy élni, hogy gyerekeink biztonságban lennének, ha elmennek hittanra, ha a papok szava igaz lenne, és Istent nem használná fel senki alantas céljai elérésére! Naivitás ez felsőfokon? Meglehet. Ha igen, akkor a világ nagyon szomorú hely, és sokáig az is marad, ha nem teszünk ellene, mert a pénz megeszi a lelkünk.
Kép forrása: Pinterest
