Brigi csalódottan vette tudomásul, hogy Olívia nem siet a segítségére. De amikor megtudta, hogy nem olcsó kifogás, hanem egy kibontakozóban lévő szerelem van a dologban, elnevette magát.
– Ennél jobb hírt nem is mondhattál volna – közölte vidáman. – Természetesen hozd el őt is!
– Sajnos nem tehetem. Nem akarom elkapkodni, nehogy azt higgye, erőszakos vagyok.
– Félig megértelek, félig nem.
– Hidd e, jobb lesz így, és az különben is a te napod, szeretnék mindenben melletted lenni.
– Akkor vasárnap várlak, és ne merd lemondani, mert megfojtalak.
Ekkor még Olívia is nevetett.
Szombat reggel korán ébredt. Kellemes izgalom járta át, ha eszébe jutott, hogy Ádámmal kószálhat a Duna-parton vagy épp a kellemes utcák egyikében. Majdnem húsz fok ígérkezett, és ez csak még vidámabbá tette. Viszont nem beszélték meg a pontos helyet, így várt. Kilenc is elmúlt, de a férfi nem jelentkezett. Már rég kész volt, haját megmosta, minden lehető testrészét szőrtelenítette, frissen festette a körmeit, és amikor nem bírta tovább, írt egy üzenetet. Válasz nem érkezett, Ádám meg se nézte. Talán elaludt, mondta magának. Megeshet, viszont neki el kellett volna indulnia, ha nem akart késni. Türelmetlenül téblábolt egy ideig, kávét főzött, aztán átfésülte hullámos haját, papír zsebkendőt tett a táskájába, de semmi nem történt. Elérkezettnek látta a pillanatot, hogy felhívja. A telefon azonban hiába csörgött, nem jelentkezett senki a vonal túlsó végén.
Fél órával később írt egy újabb üzenetet, de arra se kapott választ. Azt viszont látta, hogy eljutott a férfihoz, mert megjelent a látta jelzés. Negyed tizenegy, fél tizenegy, fél tizenkettő, majd dél lett.
Összeszorult szívvel ült a konyhaszéken és még mindig várt. Lehet, hogy rosszul van? Vagy baleset érte? Mi van, ha nem tud jelentkezni, hiába akar? Újra megcsörgette, de megint nem vette fel senki. Érezte, hogy valami nagy gond lehet. Hosszú percek múlva, amikor megértette, hogy nem fognak találkozni, átöltözött, visszaakasztott csinos felsőjét a szekrénybe, bőrszoknyáját meg mellé, kibukott belőle a sírás. Ostoba, ostoba, sorolta. Nincs itt semmi baleset, szimplán átverték. Miután elapadtak könnyei, úgy döntött, aznap hazautazik, még akkor is, ha nem ezt beszélték meg. Mire a falujába ér, már nem lesz könnyes a szeme, és nem feltétlenül fogja barátnőjének elmondani az igazat. Majd azt hazudja, változott a program, és ő meglepetést akart neki szerezni. Igen, ez jó, nyugtatta magát.
Evett pár falatot, mert korgó gyomra nem törődött a szerelemmel, inkább sajgó fejfájással üzent, hogy ideje a testére gondolni, nemcsak a lelkére.
Kettő is elmúlt, amikor farmerba bújt, felvett egy vékony pulcsit, és pár holmival a táskájában legyalogolt a kocsijához. A nem túl fiatal verda eddig sose hagyta cserben, nem úgy mint a megérzései. Még felhívta Márkot, aki gyorsan lerázta, mert nagy játék közben volt, mégis fellélegzett, hogy minden rendben vele. Vasárnap este találkozunk, mondta neki, a fia nem válaszolt, csak kinyomta. Alig hagyta el a várost, amikor megcsörrent a telefonja. Ádám volt az. Nem vette fel azonnal, hagyta, hogy legalább hetet-nyolcat csörögjön, majd kihangosította.
– Szervusz, kedves Olívia! Tudom, tudom, hogy legszívesebben elküldenél melegebb éghajlatra, de nem tudtam jelentkezni.
A nő nem szólt semmit.
– Kérlek, ne haragudj, pokoli délelőttöm volt. Meghallgatsz?
