Az 1940-es évek elején Henri Matisse-nál vastagbélrákot diagnosztizáltak. Párizsban egy életmentő, de rendkívül kockázatos műtétet hajtottak végre rajta, amely sikeresnek bizonyult, de maradandó következményekkel járt. Ágyhoz kötve és kerekesszéket használva kellett élnie hosszú hónapokon keresztül. Ezt az időszakot a festő második életeként emlegette, mert bár élt, egy másfajta testben kellett alkalmazkodni a lehetőségekhez. Fizikai gyengesége miatt nem tudott festeni, képtelen volt hosszabb ideig álldogálni, ezért fordult a papírkivágások felé. Azt mondta, mostantól ollóval rajzol. Szenvedett attól, hogy művészileg nem lehetett teljesen szabad, mégis úgy érezte, hogy szellemét nem zárhatja teste börtönébe. Betegsége nem törte meg, hanem új utakra terelte.
Élete utolsó éveiben készített művei bátor színeket és formákat tartalmaznak, erőt és az élet szeretetét sugározzák.
Példája mindannyiunk számára inspiráló lehet, mert könnyen feladhatta volna, mégse tette. Bátorsága abban rejlett, hogy nem ragadt bele a veszteségbe, hanem igyekezett megtalálni azt a kiskaput, amelyen át kiláthatott a fájdalom mögül. Az ő története arra emlékeztethet bennünket, hogy a korlátaink nem feltétlenül a végét jelentik valaminek, lehetnek új kezdetek, ha máshogy állunk hozzájuk. A nehézségek nem egyszer teremtettek már új szépséget és új erőt.
Az emberi élet nem kevés kínnal és gyötrelemmel tarkított. Nem közhely, hanem mindennapi tény, hogy a betegség nem válogat, egyaránt elér fiatalt, öreget, szegényt, gazdagot. Sajnos, hatalmas szerencsével kerülhetjük csak el, néha még a tudatos és egészséges életmód sem segít. Hogy mit tehetünk? Talán annyit, hogy megőrizzük a lelkünk, és találunk valami olyan elfoglaltságot, amely ideig-óráig segít abban, hogy megfeledkezzünk arról a világról, amely nem kegyes hozzánk.
Matisse egyik legjelentősebb késői műve a Rózsafüzér-kápolna lett Vence-ben, amelyet 1947 és 1951 között tervezett meg a dominikánus nővérek kérésére. A kápolna teljes belső terét ő álmodta meg színes üvegablakokkal, kerámiákkal. Úgy tekintett rá, mint élete főművére, mint egy teljes művészeti szintézisre, hiszen még miseruhákat is rajzolt.
Utolsó éveit főként Nizzában töltötte, ahol barátok és asszisztensek vették körül. 1954-ben, 84 éves korában szívrohamban halt meg. A Cimiez-i temetőben sokan keresik fel sírját, hagynak ott egy apró, emlékezést jelző követ, mert rajongói és barátai nem felejtik ezt a kivételesen erős és akarattal teli embert.
Kép forrása: Pinterest
