A kórház, amelyben az Arany Griff fejedelme feküdt, pazar épület volt. Megbújt az erdő mélyén, de annyira nem volt rejtetten, hogy ne lehetett volna könnyedén megközelíteni. A fél domboldalt megtisztították az építkezés miatt, amikor készült, és a töméntelen fa, amit kivágtak, már mutatóban sem volt sehol. Eltűnt egy hatalmas fafeldolgozóban, ami egy befolyásos ember tulajdonában volt, ahogy minden a város északi részén, beleértve a tavakat és a golfpályát is, amit két éve hoztak létre.
Dániel nagypapa bágyadtan pihegett az ágyon, de szeme csillogott. Nézte a mellette álló nőt, aki némileg kényeskedve szagolt a levegőbe, és nem győzte orra elé tenni parfümös kezét.
– Ne haragudj! – mondta negédesen. – Egyszerűen nem bírom a fertőtlenítő szagát, ahogy a betegségét sem. – Finom, rózsaszín nadrágkosztümje úgy állt tökéletes alakján, mintha kizárólag rá tervezték volna.
– Semmi baj, Evelin, megértelek! Sosem voltam beteg, most sem vagyok, csak ezek az idióták bent akarnak tartani.
Az idős férfi arcára kiült az undor. Gyűlölt nagyjából mindenkit, mert pipogyának tartotta az egész családját. A fiát, a fivérét, az unokáit, sőt a menyét is, őt kiváltképpen. Az orvosokról se volt nagy véleménnyel, de mivel rájuk nem tudott hatni, elfogadta, hogy bent akarják tartani.
– Tényleg jól vagy? Aggódtam érted, mert azt mondták…– A harmincas nő elmosolyodott, és szemérmesen lehajtotta a fejét.
– Tudom, agyvérzésem volt. Ne viccelj már! Maximum elfáradtam egy kicsit, de ezek mást se várnak, csak hogy elpatkoljak, és átvegyék életem főművét. Ezt azonban nem hagyhatom. Segítesz nekem ebben? – Az öreg arca kipirult, és azonnal visszatért belé az élet, ha harcról volt szó. Mindig harcolt valakivel, legtöbbször a saját családjával, de nem maradtak ki a barátai és az alkalmazottak sem.
Az elegáns nő bólintott. Másra se vágyott, mint arra, hogy bosszút álljon. Nem volt olyan, amit Dániel ne kérhetett volna tőle. A virágcsokorra pillantott, ami nemrég érkezett, és fintorogva látta, hogy valaki alpári módon szegfűt is rakatott bele.
– Tudod, hogy melletted vagyok. Legyen bármi is a kérésed, én teljesítem. Ha meghatalmazol, akkor a cég irányítását is viszem, amíg te jobban nem leszel. Csak pár hét lehet, ahogy téged ismerlek. Fantasztikus ember vagy! – Hízelegni sose esett nehezére, így most is bevetett mindent, amivel elvarázsolhatta az ágyon fekvőt, aki bár elesettnek tűnt, mégse látszott olyannak, aki távozni készül.
– Ezt akartam hallani! Kincs vagy a számomra és nem akarlak elveszíteni…
– Nem fogsz, csak mondd meg, mit tegyek, hogy a fiad ne tudjon ártani nekem és neked!
– Evelin, drágám! Egyetlen dolgot szeretnék: legyél a feleségem! – mondta az ágyon fekvő, és hangja megtelt színnel. Valóban nem úgy nézett ki, mint aki halni készül, és korából is letagadhatott volna tíz évet, de akkor is hetvenkettő lett volna…
– Komolyan beszélsz? Tényleg el akarsz venni? – pirult el a nő, és őszintén zavarba jött. Legalábbis tökéletesen játszott el, ha nem is volt így.
– Igen! Mihelyt elhagyom a kórházat, rendezünk egy vacsorát és bejelentjük. Nem kell nagy felhajtás, ha nem bánod…
A nő a szívére tette a kezét és kacéran elmosolyodott.
