Annabella Rose – Egy szerelem története 17. rész

A szerelmi történet előző részeit itt olvashatod

Miután a pincérnő szomorúan konstatálta, hogy a blokkra írt telefonszáma sem hatotta meg Eriket, lefitymálóan feladta. Gondolom nem értette, hogy női értékei iránt, hogy lehet valaki ennyire közönyös. Erik szótlanul ült be mellém a kocsiba, és láthatóan rágódott valamin. Éreztem rajta, hogy mindjárt neki kezd a mondandójának, mert egyre többször sandított felém lopva. Közben visszafele igyekeztünk a házhoz, itt az ideje már dolgozni is. Vártam, és próbáltam türelemmel lenni a látható vívódásával kapcsolatban, bámultam a hófedte környéket, ami varázslatosan tündökölt a napfényben.
Ekkor nagy nehezen elkezdte.
– Miss. Rose! Azt hiszem, hogy ideje, hogy elmondjak Önnek valamit. Nos, ezt nehéz lesz elmagyarázni, és remélem, hogy megérti.
Hangja kicsit zavart volt és halkabb a megszokottnál. Szemét nem láttam, mert a napszemüveg eltakarta, a vakító hó mindkettőnket folyamatos hunyorgásra kényszerített, ha nem vettük fel. Ráadásul most vezetett is, így szüksége volt rá, ellenben jó lett volna, ha látom a szemeit a mondandója közben.
– Igen Mr. Morton?
– Nos van itt valami, amit el kell mondja Önnek.
– Igen, ezt már említette…

Ezzel most nem segítettem neki, de élveztem, hogy talán kicsit zavarban van. Végre egyszer Ő és nem én!
– Nos, talán kicsit furcsának találja a viselkedésemet Önnel kapcsolatban néha… és ez némelykor talán nagyon bosszantó is. De a helyzet az, hogy igazából itt tudok önmagam lenni, és nem otthon. Valahogy úgy érzem, hogy otthon egy álarcot, egy maszkot kell viseljek, valamit, ami nem én vagyok, és ami mellett nem lehetek önmagam. Itt viszont ez teljesen más, itt vagyok igazán otthon, itt vannak a barátaim, és hát a családom is
Ebben a pillanatban értünk ki a fák közül és kanyarodtunk a ház elé. A bejárattól pár méterre egy hasonló dzsip állt, mint Eriké, és az autóhoz egy gyönyörű szép szőke nő támaszkodott háttal. Világos barna hasított irhakabátot viselt, nyakában halvány rózsaszín sál volt tekerve, és azonos színű rövid bundás csizma volt rajta. Pocakja szépen gömbölyödött ki a kabátból, egyik kezével a telefonját tartotta, míg a másikkal a pocakját simogatta. Az autónk hangjára felnézett a telefonból és ahogy észrevette tekintetével Eriket, elmosolyodott. A szemeim valószínűleg óriásira kerekedtek, a szám hang nélkül kinyílt, majd visszacsukódott. Zavartan néztem Erikre, aki szélesen mosolygott a terhes nőre, majd rám nézett és csak ennyit mondott:
– Úgy látom Miss Rose, ma minden titkomat megtudja.

 
 

A fülem elkezdett zúgni, és a gyomrom kavarogni, éreztem, hogy ülve is kimegy az erő a lábaimból. Erik kipattant a kocsiból és a nő elé sietett, aki boldogan ölelte át Eriket.
Nem tudtam tovább nézni az ölelkezést, tekintetemet elkaptam, és arra koncentráltam, hogy ne hányjam el magam. Remegtem az idegességtől, hogy ekkora barom voltam. Próbáltam összeszedni magam, lassan kinyitottam a kocsiajtót, és kiléptem a hóra, és nagyon reméltem, hogy pudinggá változott lábaim megtartanak amíg felérek a szobámba. Erik felém fordult, és rögtön látta, hogy valami baj van. Elfordult a szép szőke terhestől, és egy lépést tett felém.
– Minden rendben Miss. Rose?
– Igen, minden. Csak azt hiszem, hogy egy kicsit felkavarodott a gyomrom a kocsiban.
Próbáltam teljesen közönyös hangon megszólalni, és nagyon reméltem, hogy nem veszi észre sokkomat, az még megalázóbb lenne.
A nő láthatóan érdeklődve fordult felém és nyújtotta puha kesztyűs kezét irányomba. Jézusom, már csak ez hiányzik!
– Szia Miss Rose, én Agnes vagyok.
Nagyjából egykorúak lehettünk, így értettem a vicces célzást a megszólításommal. Szemei gyönyörű barnák voltak, arca kisimult és a hidegtől kicsit pirospozsgás, orra pisze, szája telt és egy kis rúzstól halvány rózsaszín. Nagyon szép nő volt, aki valószínűleg igy terhesen is bárki fejét elcsavarná.
– Helló Agnes, én Annabella vagyok. – nyögtem, és néztem zavartan a pocakjára.
– Ohh igen, Ő itt a kis pocaklakónk, és még nem döntöttük el a nevét, amúgy meg kislány lesz. Remélem, hogy Erik lassan előáll egy jó névvel, mert kifutunk az időből, és nem a szülőszobán szeretném az utónév könyvet lapozgatni.

