Ma Magyarországon kétféle ember létezik az alkoholizmus témakörében: aki bevallja, hogy valamelyik hozzátartozója iszik, és aki nem. Ó, és nem mellesleg a második leggyakoribb válóok.
Véleményem szerint senkiből sem lesz alkoholista egyik napról a másikra. Eleve nem segít, hogy a 20-as évek elején, de már simán a tinédzserkorban valahogy inni „kell”. Mert a hétvégi összeröffenések helyszínéül mindig a szórakozóhely vagy a kocsma szolgál – ha pedig már a többiek isznak, te leszel a lúzer, aki csak almalevet szürcsölget.
Normális esetben a 20-as évek végére ez kikopik, a mennyiséget felváltja a minőség. Már undorodva nézel az alsópolcos kannásborra, sőt, a pénztárcád azt is megengedi, hogy az az üveg pia négy számjegyű legyen. Mindemellett a társaság zöme kinő az „igyáligyáligyál” hozzáállásból, inkább csak ellazulni akarsz, semmint egy új dimenzióba látogatni.
Nincs mindenki ezzel így. Van egy sanda gyanúm, hogy azért (is) állunk előkelő helyen az alkoholista-listán világszerte, mert nem szeretünk szembenézni a problémáinkkal. Gyerekként minden megoldott anyu, felnőttként mindent megold a pia. Legalábbis az első 3-4 órában.
Ez szép és jó, csak ezek az emberek később gyereket vállalnak. A feleség részéről első körben megy a tagadás („Á, de nem is iszik annyit, minden nap egy doboz sör nem sok”), majd a becsicskulás. Hiszen a gyerekek már megszülettek, és apa keresi meg a kenyérre valót. Aztán kénye-kedve szerint szívathatja a többi családtagok túl sok éven át.
Szóval a legnagyobb gond nem is az, hogy az alkohol tönkreteszi egy ember életét, hanem az alkoholista egy egész családot nyomorít meg lelkileg. Anyuka gyakorlatilag egy börtönben él, a gyerekek életre szóló lelki sebeket szereznek, aztán irány a pszichológus, a csekket biztosan nem apuka fogja állni.
Ami pedig a piszkos anyagiakat illeti: egy alkoholistával tarkított családban mindig előbb lesz pénz sörre, mint a gyereknek új ruhára. Túl az ital lélekromboló hatásán a családnak bizony mélyen a pénztárca aljába kell nyúlnia a függő családtag kis hobbija miatt. A legszebb, amikor a nagyszülők kénytelenek besegíteni anyagilag, mert piára és cigire kellett a pénz, fűtésszámlára meg már nem jutott.
Jó esetben a gyerekek később tudják támogatni az anyát, akinek így lehetősége adódik elválni, és új életet kezdeni. A baj az, hogy ezek a masszív alkoholisták a későbbiekben is gondot okoznak a családnak. Csak hogy néhány példát említsek: egy sor befizetetlen számla, a szülő szellemileg leépül, senkinek nincs „kedve” ápolni egy olyan embert, aki egész életében csak fájdalmat okozott. Ha viszont magára hagyja, akkor pedig marad a bűntudat.
A vicc az, hogy ezek nem feltétlenül kirívó esetek, biztos vagyok benne, hogy kapásból fel tudnál sorolni jó pár ismerőst, akinél a háttérben komoly gondok húzódnak. És ez már csak azért is megbocsájthatatlan, mert egy ember gyengesége másik 4-5 családtag boldogságába kerül. Lehet mondani, hogy törés érte, nehéz az élete, de ha már az illető saját maga iránt nem tanúsít különösebb érdeklődést, azért az még érdekelhetné, hogy a fia/lánya minden este sírva, tíz körmét lerágva fekszik le aludni.
Egy ismerősöm világosított fel a tényről, amit magamban már amúgy is tudtam: az alkoholistának az alkohol az első. Aki az ital rabja, az már nem ugyanaz az ember, mint aki régen volt, mert gyakorlatilag az alkohol már rég átvette a személyisége felett az irányítást. Az ilyen ember csak rombolni és kárt okozni tud maga körül.
És könnyű azt mondani, hogy: jaj, engem nem érdekel, csináljon, amit akar: úgysem fogod magára hagyni, ha ez az ember az apád/anyád/testvéred. Ez a legszemetebb vonatkozás az egészben.
