Milán tudta, hogy egy ellenséget biztosan szerzett magának. Ha nem aznap, másnap biztosan kiderült volna, hogy nem lesznek barátok. Nico már az első fél másodpercben gyűlölte őt, pedig még nem is tudja, hogy vetélytársat kapott.
A sorozat többi részét itt olvashatod
– Ahogy parancsolja, kisasszony! – hajolt meg műmosollyal és csak annyit mondott, hogy két Cosmopolitant várnak a hölgyek a sarokban. Milán felpillantott és elhúzta a száját. A snassz Cosmo. Mindenki azzal jön, mert a filmekben az a menő. De még nem ittak az ő koktéljából, amelynek nagy reklámot akart.
A martini után nyúlt és a shakerbe öntötte. Aztán villámgyorsan előkerült minden hozzávaló és úgy ötvözte, hogy semmiképp ne lehessen tudni, mit állít össze. A Bali Royal receptje titkosabb volt egyelőre, mint a Coca Coláé.
Amikor Nico kivitte a rendelést, Milán fellélegzett. Végre nem kell bámulnia a képét.
Mirella belekortyolt az italba és csettintett egyet.
– Ez fantasztikus! – közölte. – Életem legjobbja.
– Sokfélét ismersz? – kérdezte Milán, miközben újra meg újra megállapította, hogy a lányban rejlő ártatlanság és titkolt pimaszság elvarázsolja. Ez a lány egy kitörni készülő vulkán, mondta magának. És az is biztos, hogy valami titkot rejt.
– Ez életem első koktélja – nevetett Mirella. – Bár szívesen kipróbálnék többet is, apám folyton kislánynak néz, és nem hagyja.
– Az első? Akkor nem csoda, hogy ízlik. Nem sok ízélménnyel kell vetélkednie.
– Ne haragudj, nem akartalak megbántani, de tényleg az első, ettől függetlenül maga a csoda.
– Te hízelegsz?
– Nem, őszinte vagyok. Bár hízeleghetnék is, hiszen egyszer csak majdnem gázoltál el, ezért hálásnak kellene lennem!
– Ne feledd, meg is mentettelek ma.
– Azért abban van némi túlzás. Egyszerűen felcipeltél, mint egy liszteszsákot. Nem sok megmenteni való volt rajtam.
– Te nem vagy valami hálás természetű – nevetett Milán.
– Sajnálom, ha csalódást okoztam. Ezért bátran dicsérhetem a koktélod.
– Sértő rám nézve, hogy csak emiatt, ezért ki kell engesztelned. Nem sértegetheted az itteni dolgozókat következmények nélkül.
Mirella meghökkent. Nem tudta eldönteni, viccelnek-e vele, vagy a sértődés véresen komoly.
– Nem tudtam, hogy valóban itt dolgozol… – mondta csendesen.
– Jaj, nehogy most megbántódj! Csak hülyültem. Arra akartam célozni, hogy békülésképpen gyere el velem este vacsorázni. Vagy táncolni. Esetleg sétálni.
– Vagy mindhárom?
– Te aztán nem aprózod el. Az előbb még azt hittem, menten elfutsz, most meg mindenben benne vagy. Nem vagy egy mindennapi lány.
– Ebben tökéletesen igazad van. Pláne, hogy kiment bokával nem tudok se sétálni, se táncolni.
Milán kezében megállt az üveg. Régen érezte magát ilyen ostobán.
– Oltári hülyének látszom most, mi? Az előbb vittelek fel, most meg marhaságokat beszélek.
Nagyon haragudott önmagára, mert higgadtsága, megfontoltsága, amire máskor oly büszke volt, egy perc alatt semmivé foszlott. Harminc múlt, és úgy viselkedett, mint egy szánalmas középiskolás egy B kategóriás amerikai sorozatban. Nem tudta nem észrevenni, hogy ez viszont nagyon tetszik a lánynak. Csillogó szemmel figyelte zavarát, és azonnal magabiztosabbnak tűnt, ahogy kiderült, hogy a jóképű lovag is emberből van.
– Semmi vész. Úgy néz ki, hogy messze én vagyok a szemtelenebb kettőnk közül – mondta a lány és ebben a mondatban tényleg volt egy rakás szemtelenség.
Alaposan megfejelte a srác zavarát, de nem bánta. Ritka alkalom volt, amikor ő tudott felül kerekedni egy fiún. Pontosabban ritka volt az is, hogy egyáltalán szóba elegyedhetett valakivel, akit az apja nem ellenőriz le.
Eddig akárhányan megkörnyékezték, mind odébb álltak, ha leültek beszélgetni az apjával. Nem mintha az puskát hordott magánál, de mégis olyan feltételeket szabott, amelyek a 21. században nem állták meg a helyüket. Tudta, hogy mindezt szeretetből teszi, meg azért, mert ígéretet tett korán elveszített feleségének, de akkor is túlzásba esett.