– És ha én szeretnék egy óriási fogadást? Olyat, amilyet nem látott még a város, abban is benne lennél? – Azzal puha, illatos kezével Dániel keze után nyúlt, és úgy kulcsolta bele az övét, mintha legforróbb szerelmet érzett volna iránta. Az idős férfi megremegett. Újra férfi lett, épp olyan, mint régen, és a teste nem hagyta, hogy elfelejtse, hány meg hány nőt tett boldoggá valaha. Értett hozzájuk és nem vetette meg a társaságukat. Ha férfinak kellett lennie, akkor maximálisan az volt, és ezt minden nő díjazta.
– Benne vagyok abban is! Nekem az a legfontosabb, hogy te elégedett legyél! Nem tudsz olyat kérni, amit ne teljesítenék.
– Ó! – sóhajtott fel a nő. – Imádlak, te édes ember! Bízom benne, hogy a családod is elfogad majd idővel.
– Nem érdekel, mit gondolnak. Ha nem tetszik nekik, elküldöm őket a picsába! – kiáltotta hevesen a beteg. Kétség se fért hozzá, hogy megteszi, ha szükség lesz rá. Hogy az utolsó mondatot hallotta-e az érkező, nem lehetett tudni, mert az ajtó bár félig nyitva volt, nem úgy tűnt, mintha valaki hallgatózott volna mögötte.
– Nagypapa! – kiáltott fel Milla, ahogy belépett, de mielőtt teljesen figyelmével a nagyapja felé fordulhatott volna, megpillantotta Evelint. Megtorpant és tanácstalanul nézett a párosra.
– Milla, kicsi szívem! – kiáltott fel a beteg. – Csodásan nézel ki! Olyan vagy, mint egy modell!
A lány elmosolyodott, és már biztos volt benne, hogy a nagyapja nincs jól. Talán a megbolondulás szélén áll, mert soha az életben meg nem dicsérte addig. Bizonyára tettek valamit az infúziójába, mondta magának kijózanítóan.
– Köszönöm! Hogy vagy?
– lépett közelebb, de nem vette le a szemét teljes egészében az ágy mellett álló, parfümfelhőben trónoló idegenről.
– Jobban, mint egyesek szeretnék! Gondolom, téged is azért rendeltek haza, hogy elköszönhess, de tévednek!
– Igen, de én ezt nem bánom! Féltem, hogy…
– Hogy nem találsz életben? Pedig itt vagyok! Hadd mutassam be neked Kirády Evelint! A jobbkezem. Olyan, nekem, mint az oxigén! Ha ő nem lett volna…De itt volt, és boldoggá tett engem.
Milla ajka megremegett. Nem akarta elhinni, hogy nagyapja nem bolondult meg. Érezhetően fejébe szállt valami, amit szerelemnek gondolhatott. Mégis udvariasan kezet nyújtott a nőnek miközben azon töprengett, vajon apja tud-e mindenről?
Maxi az ajtóban állt és megcsóválta a fejét. Nem értette, hogy kerül oda az a nő, akit pár hete az apjával látott egy étteremben, méghozzá elég bizalmas helyzetben, Apja a nő vállát simogatta, majd a hajával játszadozott. Alig bírta levenni a kezét róla, csak akkor nem nyomult rá, amikor a pincér meghozta a vacsorát.
– Jó napot, Evelin! örülök, hogy megismerhetem! – mondta Milla olyan udvariasan, ahogy csak egy kisgyerek szokott lenni, aki ajándékra vágyik. – Látom, nagyapám igazán számíthat önre.
– Igen, mindig mindenben! – A nő hangja fagyos volt, de ajka mosolygott.
A nyomorult kígyó, gondolta Milla, és már tudta, hogy neki nem azért kellett hazatérnie, mert nagyapja annyira beteg. Inkább túlságosan is jól van, és ezt kellett megakadályozni, mielőtt saját családja ellen fordul.
Dániel megcsóválta a fejét, és nem akarta elhinni, hogy fia az unokáját akarja beáldozni csak azért, hogy megszerezze a vállalatot. Ám őt nem olyan fából faragták, mint azokat, akik könnyen bedőlnek a látszatnak. Nem véletlenül lett az Arany Griff elit és elegáns hely. Szóval Milla lesz a csodafegyver, gondolta gúnyosan. Vajon erővel vagy rámenősséggel próbál majd célba érni?
Maxi kis híján felröhögött, amikor összeállt fejében a még nem létező terv.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
