Ezután napokig nem találkoztak. Olívia tisztában volt vele, hogy mai a szerelmek, vagy nevezzük csak bontakozó kapcsolatoknak, már mások, mint régen. Nem azért, mert minden megváltozott, hanem mert az emberek változtak meg, elsősorban idősebbek és tapasztaltabbak lettek. Mégis bántotta, hogy Ádám úgy viselkedik vele, mintha megsértődött volna. Mint egy dacos gyerek, mondta félhangosan, amikor második napja nem üzent neki.
Ekkor összeszedte minden bátorságát és ő írt, érdeklődve, minden rendben van-e. Még azt is megkérdezte, hogy talán megbántotta-e valamivel, de a férfi egy tömör nemmel felelt. Pontosan olyan volt ez a válasz, mint a nőknél, a mi bajod van kérdésre adott dacos semmi-felelet. Mindkét fél tudja, hogy hazugság, mégis hagyja. Bántotta ez a viselkedés, ezért, hogy ne legyen nehéz a szíve, kedvesen arról faggatta, hogy felvidíthatná-e. Ádám hosszú ideig nem válaszolt, majd annyit írt csak, hogy éppen nincs jól, valami gyomorproblémája van, és most nem szívesen beszélgetne, ha nem gond.
Menten elszégyellte magát a tolakodásáért, így gyorsan jobbulást kívánt és elköszönt. Lehet, hogy tényleg nincs jól, ő meg nyaggatja? Nem viselkedik valami megértően, szidta önmagát. Miféle dolog ennyire erőltetni a kapcsolatot, ha az nem működik? Rosszkedvűen ment dolgozni, még rosszkedvűbben ügyfelezett, és fia iskolai eredményei se vidították fel. A kisördög azonban nem hagyta nyugodni. Ott motoszkált benne és azt suttogta, hogy Ádám hazudik.
Nem bírt nyugton maradni, ezért munka után elment a férfi munkahelyére. Sokáig ült a kocsiban, de az irodából öt után nem jött ki senki. Talán még sincs bent, mondogatta, hiszen beteg, ő meg még kételkedett benne. Amikor épp gázpedálra lépett volna, megpillantotta. Hosszú kabátban, elegánsan lépett ki az üvegajtón, és elindult a metrólejárat felé. Ha beteg is, nem látszik rajta, ezt azonnal megjegyezte a benne rejtőzködő ördögfióka. A metróba azonban nem követhette, mert mire észbe kapott és kiszállt volna, a férfi el is tűnt a lépcsőn.
Felsóhajtott. Még mindig nem biztos, hogy nem mondott igazat, mentegette. Hátha csak be kellett ugrania valamiért a céghez, ami halaszthatatlan.
Péntek volt, egy hete találkoztak először, és akkor boldogan repkedett, most meg gyalázatosan fájt a szíve valaki miatt, akit nem is ismert.
Mielőtt elmerült volna az önsajnálatban, megszólalt a telefonja. A Keresztapa édes-bús zenéje hangzott fel, mire kikotorta táskája aljáról. Meglepődött, hogy Brigi hívja.
– Jaj, de jó, hogy felvetted! – kiáltotta. – Bajban vagyok, és egyetlen ember van, aki nem nevet ki, az te vagy.
– Szerintem, lenne még, aki nem nevetne rajtad, de azért halljam, mi történt?
– Képzeld, a ruha, amit rendeltem a neten, nem az igazi. Vagyis szerintem nem az. Nincs kedved megnézni rajtam? De nem képen, hanem igazán. Olyan, de olyan nagyon szükségem lenne a te értő szemedre!
– Brigi! Te megijedtél valamitől? – kérdezte óvatosan.
– Dehogy, csak emlékszem rá, hogy te régen divattervezőnek készültél. Hátha tudnál egy-két jó ötletet, hogyan alakítsuk át.
– És a vőlegényed? Ő mit szól hozzá?
Brigi hangosan nevetni kezdett.
– Ő nem láthat, pedig nagyon kíváncsi. Alig bírtam most is visszaküldeni a városba, mert kedd óta a nyomomban van. Szerencsére ma dolga van, és én végre kedvemre szenvedhetek.
