A pénz igenis boldogít, hidd el!

Van az a néhány régi, ócska közmondás, miszerint “a pénz nem minden” és
“a legjobb dolgok ingyen vannak”. Százával jelennek meg ehhez hasonló
gagyi posztok az üzenőfalamon, és kommentek sokasága ért egyet
ezekkel a hatalmas “bölcsességekkel”.

Hát…..nem. Rohadtul nem. Rengetegszer jártam már körbe a kérdést fejben – mit ér meg a jólét, és mekkora áldozatokat kell hozni érte. Merthogy áldozat, na, az van bőven. Én személy szerint eljöttem Sopronba, jó távol a barátaimtól, a családomtól, a beteg apámtól. Merthogy jobb ötletem nemigen támadt, az ingázással Magyarországról Ausztriába viszont szép összegeket lehet spórolni. Persze multimilliárdos valószínűleg így sem leszek.

Nem is azért teszem, hogy majd a medencémbe áthívhassam a gazdag barátaimat aranyporos whiskey-t iszogatni. Francnak sem kell ez a felesleges facebook-os magamutogatás. Nem fogok hazudni, ha merő véletlenből hozzám vágnának egy budai villát, már ropogtatnám az ujjaimat a szerződés aláírásához. Az már más kérdés, hogy a legtöbbünk a közelében sincs egy ilyen helyzetnek.

Viszont az sem járja, hogy örökké abban a hippi-létbizonytalanságban éljen az ember, amit a boldog húszas éveiben már egyszer megtapasztalt. Hiszen 21-22 évesen még lehet sírva röhögni azon, hogy hónap végén csak porlevesre van pénzed, de harminc felett azért ez már nem annyira vicces.

Oké, erre jogosan jöhetne a válasz: miért nem tanultál ki valami jól fizető, pénzes szakot az egyetemen, ami érdekel is? Sajnos a kérdés több sebből is vérzik. Egyrészt ki a franc tudja 18-19 évesen, mivel szeretne foglalkozni az elkövetkezendő 40 évében? Persze vannak kivételek, aki 6 éves koruk óta tudják, hogy a sportnak vagy a művészeteknek szentelik az életüket – ők a szerencsések. A többségünk viszont csak áll, mint egy kérdőjel, hiszen az eddigi legnagyobb problémája a matek doga és a fiúk voltak, most meg életre szóló döntést kell hozniuk.

Másrészt nem mindenkinek van pénze egyetemre. Ha meg szeretnél pályázni egy államilag támogatott szakot, akkor mindenből színötös kell, hogy légy, két nyelvvizsgával – hát, köszi. Nem baj, elmehetsz te fizetős szakra is, mi az a 400 ezer Ft félévente apádéknak. Ha ez ennyire egyszerű lenne, csak fogorvosokból, színészekből és bölcsészekből állna a világ.

Na de vissza a pénzhez. Egy halom papír önmagában természetesen nem boldogít, de amikor letudod az összes tartozásodat vele, valahogy megszépül a világ. A felesleges rongyrázásra elköltött tíz-és százezrek nem fognak pár óránál tovább mosolyt csalni az arcodra. De ha anyádnak valami komoly baja van, és csak egy magánklinikán néznek rá rendesen, akkor igen, az a pénz igenis boldoggá tesz.

Megértem azt, ha valaki – teszem azt – hivatásból a tanári pályát választja, és elfogadja, hogy valószínűleg sosem fog jól élni. Nekem ez már nem menne. Ha nincs meg a szülői támogatás, akkor sajnos kell egy olyan anyagi biztonságot teremteni magadnak, amire nyugodtan támaszkodhatsz, ha összecsapnak a fejed felett a hullámok. Ha már esetleg lesz gyerekem, nem szeretnék azon aggódni, hogyan fogom kifizetni szeptemberben a tankönyveket. Lehet erre azt mondani, hogy majd megoldod, meg ez 21. századi komfort-nyavalygás, de ennyi hadd járjon.

Ráadásul sok nő még mindig beleesik ebbe a kényelmes csapdába – választ magának valami 120 ezer Ft-os, könnyebb munkát, hiszen a ház ura úgyis jól keres. Ezzel szerintem egyébként még nincs is baj, ha mindkét fél elégedett a helyzettel. A probléma inkább ott kezdődik, amikor a nő már kilépne a kapcsolatból, de az anyagiak miatt képtelen rá. Ha ezen múlna, hogy el tudok-e válni, akkor félretett egymillió forint engem nagyon boldoggá tenne.

Nyilván aki 70 ezres magassarkúktól és dizájnertáskától várja a lelki békét, az egész egyszerűen hülye. A pénz viszont – tetszik vagy nem tetszik – szabadságot és biztonságot ad. Ha nem is mindent, de pár dolgot szerintem megéri beáldozni érte.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here