Mirella nem az a lány volt, aki szívesen megmondta volna neki a magáét. Nem lázadozott hangosan ellene, de magában egyre többet fortyogott. Fél éve ment a vita köztük, hogy elköltözhet-e, mert az apja szerint hiába volt felnőtt, nem ismerte a felnőttek kiszámíthatatlan világát. Egyszer azt is mondta, hogy nem csak azért félti, mert szereti, hanem amiatt is, mert szerte az országban sok ellensége van. És az ő legsebezhetőbb pontja a lánya. Ha valaki fel akarna lépni ellene komolyan, akkor az a lányával kezdené. Mirella nem hitt neki. Ez nem Amerika, bökte ki nevetve. Amint azonban apja komor arcára pillantott, rájött, hogy nem viccel. Az építőipar és vele járó összes cécó nem kispályásoknak való volt. Csúszópénzek jöttek-mentek, ha engedélyekről volt szó. Ezt még a lány is észrevette, pedig nem sokat tudott apja munkájáról.
– Ha táncolni nem is tudok, azért szívesen beszélgetek veled egy vacsora mellett. Jó? – próbált engesztelő lenni rövid hallgatás után. – De semmi flancos hely! – tette hozzá.
– Rendben. Semmi flancos hely. Ez nem lesz nehéz, ugyanis egyetlen helyet sem ismerek a szigeten, így lesz, ami lesz, majd beülünk valahová. Talán megkérdem Nicot…
– Remek ötlet! Biztosan elküld bennünket a legvacakabb helyre, ahol szárított hernyókat szolgálnak fel – kacagott a lány. – Inkább böngésszük a netet!
– Vagy inkább készíts három Buddha-t – szólt közbe Nico morcosan. – A vendégek nem érnek rá várakozni, várják a koktéljaikat.
Milán nem szólt semmit. Belenyúlt a jégtartóba és egy adag darabolt jeget mert ki belőle.
Mirella gyorsan elköszönt, nem akarta tovább feltartani az új mixert. Eszébe sem jutott, hogy a pontos időt nem beszélték meg. Amikor azonban újra Milánra pillantott, látta, hogy egy csapat skandináv lány telepszik a bárpulthoz, és mindegyik fülig szájjal vigyorogva kéri a koktélját. Na, erről ennyit gondolta szomorúan.
És ha a biznisz beindult, akkor nincs megállás. Ettől a pillanattól kezdve Milán közelébe sem tudott férkőzni. Mintha Bali összes vendége ezen a délutánon akart volna koktélt inni és sehol máshol, csak a szálloda strandján.
Miközben visszafeküdt a nyugágyra, az járt a fejében, mennyire csodás érzés, hogy Milán vele akar randizni. És mennyire különleges érzés, hogy ő ennek sokkal jobban örül, mint bármi másnak eddig a földkerekségen. A problémát csak az jelentette, hogy hogyan lógjon el apja tudta nélkül úgy, hogy semmiképp ne jöjjön rá, mert akkor jön a fiú lecsekkolása, no meg a ki tudja, mit akar tőled egy pincér című szöveg. Hiába mondana bármit, apja megint jönne a jól ismert én csak meg akarlak védeni-szöveggel.
Mirella most nem akarta, hogy megvédjék. Semmit nem akart, csak azt, hogy szabad legyen, és ha sétálni nem is tud, ülhessen valahol a parton, egy étteremben vagy bárhol, és ennek a srácnak gyönyörű tekintetében fürödhessen. Hangozzon ez bármilyen nyálasan, nem bánta. Eddig nem volt része semmilyen romantikában, ezért itt, Balin hogy az ördögben hagyhatná ki?
Viszont apját átverni nem könnyű, ezt is pontosan tudta. Nem szívesen tette, mert szerette, de a felesleges óvatosságot utálta. Meggyőzni valamiről, amiről neki más volt a véleménye, egyszerűen lehetetlen vállalkozás volt. Maradt a hazugság.
Az is eszébe jutott, hogy nem kérdezte meg Milánt, mi a vezetékneve, pedig máskor már simán rákeresett volna az Instán. Így maradt a hagyományos és nem túl kellemes várakozás.
Lassan besötétedett, ami szintén elég korán történt Balin. Hat óra volt és kiürült a tengerpart, nyüzsögni kezdett a város és felpezsdült a szálloda. Mirella visszabicegett a szobájába. Próbálta kitalálni, hogy mikor találkoznak, no meg azt is, hogyan.
Milán ezalatt elemében volt. Olyan koktélokat adott ki a kezéből, amelyeknek fele sem volt az itallapon. Elmagyarázta, hogy mindez újdonság és nagyon számítanak a visszajelzésekre. A vendégek jó része rugalmas volt és nem bánta, mit kap, mert Bali levegője, maga a sziget hangulata könnyedebbé és lazábbakká tette az itt nyaralókat. Messze voltak az otthonuktól, és olyankor az emberek szerencsére szabadabbak és gondtalanabbak.
Folytatás szerdán
fotó: Pinterest