– Mit szeretnél tulajdonképpen? Menjek haza?
– Kérlek, kérlek, tedd meg a régi barátságunk emlékére! Barna nagyon háklis, de nem is csoda, mert irtó jóképű, nem lehetek mellette közepes!
– Nyugodj meg! Ha Márkot elvállalja az apja megint, akkor holnap utazom haza. Már jó a kocsim, nem kell vonatoznom sem.
– Tudtam, hogy tündér vagy! – sikoltott Brigi. – Meghálálom! Te ülsz a lagziban a fő helyen, és egy percig se pihenhetsz, mert mindenki meg fog táncoltatni.
– Szép kis hála! – kacagott Olívia. Tulajdonképpen nem bánta, hogy újra haza kell ugrania, mert ha a városban marad, biztosan nem gondol majd másra, csak Ádám viselkedésére. Ezt meg nem akarta.
Gázt adott, és péntek esti forgalomban elindult hazafelé. Márkot nem lesz nehéz az apjához küldenie, gondolta, szeret nála. A volt férje remek apa, csak férjnek nem volt kiváló.
A ház elé érve, hallotta, hogy üzenete érkezett. Azonnal tudta, hogy csak Ádám lehet. És tényleg. Végtelenül kedvesen és aranyosan annyit írt, hogy szerencsére túl van ezen a nyavalyás betegségen, és ha Olívia ráér, szívesen lenne vele szombaton. Találják ki közösen a programot. A nő szíve belesajdult. Nem rég látta, hogy semmi baja. Elvileg aznap is találkozhattak volna, erre épp másnap akarna, amikor ő megígérte, hogy elutazik. Ezért annyit írt, hogy sajnálja, de elígérkezett, vasárnap jön csak vissza.
Ahogy megnyomta a küldés gombot, megcsörrent a telefonja.
– Édes Olívia, te most haragszol rám és lerázol? – kérdezte Ádám bűbájosan. – Valami rosszat mondtam, vagy tettem?
Erre mit mondhatott? Hogy a gyanú nagyon erős benne? Hogy nem hisz neki, pedig semmit se tett?
Kicsit zavarosan magyarázkodni kezdett, emlegette az esküvőt, meg a barátnője problémáját, de a férfi nem adta fel.
– Ugye, nem mondod, hogy fontosabb neked egy vacak ruha, mint hogy együtt legyünk? – kérdezte viccelődve.
– Nem, persze, hogy nem, de ígéretet tettem!
– Jaj, akkor mondd vissza! Az a nő csak tud egyedül dönteni! Elvégre azt mondtad, harmadszor megy férjhez. Nehogy már ugráltasson! Na, szépséges Olíviám, mondj igent! Hiányzol!
És a nő beadta a derekát. Hogy mondhatott volna nemet ezekre a szép szavakra? Hiszen olyan szenvedélyesen kérlelte! Mégiscsak jelent neki valamit! Úgy látszik, tényleg beteg volt, ő meg gonosz módon nem hitt neki.
Végül azzal köszöntek el egymástól, hogy másnap tizenegykor találkoznak a Rómain, és onnan mennek valahová, ahová kedvük tartja. Olívia szíve azonnal más ütemre kezdett verni és végig azt lüktette, hogy Adám vele akar lenni, Ádám vele akar lenni.
A férfi még egyszer elmondta, hogy sokat gondol rá, és alig várja, hogy megölelhesse.
Ennél szebb muzsika nem is kellett neki. Van, akinek fontos. Egy ilyen baromi jóképű férfinak, akinek gondolatára is megremeg a teste. Hogy mi lesz Brigivel? Ezen még gondolkoznia kellett. Aztán a hasmenés, megfázás és a Márk beteg lett hármas hazugságából az elsőt választotta. Talán az a legelfogadhatóbb, nyugtatta magát. Nem volt lelkiismeret furdalása, elvégre azzal akart lenni, akibe kis híján beleszerelmesedett egy hét alatt. És ez nem bűn, nem igaz?
Kép forrása: Pinterest