Éreztem, hogy a pudingot a lábaimban lassan felváltja valami nagy üresség, és mindjárt itt esek össze. Próbáltam megszólalni, és valamit kitalálni, amiért nekem azonnal a házba kell mennem. Ekkor Erik szólalt meg.
– Nagy felelősség nevet adni a keresztlányomnak, és nem szeretném, ha Nicktől és Tőled ezt hallgatná egész életében: Ohh sajnálom kicsim, de egy hülye fogadás miatt Erik keresztapád adta a neved, barátkozz meg vele. – mondta vicces mókás hangon. – Szóval még gondolkodom rajta, de ígérem, hogy a nagy napra előállok a névvel.

Zavartan néztem Erikre, majd Agnesre, majd megint Erikre… Kezdtem talán teljesen zakkantnak tűnni, végül kinyögtem:
– Keresztlánya? Ön a keresztapja a picinek? Nem az… apja?
Arcomon valószínűleg sok minden leolvasható volt, így Agnes hangosan felnevetett.
– Jesszusom már csak az kellene! Nem Annabella, én Nick felesége vagyok, és ez a lókötő lesz a keresztapja a picinek. Sajnos egy múlt nyári kellemes teraszi sörözés alkalmával történt egy fogadás, amit a drága jó férjem elvesztett, és amiért két hétig nem voltam hajlandó szóba állni vele, és aminek a következtében Erikre hárul a feladat, hogy nevet válasszon. Nagyon dühös voltam Nickre, de most már megbékéltem a gondolattal, és remélem, hogy volt Eriknek valaha valami szép nevű barátnője is, amire estleg még emlékszik.

Nem tudtam, hogy megcsókoljam, vagy a nyakába ugorjak Agnesnek, de gondolom, hogy egyik sem lett volna ildomos, így csak vigyorogtam, mint a tejbetök. Erik pofákat vágott Agnes ugratására, majd finoman megsimogatta a pocakját.
– Amúgy azért ácsorgok itt, mert épp végeztünk a bepakolással, a kért bútorok, amik raktáron voltak bent vannak a nappaliban, illetve az emeletre is felvitték a srácok, amit oda kértél. Csak éppen Nick írogatott valamit, és arra válaszoltam, amikor megérkeztetek. De én indulok is, ne felejtsd el, hogy ma este vacsi nálunk, és remélem, hogy elhozod Annabellat is.

Újabb zavar támadt bennem, és kínosan kezdtem dadogni újfent.
– Ohh én nem hiszem, hogy mennem kellene, én nem szeretnék zavarni, különben is én itt dolgozom, és még takarítani kell…
– Ott leszünk hétre, köszönjük a meghívást!

Erik lezárta a beszélgetést és tudtam, hogy ezekszerint hétkor Agnesnél és Nicknél fogunk vacsorázni. Együtt. Remek.

Agnes elmosolyodott, puszit dobott Eriknek, én is kaptam egy sziát, és már robogott is el. Megkönnyebbülve és mosolyogva mentem befele a házba, amikor Erik váratlanul megszólalt a hátam mögött.
– Miss Rose! Azt hitte, hogy Agnes az én barátnőm, és enyém a gyerek?