Olívia bólintott, mire eszébe jutott, hogy azt nem látja. Még szerencse, hogy kép nélkül beszélgetnek, fintorodott el.
– Meg. Bár nem tudom, mi történhetett, ami annyira fontos volt, hogy annyit se tudtál üzenni, ne várjalak.
– Tudom, meg is értelek, és én is haragudnék, ha valaki így viselkedne. De anyám rosszul lett, kihívtam a mentőt, aztán bevitték. Rettenetesen ideges voltam, nem voltam képes másra gondolni, csak arra, hogy meg fog halni. Érted már, hogy miért nem vettem fel a telefont?
Olívia hallgatott.
– Kérlek, ne játszd velem a sértődöttet! Tudtam, hogy te jó helyen vagy, igaz, hogy vársz, de nem bírtam másra koncentrálni. Ez azt hiszem, érthető, nem?
– Csak egy üzenetet kellett volna írnod…
– Te tényleg azt hiszed, hogy abban az állapotban az ember ilyesmivel törődik? Anyám közel nyolcvan éves, a kezét fogtam, nem volt erőm írni.
Olívia elképzelte, ahogy ott ül a kórházi ágy mellett, ahogy ki van borulva, és retteg anyja elvesztésétől. Eszébe jutott, ő mennyire félt, amikor apja pár éve váratlanul összeesett a kertben. Hirtelen elszégyellte magát. Nem viselkedik valami megértően, szidta magát. A férfinak támogatásra van szüksége, ehelyett ő csak önmagával törődik, és szemrehányást tesz neki. Ki ő, hogy magát ennyire előtérbe tolja? Egy hetes ismeretség van köztük, és már követelőzik? Ezt senki nem szereti.
– Igazad van, Ádám! Megértelek – mondta végül. – És hogy van az anyukád?
– Szerencsére jobban. Nincs nagyobb baj, de az ő korában minden apró dologra figyelni kell.
– És bent tartották?
– Igen, de csak egy-két napra. Az orvos megnyugtatott, és ahogy kiléptem a kórházból, azonnal hívtalak. Nagyon mérges vagy még rám?
Az utolsó mondatot annyi kedvességgel és megbánással a hangjában mondta, hogy Olívia elnevette magát.
– Már csak kicsit.
– Láthatlak azért?
– Most nem, hazautazom. Nem rég indultam el.
– Kár. Nagyon szerettem volna veled lenni. Hiányzik az illatod, a szép szemed!
– Holnap este jövök, addig nélkülöznöd kell.
A férfi nevetett.
– Nem tudom, mit tud ez a Brigi, de ugráltatni bizonyosan, mert csak füttyent és te ugrasz – mondta kedvesen, de Olívia hallotta, hogy a kedvesség mögött egy adag szemrehányás is rejtőzik. Az is felmerült benne, hogy soha nem mondta ki a menyasszony nevét, akkor Ádám honnan tudja? Vagy mégis? Már nem volt benne egészen biztos, de a gyanú befészkelte magát az agyába.
– Nem, ugráltat, én akartam ma menni. Jól esik néha otthon lenni! Úgyis ritkán megyek, mióta Márk nagyfiú.
– Rendben. Akkor érezd jól magad, és hétfőn mindenképp látni akarlak! Ha meteor becsapódás lenne, akkor is! Nem jöhet közbe semmi, mert kellesz nekem!
Olívia szíve megint olvadozni kezdett. Nézte az utat, és kis híján elbőgte magát erre a vallomásra. Hogy hihette, hogy Ádám át akarja verni?
Mindenki életében vannak fontos és elkerülhetetlen események, ő meg játssza a sértődöttet. Szánalmas. Legszívesebben felpofozta volna magát.
– Akkor hétfőn! – mondta vidáman.
– Alig várom, és lesz egy meglepetésem is!– kiáltotta Ádám, azzal elköszönt.
Egy perccel később küldött neki három szívecskét, jelentsen is ez bármit.
Olívia azonnal repdesni kezdett. Azok a bizonyos pillangók életre keltek a gyomrában, és arcára boldog mosoly ült. Szeretett volna visszafordulni, Ádámhoz rohanni, de már nem tehette. Ez cseppnyi üröm volt az örömben.
Kép forrása: Pinterest
