Ildi sose mondta el barátnőjének, hogy az esküvője előtt két héttel lefeküdt a vőlegényével. Vannak titkok, amelyek olyan kegyetlenek, hogy lavina módjára söpörnék el a benne résztvevőket. Nem mintha őt ez felmentette volna a tette alól, de legalább nem tett tönkre egy életet azzal, hogy őszinte volt.
Ez a fene nagy őszinteséget mindenki szajkózza, de istenigazából senki se akarja. Remekül megbújunk a látszatházasságunk, a megromlott kapcsolataink köpenye mögött és gondosan igyekszünk, hogy mögé ne tekinthessen senki.
Azon a céges bulin elveszítette a fejét, pedig már nem volt tini. Viszont a whisky tett róla, hogy úgy viselkedjen. Annakidején ő ismertette meg Alizt Alberttel. A magas szőke férfi nem volt az esete, mert kissé lányos képűnek látta, ám azon a bulin ez persze eszébe sem jutott, ahogy sok más sem. Nem is volt magánál, és talán bárkivel megtette volna, aki kéznél van. Utána kétszer is hányt, nem a szex miatt.
Sose beszéltek róla Alberttel, sőt még egy cinkos pillantást sem váltottak. Mintha az az este kitörlődött volna mindkettőjük agyából. És ez így volt jó mindenkinek.
Aliz gyönyörű és boldog menyasszony volt. Ő meg örömmel segített neki öltözködni vagy épp az asztalokat díszíteni. Magában meg is jegyezte, hogy annyira jelentéktelen volt az esemény, hogy különösebb lelkifurdalása sem lett.
Azóta hat év telt el. Kislányuk született és kisebb-nagyobb nehézségek mellett folyt az életük, ahogy mindenkinek. Albert és közte maradt némi távolságtartás, ha épp náluk találkoztak, de ezt mindenki megszokta és nem tette szóvá. Aliz soha nem akarta ráerőltetni, hogy kedveljék egymást, mert nem törvényszerű, hogy a legjobb barátnő és a férj puszipajtások. Csak a filmekben menő ez, vagy ott merül fel általában szerencsétlen kimenetellel.
Hétfő délután, amikor a belvárosban üldögélt egy kis kávézóban, nem sejtette, hogy minden gyökerestül megváltozik az életében. Az emberek annyira menekülnek a megszokottól, hogy el sem tudják hinni, hogy mekkora öröm, ha egy nap azonos módon telik el, mint az előző. Ildi sem gondolta, hogy unott telintettel üldögélve egyszer csak Albertet pillantja meg egy nővel, akinek a hátát simogatva terelgeti a kávézóba. Az ablakon át követte a jelenetet. Elmenekülni nem tudott, és ahhoz túl kicsi volt a hely, hogy észrevétlenül megbújjon egy sarokban. Mégis felpattant és a legtávolabbi sarokba húzódott várva a felszolgálót. Ha lett volna hátsó kijárat, biztosan eltűnik, mert nem akart még egy titok tudója lenni. Eszébe jutott, mennyire ügyesen őrizték a régit, de még egy biztosan nem fért volna meg mellette.
Ha van karma, akkor lehet, hogy így bünteti a hazugokat, gondolta keserűen.
Albert leültette a vézna kis nőt, aki olyan jelentéktelen volt, hogy a szürkének a leghalványabb árnyalata is színskála lett volna mellette. De a férfi valamit megláthatott benne, mert szinte ragyogott mellette. A veréb csak hallgatta és bávatag tekintettel bámult rá.
A jóisten verjen meg minden pasit, gondolta Ildi, aki nem bír magával. Mind jön a hülye nem figyelnek rá, nem ajnározzák dumával, no meg az otthon nincs szexszel. De ezzel a semmi nőcskével? Olyan vértelen volt, olyan szenvedélytelen, hogy egy kisebb vérátömlesztés talán megmenthette volna. Aztán eszébe jutott, hogy ő sem jobb a férfinál. Egy fikarcnyival sem, a lelkiismeretét a hat év semmilyen tisztítókendője nem pucolhatta tisztára.
Inkább kibámult az ablakon és reménykedett, hátha valami csoda folytán a párocska nem veszi észre őt. Rendelt még egy kávét, és olvasgatta a telefonját. Tudta, hogy észrevétlenül nem tudná elhagyni a kávézót, amíg Albert és a nő nem távoztak. Az ajtó közelében ültek.
Egy óra múltán még mindig csevegtek, a veréb mosolygott, Albert megállás nélkül beszélt. Biztosan nagyon szórakoztató lehetett, mert a kis nő időnként felkacagott. Talán a nevetése volt szép rajta. Csilingelő hangja régi karácsonyokat idézett. A férfi többször megfogta a kezét, megsimogatta, aztán a haját is. Egyértelmű volt, hogy nem lehetett csak egy ismerőse.
Ildi végigmozizta a kapcsolat ezen lépcsőfokát, és lassan ideges lett. Már másfél óra is elmúlt, amikor még mindig rájuk várt. Megevett két sütit is, ivott egy ásványvizet, és ezalatt egyszer sem tapasztalta, hogy Albert feléje nézett volna.
Ekkor az jutott eszébe, hogy talán meg sem látta. És így nem tart attól, hogy beárulja Aliznak. Vajon mit is mondott volna neki? „Figyelj, drága, a férjed egy nőcskével randizott, láttam őket!” Aliz szeme kikerekedett volna, és valószínűleg elsápad, aztán magába zuhan. Ahogy mindenki. Kellett ez neki? És épp tőle? Akar ő rosszat neki?
Nem akart erkölcsi kérdésekbe bonyolódni önmagával, ezért abbahagyta a rágódást. Mérgesen figyelgette őket és legszívesebben odaordított volna, hogy húzzanak el, neki is dolga van.
Mintha meghallották volna az utolsó segélykiáltást, mert felálltak. Albert felsegítette a nőre a kabátot.
„A büdös életbe, ez a nő tud valamit!”– gondolta Ildi.
Gyorsan belebújt megint a telefonjába remélve, hogy kifelé menet sem veszik észre a férfi. Fizettek és a nő elindult. Albert valamit súgott neki, majd elindult Ildi asztala felé.
Amikor megállt mellette, Ildi vörös arccal bámult rá.
– Szia! – mondta zavartan.
Albert kedvesen elmosolyodott. A szája sarkában megült a gúny.
– Ha egy szót is szólsz Aliznak, elmondom a kettőnk kalandját! – mondta a fogai közt átszűrve a szavakat. – Biztos lehetsz benne, hogy nem fogja díjazni. Szép délutánt!
Azzal megfordult és máris a másik nő mellett mosolygott tovább.
Ildi csendben nézett utánuk, miközben a karma elégedetten összedörzsölte a tenyerét.