Meglepett a kérdés, és zavartan lépkedtem egyik lábamról a másikra az előszobában. Erik mosolyogva vette le kabátját és a cipőjét, miközben engem figyelt.
– Nos, azt mondta, hogy van egy titka, és ott állt Agnes, és látszott, hogy terhes, szóval igen, azt hittem, hogy az Öné a baba.
– Értem, és úgy gondolja, hogy ha lenne egy terhes barátnőm, akkor nem lennék vele minden perceben, és én egy másik városban laknék, miközben egy csinos hölggyel utaznék el a hétvégre, ha még csak a házat kitakarítani is? És soha nem említeném vagy hoznám szóba, hogy épp gyereket várunk? Érdekes Miss Rose, hogy miket feltételez rólam.

Előbbi jó kedvemnek már híre-hamva sem volt, és még nagyobb zavarban álltam tovább az előszobában. Piciny düh gombócka kezdett formálódni bennem, és lassan hízni, hogy már megint én vagyok a hülye, és aki zavarban van. Jogos, nem kellett volna ezt feltételeznem róla, de akkor is dühített, hogy így számonkér.
– Nem tudom, hogy miért gondoltam azt Mr. Morton, egyszerűen csak ahogy mondta a kocsiban, hogy most megtudom minden titkát, és ahogy állt ott Agnes a nagy pocakjával, valahogy így illettek össze a kirakós darabkái. Elnézést, ha megbántottam a feltételezésemmel, de már állatira unom, hogy mindig zavarba hoz és előbb-utóbb hebegek-habogok, ha Önnel vagyok!
Hangom ideges volt és zaklatott, a szemeim valószínűleg szikrát hánytak a feszültségtől, és nagyon nem gondoltam át, amit mondtam. Erik arca megenyhült és lassan szelíd kis mosolyra váltottak arcvonásai és úgy kérdezte meg.
– Miért van mindig zavarban mellettem?
– Nem tudom Mr. Morton, de már tényleg nagyon unom, és szeretném, ha végre a munkámra tudnék koncentrálni és nem…
Itt már megálljt tudtam parancsolni a mondandómnak és az érzelmeimnek, és az utolsó pillanatban haraptam el a mondat végét.
– Mire nem szeretne koncentrálni Miss Rose?
Erik egyre pimaszabb mosolyt vett fel, és lassan elindult felém. Én erre automatikusan elkezdtem hátrálni, hirtelen dejavue érzés kapott el.
– Semmire Mr. Morton, én csak a munkámra szeretnék koncentrálni, semmi másra.
Hangom már közel sem volt olyan határozott és pimasz, mint az előbb, vészesen kezdtem zavarba jönni Erik közeledésétől. Persze Eriket ez csöppet sem zavarta, sőt, valószínűleg tetszett is neki, és továbbra is lassan lépdelt felém. Engem egy komód feltartóztatott, amit a nappali szélén tettek le Nick emberei, zavaromban már nem tudtam megkerülni, így a csípőmig érő szekrénykéhez dőltem. Erik közvetlenül előttem állt meg, így fel kellett néznem rá, illata megbizsergette a tarkómat, és a szívem a pulóveren keresztül is jól láthatóan vert. Erik szemei szinte szikráztak, és arca két oldalán a jól ismert izmok újra megfeszültek. Nem tudtam mit tenni, csak néztem a szemét és akaratlanul is felemeltem a kezem és ujjaimat végig húztam a száján. Erik lecsukta a szemét, és lassan a két kezét a fülemnél az arcom két oldalára tette, majd óvatosan a homlokát az enyémhez érintette. Rekedt vissza fojtott hangon csak annyit mondott, Annabella.

fotó: Pinterest

#nemkoronavírus
A MyMirrornál az induláskor úgy döntöttünk, hogy szórakoztatni fogunk. Azóta a világunk kifordult sarkaiból és tudjuk, hogy a vírus okozta sebek nehezen gyógyulnak majd. A mi küldetésünk azonban nem változott.
Most is megpróbáljuk a bezártságunkat vidámabbá, elviselhetőbbé tenni. Ezért azokat a tartalmakat amelyek nem tartalmaznak információt a koronavírusról #nemkoronavírus jelöléssel látjuk el annak érdekében, hogy azokat, akik kerülik a vírussal kapcsolatos tartalmakat így is megnyugtassuk, hogy abban a cikkben nincs szó erről. Együtt túl leszünk ezen az időszakon! 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here